Minerva

Minerva

Egy görög vár ormán kéktörzsű olajfa,
csodálatos földje, szépséges Attika.
Mostanság is ott él, rejtélyes hölgy lelke,
nagyhatalmú Zeusz és Métisz gyermeke.

Felnőtt nőként hozták, a szülők Világra,
égből hullott pajzsot ölthetett magára.
Istennői lénye azóta időtlen,
dalolva átsuhan, az úton-útfélen.

Égi adománya fenséges jelenség,
pazar pompájában, édeni istenség.
Bomló barna haját fénysisak díszíti,
a dárda és orsó, szép keblét hevíti.

Sok-sok női munka az amivel babrál,
szövés, fonás, varrás, között olykor megáll.
Dicsőségét fújja összes tudománya,
szarvascsontból készült mesés fuvolája.

Lovagok hadának hős bátorítója,
régi városoknak, hű oltalmazója.
Repesve érkezik, szóra nyitja száját,
görögös táncával simítja ruháját.

Néhány mozzanata harcias, de okos,
szava csillagbeszéd, bölcsen igazságos.
Édes, míves hangú, békesség követe,
szelek között járó vitézség hírnöke.

Éber bagoly repült őmellé egy éjjel,
csúfos csábításra, dacol lám a kéjjel.
Virraszt egész este, igencsak türelmes,
égi-tanítása, ősiségtől nemes.

Áldott zene zengi, micsoda istennő,
egekig felemelt csodacsillag úrnő.
A köntösét szüzek hímezték fehérre,
szemet gyönyörködtet, minden mestersége.

Hajadoni létben Fortuna kegyeltje,
tudatos emberek imádott költője.
Lelkeket felemel örök tisztasága,
régről híres néki, szilárd szabadsága.

Szelíd napfény süti kéklő ifjúságát,
felhőbe burkolva, védi olajágát.
Apja fejéből tán, jött az Olümposzra?
Boldog gondtalanság Minerva jó sora.

 

2016.06.05.

Békéscsaba