A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

A Colorado partjánál fiatal nő itatta hófehér kancáját. A nap erős fénye tűzbe vonta derékig érő rézvörös haját, melybe időnként belekapott a nyári szellő lágy fuvallata, és eljátszadozott a selymesen fénylő tüzes fürtökkel. Tokwi Keva, a magányos komancs harcos, megbabonázva figyelte a jelenetet. A lány hajának ámulatba ejtő színe a lenyugvó napra emlékeztette a harcost, melynek narancsvörös izzása betölti az ég alját, s mint a tűz, mely felégetni készül az eget, lángba borítja az egész horizontot. Még soha nem látott ehhez fogható szépséget, mint amit a fiatal nő nyújtott. 

Elizabeth kékeszöld szemeiben a vágy tüze lobogott. Lassan kioldotta a ruháját tartó bőrszalagokat, és a könnyű szarvasbőr ruha szinte azonnal lehullott róla. Aztán a férfira nézett esdeklően, kérlelve, hogy szeretkezzen vele. Fekete Táltos megbabonázva nézte a nőt, aki annyira szép volt és kívánatos, hogy azonnal elöntötte a vágy. A lobogó tűz fényében a nő haja szinte lángolt. Úgy festett, mint egy csodálatos égi tünemény... 

 

Az indiánok szeretete, e két különböző kultúra találkozása, az ebből fakadó konfliktusok másokkal, mindig is vonzottak. A mű 2006-ban íródott. 

Carol Smith
szerző

Lángoló szenvedély

Részlet / Piszkozat

Előszó

Texas állam, 1857 nyara.

Forró júniusi délután volt. A Colorado folyó partjánál fiatal nő itatta gyönyörű hófehér kancáját. A nap erős fénye tűzbe vonta derékig érő rézvörös haját, melybe időnként belekapott a nyári szellő lágy fuvallata, és eljátszadozott a selymesen fénylő tüzes fürtökkel. A nő mindössze egy fehér csipkefűzőt, és egy vékony lovaglószoknyát viselt. Formásan telt keblei kiemelkedtek a vékony csipkefűző alól. Tokwi Keva, a magányos komancs harcos, aki szintén a lovát jött megitatni, megbabonázva figyelte a jelenetet. Egy terebélyes bozótos mögött húzta meg magát, lova a fák között várakozott. A lány hajának ámulatba ejtő színe a lenyugvó napra emlékeztette a harcost, melynek narancsvörös izzása betölti az ég alját, s mint a tűz, mely felégetni készül az eget, lángba borítja az egész horizontot. Még soha nem látott ehhez fogható szépséget, mint amit a fiatal nő nyújtott. Amikor a fehér ló eleget ivott, gyönyörű gazdája egy ügyes mozdulattal felült a hátára, és lassú ügetésben egyenesen előre vette az irányt. Tokwi Keva biztos volt benne, hogy arról a birtokról való, melyet nem messze innen látott.

Első fejezet

  1. Csinos külsejű lakóház magasodott nem túl messze a Colorado szomszédságában. Tágas verandáján színes balkon vir&
Elolvasom

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1