A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Bemutatkozás:

Mások szerint változatos életem volt, van. Én csak tettem a dolgom ott, ahol épp voltam.

Eredeti szakmám szerint vilanyszerelő vagyok. Szakmunkásképző után hivatásos tiszthelyettesnek tanultam utász szakon. Hivatásos katonából aztán átvedlettem rendőrnek, ahol közrendvédelmi járőrként szolgáltam. Még a rendőrség mellett kezdtem dolgozni az OMSZ-nál mellékfoglalkozású mentő gépkocsivezetőként. A yard után visszatértem a hivatásos katonai szolgálathoz, ahonnan kétszer fél évre Bosznia Hercegovinába vezényeltek külszolgálatra. 

2005-től civilként élek, dolgozom, de az egyenruha, a szolgálat azért visszaköszön. 

Rengeteg emberrel kerültem kapcsolatba mindenféle apropóból. Sokmindent láttam, amiket komorabb, vidámabb módon próbálok megosztani másokkal.

Három leány boldog édesapja vagyok. Hogy a lányok ennek mennyire örülnek? 

Tudom, hogy manapság mindenki rohan. Sajnos a fiatalabbak nagy része maximum 1,5-2 oldalt hajlandó elolvasni, ezért az aktuális mondandóimat is ezen határok között tartom.

Motort a benzin, színészt a taps, írót a visszajelzés, kritika hajtja!

Jó olvasást!

 

Művei:

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1