- Fülszöveg
Scarlet Falls. Egy város. Egy életérzés. A szabadság. Bosszúhadjárat két polgármester jelölt között. Két egykori katona szerelme. Egy újságírónő felfelé ívelő karrierrel. Egy főiskolás visszahúzódó lány, és egy táncosnő a night klubból. A japán maffia húga. Őrült hajsza egy táskányi lopott pénzért. A nyomozó, aki igyekszik kibogozni a szálakat. Mi fűzi össze ezeket az embereket?
szerző
Scarlet Falls
Virágzás
Részlet / Kész
Tudom, Nicolette a lelkemre kötötte, hogy ne üssem bele az orrom a dolgába. Csak akkor akciózzak, ha ő kéri. De nekem nem ment ki a fejemből, hogy Reynoldsnak köze van a rabláshoz. Nem hagyott nyugodni a gondolat. Azonnal a tettek mezejére akartam lépni, és nem értettem, Nicolette miért nem tesz már valamit. Mire vár még? Vagy már el is ment vadászni nélkülem? Képes lenne kihagyni engem? Persze, kitelik tőle. Estére annyira felhúztam magam, hogy nem bírtam tovább tétlenül ülni otthon. Százszor hívtam Nicolette – et, de nem vette fel nekem a telefont. Elmentem a lakására is, de nem nyitott ajtót. Nem tudom, a garázsban van e az autója, mert azt is bezárta. Hol a csudában lehet? A fenébe is! Nem volt mit tenni, én magam mentem el Senorra Cassandrához, hogy kiszedjek belőle mindent. Teljes fegyverzetben vonultam be a házába. Nicolette nincs itt. Talán jobb is. Oltári nagy veszekedés lenne. Senorra Cassandra és az unokája úgy néztek rám, mint akik kísértetet láttak. Fegyvert fogtam rájuk. Csúnya dolog, ez, de nincs más választásom. Természetesen tagadtak. Még azt is, hogy Reynolds ma itt járt. Nicolette biztosan összekeverte valakivel. És a karkötőket is letagadták. Hiába voltam már ott, hogy elsütöm a fegyvert, hajthatatlanok voltak.
- Elmondta Nicolette, hogy kirabolták, de fogalmunk sincs róla, ki tehette! Miért lenne hozzá közöm? – kiáltozott a vén banya, és bezavarta a kislányt a szobájába. Az sápadtan, reszke
Tudom, Nicolette a lelkemre kötötte, hogy ne üssem bele az orrom a dolgába. Csak akkor akciózzak, ha ő kéri. De nekem nem ment ki a fejemből, hogy Reynoldsnak köze van a rabláshoz. Nem hagyott nyugodni a gondolat. Azonnal a tettek mezejére akartam lépni, és nem értettem, Nicolette miért nem tesz már valamit. Mire vár még? Vagy már el is ment vadászni nélkülem? Képes lenne kihagyni engem? Persze, kitelik tőle. Estére annyira felhúztam magam, hogy nem bírtam tovább tétlenül ülni otthon. Százszor hívtam Nicolette – et, de nem vette fel nekem a telefont. Elmentem a lakására is, de nem nyitott ajtót. Nem tudom, a garázsban van e az autója, mert azt is bezárta. Hol a csudában lehet? A fenébe is! Nem volt mit tenni, én magam mentem el Senorra Cassandrához, hogy kiszedjek belőle mindent. Teljes fegyverzetben vonultam be a házába. Nicolette nincs itt. Talán jobb is. Oltári nagy veszekedés lenne. Senorra Cassandra és az unokája úgy néztek rám, mint akik kísértetet láttak. Fegyvert fogtam rájuk. Csúnya dolog, ez, de nincs más választásom. Természetesen tagadtak. Még azt is, hogy Reynolds ma itt járt. Nicolette biztosan összekeverte valakivel. És a karkötőket is letagadták. Hiába voltam már ott, hogy elsütöm a fegyvert, hajthatatlanok voltak.
- Elmondta Nicolette, hogy kirabolták, de fogalmunk sincs róla, ki tehette! Miért lenne hozzá közöm? – kiáltozott a vén banya, és bezavarta a kislányt a szobájába. Az sápadtan, reszketve engedelmeskedett neki.
- Mit keresett itt Reynolds? Ha még egyszer letagadja, lepuffantom, esküszöm!
- Jól van, tényleg itt volt. – végre beismerte! De nem tetszett a válasza. – Csak füvet akart venni, de megmondtam neki, hogy nem kaptam árut. Azt hiszed, nekem jó ez? Én is ebből élek!
- Pontosan ezért rabolta ki Nicolette – et, és a többit! Learatta az összes ültetvényt! Ki vele, hol van a pénz?
- Nincs itt semmiféle pénz, értsd már meg, gyermekem! – tagadott szüntelenül, de egyre jobban gyanúsabb lett nekem. Egy szavát sem hittem el.
- Az Nicolette pénze! És én visszaszerzem, kerüljön, amibe kerül!
- Ne rajtam keresd! Sem az unokámnak, sem pedig nekem nincs közöm hozzá! Még Reynoldsnak sincs! Ilyen badarságot! – nagyon-nagyon felhúzott. Most azonnal lelőttem volna. Nicolette problémája az enyém is. Addig nem nyugszom, míg nem lesz meg a pénze! Hiszen ő dolgozott meg érte! Tudom, hogy jó nyomon járok! És innen már nem tántoríthat el senki és semmi! Hangokat hallottam. Mocorgást. Mintha valaki hallgatózna, érzem. Az ablak alatt van.
- Mi az? – pillantott rám, Senorra Cassandra. Mi az, ő nem érzi? Ilyen béna boszorkány lenne?
- Maradjon csöndben! – suttogtam. – Valaki hallgatózik.
- Micsoda? Antonio ugatott volna, és különben is zárva van a kapu.
- Valahogy akkor is bejött! És a kutyája mégsem vette észre!
- Steven, neked üldözési mániád van! – intett le a Senorra. De láttam rajta, hogy halálra rémült. Miért tagadta előttem, hogy ő is úgy érzi, valaki van itt? Én határozottan érzem, hogy valaki odakint ólálkodik. Egyre erősebben, mintha csak itt lenne bent a szobában!
- Itt van valaki, ne butáskodjon! Maga nem érzi? – háborodtam fel.
- Én nem érzek semmi idegen energiát, kedvesem. – vont vállat. Nem hiszem el. Jól tudja. Hiszen reszket a félelemtől!
- Kimegyek. Körülnézek. Egyre jobban hallom.
- Ne hozd rám a szívbajt, és ha tényleg van odakint valaki? És ha bántotta Antoniót? Talán egy betörő! – ijedt meg végre a banya. Már éppen ideje. Kezdi belátni, hogy valami nincs rendben odakint. - Nem, talán csak Cassandra unokám lépett ki levegőzni. – nyugodott aztán meg, de mindez csak színlelés.
- Levegőzni, persze. Hallgatózni! Lepuffantom, bárki is az. Rohadtul nem érdekel.
Senorra Cassandra halálra váltam nyitotta ki a csicsás bordó szekrényt, ami zsúfolva volt a mindenféle kacattal. Kivett egy üvegcsét és miután beleszagolt, fancsali képet vágott.
- Mi az? – léptem oda hozzá. – Ezzel mit kezdjek?
- Ha tényleg van itt valaki, ezzel el tudod kábítani! Azután, hozd be és faggasd ki, hogy mit akar. Ha pedig nincs itt senki, akkor engedd meg, hogy egy jót nevessek és menj el pszichológushoz. Az üldözési mániád miatt. – magyarázott úgy, hogy közben teljesen hülyének nézett. Na ezért még számolunk! Kivettem a kezéből az üvegcsét és beleszagoltam. Nem tudom, mi lehet ez, de iszonyat erős szaga van, ilyesmivel kábíthatják el a lányokat a gengszterek, hogy meg tudják erőszakolni őket. Antonio ugatni kezdett. Mi a fene? Tényleg igazam lett. Elégedetten néztem Senorra Cassandrára. Ő pedig rémülten nézett vissza rám. Ha az unokája lenne odakint, nem ugatna a kutya. Ezt ő is azonnal megértette.
- Gyorsan, adjon kötelet, meg minden mást, amivel kötözni lehet! – utasítottam. – Először kifaggatom, utána lelövöm. Ennyi az egész. Na, mire vár még? Mozogjon!
Senorra Cassandra egy másik szekrényből kötelet vett ki, ragasztószalagot, és egy kendőt, amit átitathatok a kábító löttyel. Ugyan mi lehet ez? Boszorkányság! Sosem hittem az ilyesmiben, de most jól jöhet!
- Óvatos légy! – reszketett a Senorra, amikor felfegyverkezve az ajtóhoz léptem.
- Nyugi már, azt hiszi, először csinálok ilyet? Fogtam már egy este alatt hat betörőt is! - nyugtattam meg, és lenyomtam a kilincset. – Na, most aztán maradjon csendben és nézze meg az unokáját, hogy minden rendben van e. Sietek. Remélem, nem lépett még meg az a mocsok. - azzal ki is léptem az ajtón és a falhoz simultam. Még mindig itt van az a valaki, és a kutya is nyugtalanul nyüszít. Remélem, Senorra Cassandra nem esik pánikba. Még a végén sikoltozva szaladna ki és a betörő elmenekülne.
Most véged van, te szemét!
Tovább osontam, innen már észre is vettem, hogy tényleg van ott valaki! Ott kuporog az ablak alatt. Hallgatózik. Miféle betörő ez? Megvárja, amíg mindenki nyugovóra tér és csak azután lép akcióba? Hogy szelídítette meg a kutyát? Megmérgezte volna? Egyre gyanúsabbak a dolgok. Kezdem összerakni magamban a történetet. Ez a betörő valószínűleg tudja, hogy a Senorra rabolt egy csomó pénzt. Biztosan ezért jött. Egy pillanatra az is átfutott az agyamon, hogy esetleg Nicolette az. De ő észrevétlen maradt volna. Ez itt egy amatőr, nem olyan profi, mint Nicolette! Francba, hátrafordult! Még szorosabban simultam a falhoz. Még mindig nem láttam az arcát, ki lehet ez? Csak el ne szaladjon! Oké, most megint elfordította a fejét. Itt az idő! Nem estem pánikba, úgyis én nyerem a játszmát. Elkapom, és aztán ha kiszedtem belőle, mit akar, kivégzem. Ennél jobb estém nem is lehetne. Imádom az akciót, a veszélyes helyzeteket! Az adrenalin az én drogom, ennél jobb nincs is. A szívem a torkomban dobog, és már alig várom, hogy lecsaphassak! Magabiztos vagyok és elszánt, legyőzhetetlen! Velem nem jó kikezdeni, és ezt most megtudja ez a betolakodó is! Egyre közelebb értem hozzá. Hátulról csapok le rá, így a legegyszerűbb. Intettem a kutyának, hogy nyugalom van, már itt vagyok, nem kell betojni. Megértette és csendben maradt, okos jószág. Már csak egy lépésnyire voltam a betolakodótól, még mindig nem vett észre. Nagyon jól tudok észrevétlenül osonni, még a legprofibbak is nehezen vennének észre. Az üvegcséből nagyon sok löttyöt öntöttem a kendőre, és már indultam is, mint egy jó vadász a prédáért. Hoppá, el is kaptam! A pofájába nyomtam az erős szagú löttyel átitatott kendőt, mire kapálózni kezdett.
- Nyugi, bébi, most már késő! – szóltam rá, hogy elég, úgysem ér semmit a vergődése. Ismerős alak amúgy, valahol láttam már. Ki a franc ez? Egy ideig még szorítottam, amíg abba nem hagyta a kapálózást. Azután kerestem rajta egy zsebet, és a kabátjában találtam is egy pisztolyt. Na, ezzel sem lőhetsz már le senkit! Kibogoztam a kötelet, és jó erősen összekötöttem mindkét kezét a háta mögé, és a lábát is, nehogy rugdosni kezdjen. Ez aztán a jó fogás, büszke voltam magamra. Végül lehúztam a fejéről a kapucnit, és meglepetten vettem tudomásul, ki is a nagy fogásom.
- Reynolds, te idióta! – förmedtem rá. – Mi a fenét hallgatózol? - Nem vártam meg a választ, pedig eszméleténél volt. Kivettem a ragasztószalagot a zsebemből, azzal beragasztottam a száját. Mivel idegesített a puszta nézésével is, kitéptem a sálat a nyakából, és azzal a szemét kötöztem be.
- Na, szépen vagyunk! – nevettem egy jót rajta. Én győztem! Felkaptam könnyed kis testét a vállamra és bevittem a házba. Az én zsákmányom!
- Uram Isten, ki az? – rohant ki a konyhából egy hatalmas késsel a kezében Senorra Cassandra.
- Beigazolódott a gyanúm, Senorra! Mégis mit gondol, ki ez? Nézze csak meg jobban, és most próbálja azt mondani nekem, hogy semmi köze a rabláshoz! – dörgöltem az orra alá, és ledobtam a zsákmányt a földre, hadd pihenjen.
- Mit akart ez itt? – csodálkozott a banya. Nehezen hitte el, hogy ez tényleg Reynolds, ezért jobban szemügyre vette.
- Na, ne színészkedjen. Elég volt! Hallgatom a történetet, nem sietek sehová.
- Mit akarsz tudni? – az öregasszony hangja kezdett meggyengülni. Úgy tűnik, lassan feladja a harcot.
- Mindent. Hogy ki rabolta ki Nicolette –et. És hogy hol van a pénz.
- Jól van, elmondom, de őt engedd el.
- Azt akarja, hogy a vadász szabadon engedje a prédáját? Össze akarja törni a szívemet Senorra? – háborogtam. Még hogy engedjem el! Ez teljesen bekattant!
De most mihez kezdesz vele? Nézz már rá, szerencsétlen nem lát, nem mozog, és nem tud így beszélni sem! - sajnálkozott.
- Micsoda tragédia! Nem akarom még szabadon engedni a beszélőkéjét, mert úgy is csak ordítozna, arra meg ki kíváncsi? Majd ha lenyugszik egy kicsit, kiszedem belőle is, mit tud. De először is maga. Ne akarja, hogy használjam a fegyvereimet.
- Steven, nem tudod, hogy mit csinálsz. Mindannyian nagy bajban leszünk, ha nem engeded el.
- Akkor beszéljen! – ordítottam el magam. – Ki rabolta ki Nicolette – et?
- A japán maffia volt! Mit tennél ellene? Azt hiszed, olyan nagy hatalmad van? – kiabált a banya is.
- A japán maffia? Miért? És magának mi köze hozzá?
- Az, hogy őt is kirabolták. – végre beszélt! Mennyi mindent elértem röpke egy óra alatt! Nicolette büszke lenne rám. Már nem bánom, hogy eljöttem, és végigcsináltam ezt az akciót. Attól még le fogja tépni a fejem.
- Kirabolták a japán maffiát is? – ez viszont nem fért a fejembe. – Talán maga volt? – kezdem érteni, mi köze hozzá.
- Nem én. – csóválta meg a fejét. – Hanem a húga.
- Jesszusom! A maffia húga? – szóval onnan a kislányos karkötő. Lassan összeáll a kép.
- Igen. Az unokám barátnője, Tanaka. Itt rejtette el a pénzt. Meg akart szökni, de nem sikerült neki. Reynolds bújtatta el, és azért járt nálam, hogy elvigye neki a táskát, amiben a zsákmány volt. – azt hittem menten elájulok! Micsoda? Ha ezt Nicolette megtudja, égnek fog állni a haja!
- És most hol van a lány? Reynoldsnál?
- Nem tudom, nem árulta el. Az is lehet, hogy már elment a pénzzel. Messzire járhat.
- Akkor miért jött vissza Reynolds? – nem hiszem el, hogy kicsúszott a kezeim közül az a kis tolvaj.
- Bizonyára híreket hozott. Hogy elment e a lány.
- És azt is tudja, hová ment?
- Hát kérdezd meg tőle! Ha sietsz, még utolérheted. Igyekezz!
- Rendben van, kiszedek belőle mindent. Addig maga hoz nekem egy kávét cukor nélkül, feketén és mellé egy deci rumot.
- Nem étteremben vagy! – fintorgott a banya.
- Na, nyomás! – fenyegettem meg a puskámmal. Így hát azonnal engedelmeskedett. Hogy én milyen elégedett voltam! Nahát! Ez aztán a vadászat! Reynolds kezdett magához térni és nyugtalanul mocorgott.
- Csak nyugi, pajtás! – szóltam rá, nehogy elbízza magát és jobban vergődni kezdjen. – Néhány dolgot megbeszélünk itt és most. Leveszem a ragasztószalagot, de nem kiabálhatsz. Csak halkan és finoman beszélj, nem vagyok süket. Lazíts egy kicsit, ne akard, hogy szétrúgjam a hátsódat.
Végre megérkezett a Senorra a kávémmal és a deci rummal. Már nagyon kiszáradt a torkom.
- Köszönöm, Senorra. – hálálkodtam szerényen és leültem a földre Reynolds elé, bár úgy sem látja, hogy ott vagyok. Na, mindegy, elég, ha jól hallja a mondókámat. – Ha leveszem a ragasztószalagot, elmondod szépen, hol van a lány. Megértetted? - amikor ezt elmondtam, idegesebb lett és megint csak mocorgott meg nyöszörgött egy sort. Beragasztott szájjal nem lehet veszekedni, miért erőlködik annyira?
- Hékás, csak semmi nyugtalankodás. – csitítottam, mindhiába. A fenébe is! Nem fog beszélni! Dühösen magamba öntöttem a kávét, majd a rumot is. Valamelyest feltöltött energiával.
- Steven, hagyd már abba, nem látod, hogy mindjárt felrobban a méregtől? – szólt közbe Senorra Cassandra. Reynolds valóban idegesebb lett, próbálkozott a kiszabadulással, de én hihetetlenül jól tudok kötözni, úgyhogy feladtam a leckét neki.
- Kussoljon már, vén boszorka! – intettem csendre. Muszáj mindenbe beleszólnia?
Újra Reynoldsra szegeztem a tekintetem és barátságosan belérúgtam egyet, bár így, ülve nehéz volt. Elzsibbadt a lábam!
- Úgy szeretném levenni rólad a ragasztószalagot, de tudom, hogy üvöltözni fogsz. Amíg nem nyugszol le, így kell, hogy maradj.
- Ne bántsd már, hiszen ártalmatlan! Még csak védekezni sem tud! – kotnyeleskedett megint Cassandra. Tényleg azt akarja, hogy kinyírjam?
- Mondtam már, hogy maradjon veszteg! – álltam fel a földről, és a puskacsövét a homlokához nyomtam. Feltartott kezekkel hátrált.
- Elmebeteg! – sziszegte.
- Csak vissza akarom szerezni Nicolette pénzét! Érti? – kezdtem bedühödni. A rohadt életbe!
- Arról már lekéstél, drága fiam! Az a lány már messze jár! Bizonyára felült egy repülőre, és külföldre menekült! – Senorra Cassandra szavai mérhetetlenül feldühítettek. Vissza kell szereznem Nicolette pénzét, bármi áron! Bármit megtennék érte! Hiszen szeretem!
- Nem érdekel! Én akkor is megtalálom! - emeltem fel a hangom. – Kuss, magának is! Te meg maradj már nyugton! Élve felboncollak most már komolyan! – húztam még szorosabbra a kötelet Reynoldson, mert nagyon próbálkozott a kiszabadulással. Elegem van! – Leveszem a ragasztót, és ugass! - levettem a szájáról a tapaszt, próbáltam úgy csinálni, hogy ne fájjon neki, de nem jött össze.
- Első kérdésem: Hol van a lány? – fölé hajoltam, és belekönyököltem a gyomrába.
- Fordulj fel! - Hát, nem kaptam megfelelő választ.
- Még egyszer feltegyem a kérdést? – próbáltam higgadt maradni.
- Rohadj meg!
- Reynolds, a Jó Ég áldjon meg, csak egy kérdésre válaszolj már! – böktem meg, hogy normálisan beszéljen már.
- Elárulta a Senorra, mit akarsz még? Megmondta, hogy elment! – nyöszörgött keservesen.
- Akkor miért jöttél vissza?
- Elég volt már! Hagyd békén! – szólt közbe az öregasszony is. – Nem tudunk többet! Örülj, hogy ennyit is elmondtam!
- Azért jöttem vissza, hogy megmondjam, elment a lány! Felült egy repülőre, és külföldre ment! – ezek mintha összebeszéltek volna. A nyakamat rá, hogy hazudnak. Ha el is indult az a lány, biztosan elkapták a maffia emberei.
- Na, persze, majd el is hiszem. Mondd el, hol rejtegeted a lányt! Nem fogom bántani, csak a pénz kell. Vagy inkább kinyírjalak? Na? Megöljelek most? Mert megteszem! Kivégezlek, élve felboncollak és elviszem a maradványaid a feleségednek! – tudom, nem sok értelme lenne, de elborult az agyam. Minden türelmem odalett.
- Hát akkor rajta, mire vársz még? Nem fogok kiabálni, csendben végigtűröm. – felelte könnyedén. Ezzel még jobban felhúzott. Elővettem a kiskésemet és a torkához szorítottam.
- Itt kezdem, kivágom a hangszálaidat, oké? – sziszegtem.
- Na, akkor siess! – flegmázott továbbra is. A francba, tudja, hogy nem fogom megölni! Ilyen könnyedén nem vetek véget a játéknak! – hirtelen felgyülemlett bennem minden. Az emlékképek kínoztak miatta. – Gyűlöllek! – ordítottam rá, és eldobtam a kiskésem. Senorra Cassandra még éppen el tudott ugrani. – Kinyírtad Benit! Folyton keresztbe teszel nekem! Van fogalmad róla, milyen érzés azt viszontlátni álmaimban, hogyan hal meg? Újra és újra! Szerinted én mit éreztem akkor? Hogy rohadnál meg a föld alatt a ribanc testvéred mellett! Mit akarsz? Mit pattogsz? – nem láttam tisztán, nem gondolkoztam. Csak üvöltöztem, mint egy elmebeteg. Fogalmam sincs, mi ütött belém. Nagyon-nagyon dühös voltam… de amikor elcsuklott a hangom, abbahagytam a kitörést. . Mérgemben az összes kábító löttyöt ráöntöttem a kendőre és az arcába nyomtam. – Fulladj meg! – sivalkodtam, mint egy elmeháborodott. Azt hittem, tényleg megölöm most, hogy itt a vége, holnap temethetik is. De nem, mert Senorra Cassandra a következő pillanatban akkorát lekevert nekem, hogy szédülten zuhantam a padlóra.
- Szégyentelen! – sziszegte. – Tűnj el innen, megértetted? És őt engedd el! Nem tehet semmiről! Csak segített annak a védtelen lánynak!
Kábultan néztem magam elé. Teljesen összezavarodtam. De hamar összeszedtem magam. Újra beragasztottam Reynolds száját, és felálltam. Őt pedig a vállamra vettem.
- Hová mész? - állított meg a Senorra, amikor kifelé indultam a házból. – Hova akarod vinni?
- Hazaviszem, ne kelljen olyan sokat gyalogolnia.
- Ne csinálj őrültséget, Steven! – kérlelt a Senorra.
- A viszontlátásra! Jó éjszakát! – becsaptam magam mögött az ajtót. Mivel a kapu be volt zárva, kénytelen voltam belerúgni egy hatalmasat. Nem túl masszív gyártmány, így elsőre sikerült. Bedobtam Reynoldsot a hátsó ülésre, és már indultam is. Egyenesen a Fűzfa térre megyek, de útközben még ki kell találnom, melyik házban lakik. Ha nála van a lány, mindenkit kivégzek. Visszaszerzem Nicolette pénzét. Ettől talán jobban megbecsül majd engem. Tudnia kell, hogy komolyak a szándékaim. Nem néztem hátra, de tisztán hallottam, hogy Reynolds ébredezik. Nagyon nyöszörgött. Ha jobban odafigyeltem volna rá, észrevettem volna hamarabb, hogy egy fekete autó a nyomomban van. De ez egyszer elvétettem a dolgokat. Egészez úton fel sem tűnt, hogy követnek.
Szerző további művei:
-
Színdarab komédia
Kiss Petra Őrület! -
Színdarab melodráma
Kiss Petra Zakariás Éjszakái