Televény Mindenkinek azt, ami jár!

Gombola világváros császári palota Lemalkán szerinti 3835, A Nagy Mocsárlázadás utáni ötvenedik év, Drymen hava negyedik dekád tizedik nap hétfő reggel nyolc óra.

A vidoncai küldöttség megreggelizett, s ezúttal sem a már annyira áhított svénasztalos formában. Egyszerűen a pincérektől lehetett rendelni az étlapon lévő ételeket. Mikor mindenki befejezte az evést, Bilzin nagykövet hangosan megköszönte az ételt és valamennyien a tárgyaló terembe mentek. A gron palotamester már előkészíttette a termet. A főtárgyalók, hat-hat fő, ültek le a középső asztalhoz. Dorka is ide került. A többi asztalnál az előzetesen megállapított szakmai tárgyalások zajlottak.
Bilzin Nikkeri Tuhumak a vidoncai küldöttség vezetője már a tíz órakor megkezdett megbeszélés legelején átnyújtotta a nála lévő tíz kötetes könyvcsomagot. A gron Peter Vander Baldenater miniszterelnök köszönettel fogadta és a csomagot azonnal kivitték a teremből. Miközben a szokásos finom tapogatózások és óvatos beszélgetések folytak, a könyveket a császári könyvtár szakértői tanulmányozták. Kiképzésüknek és a nessor állapotnak hála alig egy óra múltán egyesével számoltak be a császári párnak az olvasottakról. A könyvek tartalmát kilencvenöt százalékban ítélték valósnak és nyolcvanöt százalékban hasznosnak. A császár és császárné szintén nessor állapotban fogadták az összefoglalókat.
Most már tudták, hogy a varhalinok hazugok, kíméletlenek és együttműködésre képtelenek.
- Ez így nagyon nem jó! - mondta a császár, amikor magukra maradtak. Nem akarok egy hosszú és kegyetlen háborút!
- Az szóba sem jöhet! A kewker háborúk után is kellett majd fél évszázad mire elkezdtünk magunkhoz térni. A könyvek alapján azt mondanám, hogy esélyesek vagyunk a győzelemre, de az nagyon sok halállal járna, ezt nem engedhetjük meg. - értett egyet vele a császárné.
- Azt hiszem meg kéne mutatnunk a varhalinoknak a birodalom erejét. Talán először a jövőkutatókat kellene megkérdezni. A legkedvezőbb módot csak ők tudják megtalálni. - vélte a császár, majd felállt.
- Ne várassuk tovább vendégeinket!
A tárgyalóteremben az ajtó kitárult és a hopmester bejelentette. - A császári pár!
Mindenki felállt az etikettnek megfelelően, A császári pár odasétált Bilzin Nikkeri Tuhomakhoz.
- Az ajándékot köszönettel elfogadjuk! Ígérem, idővel kellő mértékben fogjuk tanulmányozni.- mondta a császár, majd kegyesen intett Bilzinnek, mintegy engedélyezve a megszólalást.
- Császári felség! Ha kegyeskedne engem, és Pakaren Dormittot szűk körben meghallgatni. - reménykedett a vidoncai.
- Rendben. - hallotta meglepetten. Vidoncán szokatlan volt az ilyen gyors döntés. Leghamarabb a kérést követő harmadik nap szokott létrejönni egy ilyen találkozó, de olykor két hét is eltelt, mire a tanácsadók áttekintették a helyzetet. Bilzin és egy kardmester mozgású férfi indult a terem szélén megnyíló ajtó felé és az ott belépő császári pár nyomában.
Miután az ajtó látszólag magától, valójában famesteri kérésre becsukódott, a császár intésére mind a négyen leültek egy egy fotelbe, s a császárné intésére a vidoncai és a harcmester elkezdett beszélni.
- A hildevort királyság titkos követe! - mondta Bilzin, miközben társa felé intett.
- Pakaren Dormitto a nevem. A Hildevort nagykirály, harmadik Balean hű alattvalója, testőre és barátja vagyok. A Nivenáti hercegség örökös hűbérura. Követségbe jöttem.
- Akkor talán kezdje el követ Úr, hogy miben szeretnének egyezségre jutni.
A vidoncai követ teljes figyelemmel kísérte a beszélgetést. Ide utaztában még úgy gondolta, hogy a gron császár számára nem lesz könnyű megérteni a varhalin háború fontosságát, talán a varhalinokról még semmit sem tud. Csak remélni merte, hogy a gron kontinensen még nem jelentek meg a varhalinok és a császár nem kiszolgáltatott báb a játékban.
A herceg és a császári pár beszélgetéséből azt szűrte le, hogy Őfelségéék kellően átlátják a helyzetet.
Pakaren herceg szavai nyomán hősies harc képe bontakozott ki, melyet hajóhadakkal és tízezres seregekkel vívnak az ellenfelek.
- Sajnálom herceg! A gron birodalomban a vadon állataival való napi összecsapások lekötik fegyveres állományunk zömét, ezért tízezer számban nem tudok seregeket küldeni az önök segítségére. Tengerjáró hajóink is csak most épülnek, s ha minden jól alakul néhány éven belül húsz vitorlásból álló flottánk lesz. Azért amiben tudunk, segítünk!
Dormitto csalódottan sóhajtott.
- Húsz vitorlás néhány éven belül? Mi, a kétszáz csatahajónkkal is, alig tudjuk távol tartani a varhalinokat a királyságtól. Abban a reményben jöttem, hogy kapunk száz hajót és egy húszezer fős hadsereget segítségül. Avval vissza lehetne foglalni a Karlighsteri erődöt. - gondolta a herceg.
- Pontosan mikorra várják a mindent elsöprő támadást? - kérdezett rá a császárné.
Dormitto csodálkozva nézte, hogy itt a nők is beleszólhatnak a politikába.
- Igen herceg. - mondta a császárné. - A gron birodalomban nem nemek szerint határozzuk meg, hogy ki mit tehet és mit nem, hanem a tudás és teljesítmény számít.
- A császárné gondolat olvasó. - merült fel Dormittoban.
- Nem kedves herceg, nem vagyok gondolatolvasó, de az ön testbeszéde annyira nyilvánvaló, mintha szó nélkül is kimondaná, amit gondol.
- Felség! Talán női harcosaik is vannak? - mondta ki Dormitto első gondolatát. Otthon az ilyen pimaszságért azonnal megfenyítették volna, de itt a császári pár előtt olyan megnyugtató hangulat volt, hogy bátran mondta ki.
- Nem herceg! Legalábbis nem úgy, ahogy gondolja. A vadon veszélyessége miatt tizenhat éves korára mindenki, nemtől függetlenül, kardvizsgát tesz. És higgye el, a két kardot, amit ilyenkor az államtól kap, mindenki tudja használni. Természetesen vannak, akik csak végszükségben használják, és vannak harcosaink, akik szinte bármivel eséllyel veszik fel a küzdelmet. A császári pár feladata, hogy a birodalom lakói számára hosszú és boldog életet biztosítson. Ebbe egy kicsit már a szövetségesek is bele számítanak.
Dormittonak eszébe jutott az a mese, amit idefelé Lejuhanban hallott az egyik fogadóban.
“ Két gron fantom jött át a birodalomból kora reggel és délben sértetlenül távoztak. Időközben megöltek harminc lejuhani klántagot és nyolc varhalin végrehajtót.“
Akkoriban megpróbált többet is megtudni a támadásról, de csak óvatos megerősítéseket kapott. Lassan kiderült, hogy a fantomok mindegyike nő volt, csupán önvédelemből harcoltak, és mind a varhalinok, mind a lejuhaniak kábítószert szállítottak a birodalomba, melyet főbírói ítélet alapján toroltak meg a gronok. Fura módon míg a lejuhani kormány tagadta a történteket, az emberek egyet értettek a beavatkozással.
A lejuhani klántagok harckészültségét nem ismerte, de azt tudta, hogy egy varhalin végrehajtó száz katonával is felér. A Karlighsteri erődöt sem a várat körbevevő varhalin katonák, hanem az az ötven végrehajtó foglalta el, akik előző nap rivalgó éljenzés közepette érkeztek.
- Félek, hogy a mi társadalmunk nem tudná elfogadni a női harcosokat. - mondta a herceg.
- Nem is gondoltam kedves Dormitto. Mi az, amit az önök társadalma a leginkább csodál? - kérdezte a császárné.
- A harcmesteri tudás mellett a hatalmas termetet és és a rettenetes erőt. Ezt szeretik a hildevortok.- válaszolt Dormitto egy kis gondolkodás után.
A császár csengetett és a belépő inast megkérte.
- Lalat! Kérlek küld ide Furtadin és Kologan mestereket. Ha minden igaz a könyvtárban kell lenniük. Úgy tudom egy könyvhöz gyűjtenek anyagot.
A mesterek érkezéséig a császári pár a vidoncai nagykövettel beszélgetett. Elsősorban a következő báli szezonról és a Szélkisasszonyok előadásáról volt szó.
- Kérem nagykövet Úr, amennyiben átadta királyának a szerződéseket, amiket most fognak pontosítani, hozza vissza az ellenjegyzett példányokat és maradjon nálunk állandó nagykövetként. Szívesen hallgatjuk elbeszéléseit a vidoncai hétköznapi életről. A gombolai Opera Szélkisasszonyok előadását muszáj lesz megnéznie.
Dormitto közben azon gondolkodott, hogy milyen mesterek lehetnek azok, akik könyvet írnak. Talán történelem tudósok és most hoznak néhány régi festményt magas és erős gronokról.
Kopogás és a tessék után nyílt az ajtó és két hatalmas gron gyömöszölte át magát rajta.
- Úhh! - hagyta el az ámulat hangja Dormitto ajkát. - Ilyen nincs! - a kisebbik is másfél fejjel volt magasabb Dormittonál, pedig ő hildevort mércével magasnak számított, s mindegyikük alkarja vastagabb volt a combjánál.
A császár, hogy Dormitto is megértse, szólt a két behemótnak, hogy foglaljanak helyet. A behemótok egy-egy nehéz pamlagot kaptak fel fél kézzel a szoba széléről és helyezték a császári pár mellé, mögé. Mint két hatalmas testőr ültek le figyelő állásba. Dormitto nem volt vak. A két behemót mozgásán látta, hogy ezek nem a nagyon kövérre hizlalt, nehezen mozgó emberek. A mozgásuk könnyed volt és gördülékeny. Ezek a kőmerrel pusztakézzel is a győzelem reményében vennék fel a harcot!
- Nos herceg? Ha két ilyen kinézetű gront küldenék követségbe a nagykirályhoz, úgy az megfelelő lenne? - kérdezte a császár.
- Igen Őfelsége! Az ilyen kinézetű és erejű gronok jól reprezentálnák a gron birodalom erejét. - válaszolt Dormitto.
- Azt hiszem a tárgyalások első szakaszát érdemes együtt végezni, hiszen úgy értesültem, hogy a Vidonca és a Hildevort királyság már szövetséget kötött egymással és Vidonca népe nagyban függ a Hildevortok győzelmétől. - szögezte le a császár.
- Igen, így van Őfelsége. Amint a varhalin-hildevort háború a varhalinok győzelmét hozza, vagy olyan nyugvópontra jut, hogy egyik fél sem kockáztathat támadást a másik ellen anélkül, hogy jelentős veszteségeket el ne szenvedne, a varhalinok figyelme Vidonca felé fordul. A varhalin hajóhad felvonul, előbb utóbb nálunk is partra szállnak és sajnos rövidesen el is foglalják szeretett szigetünket. Evvel érik el, hogy a hildevort királyságot minden hősiessége ellenére, utánpótlásától megfosszák, majd a lassan gyengülő királyságot immár katonai támadások során elfoglalják. - magyarázta Bilzin Nikkeri Tuhomak vidoncai nagykövet.
- A ma délelőtti beszélgetést ezennel bezárom. - jelentette ki a császár. - Éhes vagyok!
- Nikkeri Nagykövet Úr! Ebéd után kérem folytassa a miniszterelnök úrral a már megkezdett tárgyalásokat. Először vele kell megbeszélni mindent, amit tőlünk kérnek és mindent, amit nekünk adnak cserébe. Gondolom nem kell visszautaznia a királyságba további instrukciókért. - mondta a császár, a hangsúllyal jelezve, hogy elvárja a mielőbbi megállapodást. - Amit itt megbeszélünk és aláírunk az lesz a következő ötven év során a két állam között mérvadó.
A Hildevort királyságnak egyelőre csupán egyszeri segítséget adunk, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Az államközi szerződést a következő tíz év folyamán fogjuk kitárgyalni.
- Menjünk vissza a nagyterembe. - mondta a császár, majd intett.
Az ajtó kinyílt, a hopmester bejelentette.
- A császári pár!
Mindenki felállt. Dormitto megfigyelhette a testőrök mozgását. Először a kisebbik gron lépett ki a nyíló ajtón, s nézett körbe alaposan. Aztán a császári pár ment ki, majd a nagyobbik testőr követte őket. A két nagykövet maradt utoljára. Bilzin nagykövet visszament a helyére és suttogva érdeklődött a tárgyalás előmeneteléről.
A császárné karon fogta Dormittot és a gron oldalon egy fiatal nőhöz vezette.
- Dorka! Ezennel bemutatom Pakaren Dormittot a Hildevorti királyság nagykövetét, Nivenát hercegét.
- Nagykövet Úr! Íme az ön kísérője, aki kalauzolni fogja a birodalomban és megtanítja azokra a szabályokra, melyek segítenek önnek eligazodni a gronok között. Bemutatom Dorka Zomlerg Timanit. Nagykövet Úr! Kísérője külügyi főtanácsos. Kérem bánjon kedvesen vele!
Dormittot a vidoncai nagykövet az idefelé vezető úton már felvilágosította, hogy a hölgyekkel tisztelettel kell bánni.
- Jó néhány külhoni azért vesztette életét a birodalomban, mert tiszteletlenül bánt valamelyik lánnyal, vagy asszonnyal. Ha akár saját külhoni feleségére emelt kezet, a gron férfiak a törvények értelmében karddal torolták meg, s az elkövető a paragrafusok szerinti kettőszáz csillag fejpénzben részesült.
És ha lehet soha ne fenyegessen meg senkit. A gronok minden fenyegetést komolyan vesznek, ami azonnali támadást indukál, vagy szerencsésebb esetben rendőrségi feljelentés lesz belőle.
- Tizenkettő óra lesz öt perc múlva! - mondta mindenki által jól hallhatóan a hopmester, és a tárgyaló delegáció a császári pár után indult az ebédlőbe.
Dorka mint tanácsadó már ismerte a rendszert, így Dormitto és Bilzin nagykövet urakat a császári pár asztalához vezette. Mindkettejüknek megmutatta a helyét, majd elkormányozta őket az ételek és italok irányába.
- Uraim vegyenek bátran mindent, amit szívesen ennének, innának. Őcsászári Felségének csupán egyetlen óhaja van. Mindenki egye és igya meg, amit az asztalhoz hoz. A nagykövetek előtt járva mutatott példát a férfiaknak.
Dorka látva, hogy Dormitto elkezdi húsokkal púpozni a tányérját, még megemlítette.
- Ott kicsit hátrébb vannak nagyobb tányérok, és aki nagyon éhes az akár ötször is vehet. Mivel Ön még nem ismeri az itteni ízeket, ezért javaslom, hogy sokféle ételből vegyen keveset, s ha valamelyik a fogára való, a következő körben abból vegyen többet.
Dornitto egy kicsit elszégyellte magát. Abbahagyta a húsok pakolását, és körüljárt, hogy mi olyat talál még, ami a fogára való. Megfigyelte, hogy a két behemót nem először élvezi ki a svénasztalos étkezést. A legnagyobb tányért kaparintották meg, de csak félig pakolták tele.
- Nagyon ügyes! Így amikor szeletelik a húst, nem löknek le semmit a földre. - gondolta Dormitto.
- Jól csinálja ez a Dorka. Érdemes volt bevonni a tárgyalásokba. Nem tudom egyébként kire bíztuk volna ezt a nagyon férfi nagykövetet. - mondta a császárné mosolyogva.
- Külügyi főtanácsos! És két évig képezték erre az eszelősképző után. Remélhetőleg nem annyira heves vérű, hogy amint Dormitto hozzáér, rögtön levágja! - reménykedett a császár.
- A törvények szerint megteheti. Viszont Vilhem szerint Bilzin kiokosította a herceget. - válaszolta Manilka.
Dorka összesen egy közepes tányért töltött meg a különféle ételekből, majd visszament és leült a császári párral szemben.
A két nagykövet is visszatért, és mindenki nekilátott az evésnek. Miután Dormitto éhsége csillapodott a császárné visszatért korábbi kérdéséhez.
- Pontosan mikorra várják a mindent elsöprő támadást?
- Igazából még sokáig nem számítunk mindent elsöprő támadásra. Stratégáink szerint a varhalinok a Karlighsteri erődöt akarják annyira megerősíteni, hogy onnan kivonhassák a végrehajtókat. Szerintük erre leghamarabb Baberlockner havának közepén kerül sor. Gondolom a végrehajtókat meg elviszik Vidoncához, hogy hídfőállást foglaljanak.
- Ez nálunk Cargill hava eleje, mondjuk Cargill kettő és négy között. - segített Bilzin.
- Menjen hozzon magának még egy kis élelmet, ha már ilyen éhesen tekintget hátra. - szólt a császár Dormittonak.
Amint Dormitto eltávolodott, egy inas jött az asztalhoz és az üres tányérokat elvitte.
- Köszönöm szépen Ganamon! - nézett az inasra a császár. Az inas mosolygott, hiszen alig két napja vették fel a császári palotába és lám a császár megköszöni a munkáját és a keresztnevén szólítja.
Dorka állt fel, és mivel biztos volt benne, hogy Dormitto nem hoz magának új evőeszközöket, hát hozott neki két garnitúrát is.
Dormitto visszatért ezúttal regrokk pecsenyével és két szelet dekoval. Szerencsére még időben észrevette az új evőeszközöket, így nem kelt fel újra.
Bilzin nagykövet és a császári pár is tett egy kört, majd visszatértek.
- Nagyon jók ezek a kések. Miből készültek? - kérdezte Dormitto Dorkát.
- Mint a többi evőeszköz itt a palotában, a gyémántfa vékonyabb ágaiból. - válaszolta Dorka nem is sejtve, hogy Dormitto még nem látott ilyet.
- Na de a kardom is abból készült, az mégsem így néz ki. - válaszolt Dormitto és ki akarta húzni a kardot. Dorka fogott rá a kardot markoló kézre és gátolta meg, hogy a herceg elővonja és megmutassa a kardját.
- Kérem herceg ezt ne tegye! A császári gárda még a végén azt hiszi, hogy meg akarja támadni Őfelségééket és tűpárnát csinálnak önből.
Dormitto érdeklődve nézett körül, de nem látott sehol senkit, aki katonára emlékeztette volna.
- De hát nincs is itt senki! - mondta csodálkozva.
- A falak mögött mindenhol ott vannak! - tódította Dorka, bár eddig ő sem látott soha egyet sem. - Ráadásul az inasok, szakácsok és pincérek is mind képzett harcmesterek.
- Azt hiszem a legbiztonságosabb az lenne, ha hüvelyestől adná ide a kardját megtekintésre. - biztatta a császár Dormittot.
Dormitto végül leakasztotta a kardját az övéről és átnyújtotta a császárnénak. A császárné kihúzta a kardot, melynek nem pengéje volt, hanem mintha egy botnak sikerült volna valami kis élt csiszolni. majd az asztalra fektette. Valószínűnek tűnt, hogy inkább felületi sebeket lehet vele okozni, az emberi test átvágására semmikép sem alkalmas.
A császárné egy vastag szalvétát hajtogatott össze, s arra egy felfordított tányért tett, így vigyázott arra, hogy véletlenül se sértse fel az asztalt, azaz a törzset, amikor próbát tesz Dormitto kardján.
- Megvizsgálhatom? - kérdezte, majd meg sem várva a választ a kezében lévő késsel lecsapott a kard élére a hegye közelében.
Amint a jó három centis rész levált a kardról, már látszott, a penge keresztmetszete ovális, az éle felé elvékonyodó. Úgy tűnt, hogy egy három centiméter átmérőjű gallydarabból készítették.
- Kérem ne haragudjon, hogy tönkretettem! Mindjárt elküldetem, hogy javítsák meg. Addig kölcsönadom az enyémet. - mondta a császárné, majd leakasztotta övéről a jobb kezes kardot, s kihúzta a hüvelyéből. A császárné kardján Dormitto jól látta, hogy alig öt milliméter vastag és úgy gondolta, hogy ha a penge oldalával csap le valami keményebb anyagra, esetleg kellőképp meghajlítja a pengét, akkor a penge nyomban ketté törik.
- Megvizsgálhatom? - kérdezte, majd a császárné bólintására szalvétával vastagon betekerte a pengét, hogy az asztal nehogy megsérüljön. Bedugta a kard hegyét az asztal hosszanti résébe és hirtelen elhajlította a pengét a markolatnál fogva. A penge ha nehezen is, de oldalra hajlott. Dormitto a kardot oda vissza hajtogatva sem ért el semmilyen más hatást.
- Elnézést követ úr! - mondta a császár. - Megmutatom, hogy mi hogyan szoktuk ellenőrizni a kardok minőségét. Felállt, átment Dormitto oldalára, majd a pengét meghajlítva előbb az egyik majd a másik oldalra hajlította. Látszott, hogy lényegesen nagyobb erőt fejt ki, mint az előbb Dormitto, s mind a két oldalon a kardmarkolat az asztalhoz ért miközben a penge U alakot vett fel.
- Parancsoljon! - nyújtotta át a kardot és a hüvelyt Dormittonak. - Kérem tegye el, mielőtt az egész császári gárda gutaütést kap a kiállott izgalmak miatt.
A császárné saját kardjának hüvelyét átadta Dormittonak, majd intett az egyik inasnak.
- Kérem Ottonell! Vigye el a nagykövet Úr kardját Tomaso kardcsiszárhoz és kérje meg a nevemben, hogy javítsa meg. Talán a méltó lenne a legmegfelelőbb. Sürgős lenne. Köszönöm szépen.
Dormitto érdeklődve figyelte, hogy a császári pár milyen szépen beszélget az inasokkal.
- Na de a király nálunk is udvarias a harcmesterekkel. - gondolta, és felmerült benne, hogy Harmadik Balean rovására szokták írni egyes nagyurak, hogy túlságosan kedves mindenkivel. Húsz évvel ezelőtt az előző király, negyedik Kormadián alatt még nem ez volt a helyzet. Ellenben Kormadián a túlzásba vitt zsarnokság miatt veszítette el a koronáját, igaz a fejével együtt.
Ebéd után a vidoncai és gron tárgyalók visszatértek a nagyterembe és folytatták a kormányközi szerződés legapróbb kérdéseinek megvitatását.
A császári pár visszatért a Császár törzsbe és sorra hozták meg a szükséges intézkedéseket. Ezek nyomán számtalan futár is útnak indult.
Dorka és Dormitto a császári palotaegyüttest tekintették meg és Dorka idegenvezetése mellett vidáman telt a nap.

Gombola világváros császári palota Lemalkán szerinti 3835, A Nagy Mocsárlázadás utáni ötvenedik év, Drymen hava negyedik dekád tizedik nap hétfő délután egy óra.

Tomaso kardcsiszár a régi császári palota második emeletén dolgozott. Mellette néhány varró és hímzőműhely volt található. Szerette a munkáját. Most is dudorászva rakott össze egy kardot. A pengéket Balerus Sziniant Prudwell a feltaláló küldte. Balerus minden idejét tudományos munkájára fordította és megpróbálta Cornéliust felülmúlni. Most a kardpengék feljavításával ért el komoly eredményt.
- Szia Tomaso! - köszönt hangosan Ottonell az inas. Már vagy tíz éve ismerték egymást, s néha harsányan vitatkoztak is. Persze nem volt semmi komoly, hiszen a palotában nem is lehetett.
- Nézd mit hoztam neked! - mutatta Ottonell a kardot.
- Szia Ottonell. - köszönt vissza Tomaso. - Látom ma jó a kedv.... Nahát! Ilyet még nem is láttam. - csodálkozott rá a kardra.
- A császárné azt üzente javítsd meg, de iszkiri. - bosszantotta Ottonell Tomasot.
Tomaso kihúzta a kardot a hüvelyből és mindketten elhűlve bámulták a fura jószágot, melynek végét ráadásul le is szelték.
- Na most jó lesz, ha pontosan elmondod, hogy mit üzent a császárné, különben nekem kell elmennem hozzá! - fenyegetőzött Tomaso.
-Kérem Ottonell! Vigye el a nagykövet Úr kardját Tomaso kardcsiszárhoz és kérje meg a nevemben, hogy javítsa meg. Talán a méltó lenne a legmegfelelőbb. Sürgős lenne. Köszönöm szépen.- mondta vissza Ottonell a kérést, ami nála nem ment csodaszámba, hiszen mint belső inast erre is kiképezték.
- Köszönöm! - mondta Tomaso, de már nem is figyelt oda. Minden figyelmét a kardnak szentelte.
Ottonell tudta, hogy amíg Tomaso el nem dönti, miként oldja meg a feladatot, addig csendben marad. A vidám danolászás akkor kezdődik, amikor végre nekilát a munkának. Ahogy távolodott már hallotta is. „Éljen minden bájos szép nő! Éljen minden bájos ...“
Visszafordulva látta, amint Tomaso óvatosan bontani kezdi a kardhüvelyt.

Gombola világváros Lemalkán szerinti 3835, A Nagy Mocsárlázadás utáni ötvenedik év, Tarbet hava első dekád harmadik nap csütörtök reggel kilenc óra.

A vidoncai küldöttség már javában tárgyalt a még megmaradt apró részletekről. Itt egy szórend változtatás, ott egy vessző. A mondatokat újra és újra átolvasták. Ízlelgették őket miként a Lakreasme borpárlataival szokták. Amelyik mondatnál nem jutottak dűlőre, oda hosszú magyarázatokat fűztek. Határozottan úgy nézett ki, hogy már csak órák kérdése, hogy előálljon a végleges szöveg. Bilzin nagykövet csupán azt nehezményezte, hogy a varhalin problémát nem tudta sehol sem nevesíteni. Dorka és Dormitto is bent ültek a nagyteremben és a tőlük telő legtöbbet tették meg a mihamarabbi megállapodás érdekében.
Egy inas lépett be a terembe és Bilzin nagykövetnek egy kártyát adott át.
- A császár hívat minket! - mondta Dormittonak és Dorkának, avval az inas után indultak.
A mostani törzset egy belső ágemelet belsejében hagyták el, majd lifttel mentek fel a nyolcadikra. Egy nagyobb, rendkívül kényelmesen berendezett szobába nyertek bebocsátást. A császári pár mellett két középkorú úr és egy idős házaspár fogadta őket. A két nagykövet a számukra előkészített fotelekbe ült le, Dorka a fal mellett állt meg. A császárné intett a lánynak, aki a mozdulatot elértve a fal mellett álló fotelbe csüccsent.
A bemutatkozások után a császár kezdett beszélni.
- A birodalom elemzői hosszas munka alapján a következőkre jutottak.
Nem akarunk hosszas és nagy véráldozattal járó háborút a varhalinokkal. A Hildevort királyságot jelenlegi szorongatott helyzetéből kisegítjük, egyben jelezzük a varhalin császárnak, hogy nem packázhat velünk!
Segítünk a Karlighsteri erőd visszafoglalásában és a közeli Ligamoneus varhalin szigeten a Magureuttis erődvár elfoglalásában.
A továbbiakban a királyságnak kell gondoskodnia a várak megtartásáról, esetleg lerombolásáról. Az előbbi várak elfoglalásának Baberlockner havának első dekádjában meg kell történnie!
A vidoncai királyságnak felajánlunk egy eszelős képző intézmény felállítását. Ahhoz, hogy ez az intézmény megfelelően működjön, érdemes vidoncaiakat fogunk kiképezni.
A kiképző tanárok, Bilzin nagykövet úr, az önök delegációjával fognak Vidoncára utazni. Amint az önök királya aláírta a szerződést megkezdik a tíz eszelős tanuló kiválogatását. Ehhez először száz főt választanak ki, majd három hónap kiképzés után a tíz érdemes tanulóval utaznak ide a birodalomba. Mire a varhalinok komolyabb támadást indítanak szeretett szigetük ellen már megfelelő mennyiségű képzett harcos fog rendelkezésükre állni.
- Dormitto nagykövet úr. Önökhöz mielőbb el kell küldenünk a követeinket, egyelőre az egyszeri segítség lebonyolítása érdekében. Mivel az önök országa számunkra teljesen idegen, ezért csak akkor tudunk segíteni, ha ön minden tudását átadja nekünk.
- Természetesen így lesz. - nyilatkozott Dormitto.
A császár a mélyhipnózis specialista házaspár felé intett, hogy vegyék át a beszélgetés fonalát.
- A tudás átadása mélyhipnózisban fog történni - mondta az ismeretlen házaspár női tagja, akiről Dormitto csak annyit jegyzett meg, hogy orvos.
- A mélyhipnózis során ön átad minden információt, melyre követeinknek szüksége lesz, cserébe a kardhasználat tudását kapja tőlünk.
A herceg eddig csupán a varhalinok kegyetlen agy elszívó módszeréről hallott, s biztos volt benne, hogy másféle módszer nem is létezik. Ha a gronok elkérik a tudását, ami a rövid határidő miatt érthető is, akkor azt ő elveszíti.
- Köszönöm szépen. Belegondolva minden jutalom nélkül megtettem volna, hogy minden tudásomat átadom, hiszen ez az országommal szembeni kötelességem. Ha szükséges üres kehelyként távozom, csak az országom megmaradjon. - mondta a herceg szomorúan.
- Attól tartok herceg valamit félreértett. - mondta a másik orvos professor. A mi módszereink eltérnek a varhalin módszerektől. Mi nem szívjuk el mások tudását. Az összes tudása megmarad, mi csupán másolatot készítünk róla. A személyes érzelmi és belső tudáshoz nem is nyúlunk. Mindenről, amit másolni szeretnénk az ön beleegyezését fogjuk kérni.
Amint ez elhangzott a császárné letette Dormitto kardját a kardhüvelyben az asztalra, és kezét nyújtotta a saját kölcsönadott kardjáért. Dormitto sajnálta, hogy vissza kell adnia ezt a csodálatos pengét. Az utóbbi napokban már remélte, hogy nem sikerül kijavítani az ő kardját, ezért otthon majd meg tudja mutatni, milyen fegyverekkel harcolnak a gronok.
Dormitto most morgott magában egy kicsit. - Na hiszen! Mintha nekem szükségem lenne kardvívást tanulnom.
Ugyan a császárné kardjának használatával néhányszor már megpróbálkozott, amikor Dorkával a kertben csatangoltak, s többnyire komoly figyelem mellett is ön és közveszélyes módon csapkodott a karddal össze vissza. Valahogy nem olyan volt, mint az övé.
A császárné ellenőrizte a kardját, majd felakasztotta az övére a fegyvert.
Dormitto úgy gondolta, hogy ezt ő is megteszi. Kíváncsi volt, hogy mi lett az ő fegyverével.
- Vajon sikerült visszaforrasztani a kard hegyét, vagy csak lecsiszolni tudták?
A kard mindenképp az övé volt, s kívülről semmi eltérést sem látott. Amint kihúzta a hüvelyből derült ki, hogy a markolatba egy a császárné kardjához hasonló pengét tett be a kardcsiszár, s a hüvely belsejét valami könnyű, kemény, felületén csúszós anyaggal töltötte ki, így a penge vastagságához igazította.
Dormitto így már jogosnak látta a kardhasználat tanulását.