A szobának különös varázsereje van. Imádok belépni a magas, kétszárnyú ajtón, érezni a mélyen barázdált halszálkás tölgy parketta olajozott illatát, élvezni a sötétszürke falak és a szoba közepét uraló finom mustársárga bársonyhuzatú ágy drámai összjátékát. Nincs jobb dolog a világon, mint ebben az ágyban hanyatt fekve bámulni a magas mennyezet közepén koszorúfonatot tartó angyalkákat, ahogy a körútról megvilágítja őket a nyúlánk ablakokon beszűrődő sejtelmes holdvilág. Ha nagy a csend, a falak mesélnek nekem a múltról. Ez az a hely, ahová éjjelente visszavonulok és zavartalanul szövöm az álmaim.
Gyakran kedvem tartja, hogy körbejárjam a tágas szobát. Amikor elmegyek az ágy mellett, a két hatalmas textilbúrás állólámpát derengő fényre kapcsolom. Az ágy fejvége mögött megállok az ablak mélyedésében és nézem a körúton halkan elsuhanó járművek fénycsóváit. Majd tovább megyek, ujjaimat végig húzom a hosszú gardróbszekrény selymes sötét felületén és leülök az íróasztalomhoz, ahol a történetek türelmetlenül várják, hogy befejezzem őket.
Vészesen közeledik a határidő és szeretném időben, tökéletes állapotban elküldeni a novellát. Laptopom halkan búg, miközben megnyitom az előző este abbahagyott írást. Még egyszer átolvasom és olyan szemmel figyelem, mintha most találkoznék vele először. Közben bevillan egy szép befejező kép, gyorsan beillesztem. Majd újra és újra átolvasom az egészet. Kellemesen bizsergető érzés kerít hatalmába, amint érzem, hogy az írás kerek egésszé összeállt. A monitor alsó sarkán az óra fél egyet mutat. Denny már órák óta békésen alszik. Szeretném, ha reggel elolvasná, mielőtt az írás kikerül a nyilvánosság elé. Kinyomtatom az oldalakat és csendben leteszem az éjjeli szekrényére. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy tetszik majd neki.
Óvatosan, nehogy felébresszem álmából, halkan belopózok mellé az ágyba. Az állólámpa kapcsolójának kattanása mégis felébreszti.
- Nem alszol még? - kérdezi és fordul egyet.
- Megszületett - súgom oda halkan. A befejezés elégedett örömével és izgatott várakozással hunyom le a szemem.
1920. március első szombatja
doktor Gaál Endre kultúrtanácsnok háza
A mai ötórai tea kivételes lesz. Az előszobai tükör előtt izgatottan állok és farkasszemet nézek magammal. Egy határozott, magabiztos nőt látok, aki tudja, hogy mit akar és történjen bármi, végig csinálja, amit eltökélt. Kedvenc rózsaszín, bordó és mélyzöld apró kövekkel díszített függőmet akasztom a fülembe. Halántékomon az egyik vízhullám rakoncátlakodik, azt egy kis cukros víz felpacsmagolásával állítom a helyére. Számomra mindig, minden részlet nagyon fontos. A szemöldöknek sötétnek, vékony rajzolatúnak és tökéletesnek kell lennie, a vörös rúzsnak az ajkakon úgyszintén. A harisnya nem lehet lyukas, a selyemcipő nem lehet koszos. A végén pedig fel kell tenni egy leheletnyi finom francia parfümöt. Miközben a külsőmmel vagyok elfoglalva, a gondolatok a fejemben ide-oda cikáznak. Biztosan ezt akarom? Igen. A döntésem végleges. A meglepetés az legyen meglepetés. Végül a tükör alatt álló komód fiókjába rejtett, halvány rózsaszín szalaggal átkötött kéziratot előveszem és odarakom a szalon egyik félreeső ablakának párkányára.
A házunkban rendszeresen megfordulnak közismert, befolyásos emberek, akiknek a város közéletének formálásában jelentős szerepük van. Férjuram a Kaszinó tisztújító rendezvényére hivatalos, ezért ez a nap az enyém, barátnéim jönnek.
A meghívókat már előző héten kiküldettem és röviden ezt írtam bele: „Drágám, meghívlak a jövő szombati öt órai tea keretében tartandó szokásos felolvasó délutánra. Meglepetés lesz. Becses megjelenésedre feltétlenül számítok. Peller Viktus”
Úgy konstatálom, a toalettem rendben van. A tükörből meglátom Julcsát, aki lomhán szedi lépteit a szalon és a konyha között.
- Szaporán, mindjárt itt vannak a vendégek! Kisültek a fahéjas kekszek? Kellően megdermedt a krémes? Jaj, a négercsókok egyformák legyenek, ne úgy, mint a múltkor! - kiáltok utána türelmetlenül - A tea aztán forró legyen, különben...
- Különben úgy felpofozom – gondolom magamban.
Lendvay Micit várom, a város szókimondó, cserfes színésznőjét. Ez a nő életvidám, szabadelvű és mindig őszintén kimondja, amit gondol. Egyetlen, aki nálam is jobban szeret öltözködni. Egy idő után nem bírt a szabószámláival és hogy ezeket fedezni tudja, kénytelen volt pár évre a Víg-be szerződni magasabb gázsiért. Ő a nő, akiért párbajoztak. A férje egy újságíróval kapott össze, aki azt állította, hogy Mici pótolható. Megtörtént a párbaj és az elégtétel, olasz tőrökkel vívtak, első vérig. A mi körünkben úgy tartják, nem is színésznő, akiért nem párbajoznak.
A délutánra meghívtam Reményi Lolát is, a Szegedi Napló a női rovat vezetőjét. Fiatal, szende teremtés, de ha felszabadul akkor a társaság csapodár tagjai könnyen magukkal sodorják. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb elrontják.
A befolyásos politikus Bruckner Miksa felesége, Stauber Ella is üzent, melyben részvételét jelezte ezen a délutánon. Tehetős, keményvonalas, prűd, egyben műkedvelő. Szigorúan, de reálisan ítéli meg a dolgokat. Múlt péntek este táncestélyt rendeztek a Bruckner-kertben és a tiszta jövedelmet az Urinők Otthona javára fordítják.
A faliórára nézek, ingája mindjárt elüti az ötöt. Egymás után lépnek be a hölgyek a szalonba. Úrinő módjára, egyenes tartással leülnek a szófákra, én forró teával kínálom őket.
- Drágáim, köszönetemet fejezem ki, hogy eljöttetek. Nagyon izgatott vagyok, mert mára egy igazi különlegességgel készültem nektek – kezdem el a mondandómat, miközben csészéinkbe kitöltöm a teát.
Ilyen alkalmakkor mindenki elhozza kedvenc versét vagy egy novellát, amit olvasott és együtt elemezzük, bíráljuk, kinevetjük és olykor meghatódottságunkban nagyokat sírunk rajtuk.
Reményi Lola az első felolvasó. Egy ígéretes fiatal költő szerelmes versét hozta, ami a Hölgyfutár folyóirat legfrissebb számában jelent meg. Ella és én eleinte komoly, később csak jelentőségteljesnek tűnő arckifejezéssel hallgatjuk, amint teljes átéléssel felolvassa a költeményt. Közben ránézek Micire és látom rajta, hogy fantáziája elindul bizonyos szavak hallatán. Feltűnik, hogy felszakadozó nevetését alig tudja visszafojtani. Ellával cinkosan összenézünk és egyszerre nyúlunk a tálcán lévő négercsók után.
Mindannyian megállapodunk abban, hogy szép volt a vers. Lola a felhevültségtől még mindig kipirult arccal visszaül a szófára. Ella Kosztolányi tíz legszebb szavát hozta el nekünk. Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard,csók, vér, szív, sír.
Pont jó felvezetésnek a következőhöz, amivel én készültem. Kérdezik is, hogy mi lesz az.
- Egy novellát fogok felolvasni - válaszolom mosolygósan, majd odamegyek az ablakpárkányhoz és kezembe veszem a kikészített kéziratot.
- Ki írta? - kérdezi Mici gyanakvóan.
- Meglepetés. Az írás a Szegedi Napló irodalmi pályázatára készült. Azon szerencsések vagytok, ti halljátok először és véleményt formálhattok róla. Rendhagyó történet - mondom, miközben kioldom a masnit, amivel a kézirat át van kötve.
Látom, amint a szemekben felvillan a kíváncsiság. Ella az előző pillanatban bekapott fahéjas kekszet olyan gyorsan rágja, mint egy mókus. Egy nagyobb darab ráragadt vörösre festett ajkának felső csücskére, amitől karakteres arca viccessé vált. Próbálok nem ránézni, hogy a hatalmas kekszdarab, ami az ajkával együtt mozog, ne terelje el a figyelmemet.
- A főszereplő fél a haláltól és még életében felkészül a vele való találkozásra. Érzi, hogy nemsoká eljön a vég és visszagondol a szép emlékekre az életében. Mindig az volt a vágya, hogy halála pillanatában a férje és a fia ott legyenek mellette, akiket a legjobban szeret - kezdem a történet rövid összefoglalását - Ez így teljesedik be és amikor meghal, odafönt találkozik a Magasságossal, aki lepergeti szeme előtt életének összes pillanatát. A mozgó-fényképek megmutatnak minden fontos eseményt a kisgyermekkorától az öregségig. Az első szerelem, a második, a harmadik - kacsintok egyet, ezzel próbálom elhessegetni előbúvó fura előérzetem. Erre a többiek összenéznek, halk huhogásokat hallok, izzik a levegő.
- Hű, de türelmetlenül várom - mondja Lola és ránéz Ellára.
- Kezdjed - fordul felém.
- Halljuk, halljuk! - kiáltja éles hangján Mici.
Elkezdem felolvasni a novellát és közben kíváncsian fürkészem arckifejezéseiket. Lola annál a jelenetnél, amikor a kisgyerek és nagyapja önfeledt lovacskázásáról mesélek, elkezd szipogni. Halkan elnézést kér, majd combján felhúzza ruhájának alját és előveszi a harisnyatartóba rejtett monogramos kendőjét és finom, apró mozdulatokkal a szemét törölgeti.
Ella rezzenéstelen arckifejezéssel, karót nyelt testtartással hallgatja a történetet és megállás nélkül kavargatja a teát.
Mici nagyokat nyel a csábító kövér krémesek láttán. Végül nem teketóriázik, egy kézifestésű virágos kínai fajansz tányérra szed egyet és elkezdi magába tömni.
A történetben a főszereplőnek három, számára jelentős férfi volt az életében. Amikor a legnagyobb, a legszívettépőbb és beteljesületlen ifjúkori szerelemről mesélek, hogy az milyen kínzó érzés volt, Ella hirtelen abbahagyja a tea idegesítő kavargatását. Mici kezéből a süteményes ezüstvilla éles koppanással a tányérra esik. Hirtelen feláll a szalongarnitúra foteljából és odamegy az ablakmélyedéshez. A súlyos, bordó bársony drapériák mellett a múltba révedve lenéz az útra és tekintetével lassan követ egy elhaladó sötétkék csillogó automobilt. Folytatom a fiatalkori szerelmi részt és akkor egyik pillanatról a másikra, mintha valami belebújt volna, elkezd keringőzni. Hosszú, tollas boájával úgy játszik, mintha udvarlóját próbálná maga köré húzni és erőteljes, csengő hangján ismételve énekli, hogy „bárcsak lennél az enyém”. Annyira bepörög, hogy a látványától mi is majd elszédülünk. Parfümjének édes illata körbeszáll a szalonban.
Ella a befolyásos politikus feleség megrökönyödötten, kigúvadt szemmel figyeli Mici magánszámát, de végül szigorú tekintete megenyhül és ő az első, aki elneveti magát. Erre Lolával mi is csatlakozunk. Az egész ház a kacajoktól visszhangzik. Még jó, hogy csukva vannak az ablakok, különben a városban holnap gyorsan szárnyra kelne a pletyka, hogy doktor Gaál Endre kultúrtanácsnok házában illetlen orgiákat rendeznek.
Mici felkapja Lolát, összekapaszkodnak és most már vadul együtt perdülnek, a fapadló dobog és hullámzik az ütemes lépéseiktől.
- Komolyságot kérek, hölgyek! - tapsolok két tenyeremmel és nevetve, de határozottan megállásra intem őket. Erre a táncosok visszaülnek a mustársárga bársony huzatú szófára és még egy ideig selyem sáljaikkal és boájukkal egymást legyezik.
Hívom Julcsát, igyekezzen, hozza már az almakompótot a vanília fagylalttal, az majd lehűti őket.
- Mi volt aztán?- kérdezi Lola lihegve.
- Érdekel? - felelem, csak hogy húzzam az időt.
- Ez kezd izgalmas lenni! - mondja Mici.
- Hány udvarlója volt a nőszemélynek? - kérdezi Ella kíváncsian.
- Kettő.
- És a férje? Ő mit szólt?- kíváncsiskodik Lola.
- Ugyan, ezek ártatlan szerelmek voltak – mondom én, miközben karommal legyintek egy nagyot – Különben is még a házasság előtt történtek, azok nem számítanak. Ilyen kényes témák nem voltak napirenden.
- Volt egy kis etye-petye, romantika? - szól közbe tenyerét dörzsölgetve Mici, mire a fejekben megvilágosodik, hogy mire gondol. Elfojtott huncut kuncogása mindannyiukra átragad.
- Az, amire gondolsz, nem - válaszolom nagyot sóhajtva elkomorodottan, mire hirtelen elcsendesednek és a társaság arcára kiül a döbbenet - De hát vajon mi értelme az életnek szerelem nélkül? - zárom le választ nem várva.
- Viktus, hiszen, ez rólad szól! – mondja Mici kezét szája elé rakva és érzem, hogy a levegőben megdermedt női parfümök illata közé az izgatottság szúrós szaga kúszik.
- Bátor - töri meg a csendet halkan Lola vékony hangja.
Ella véleménye, hogy ez veszélyes, hiszen ha felismerik az emberek, hogy a magam történetét írtam, akkor szájukra vehetnek és a köztekintélynek örvendő a férjem, nem fogja ezt eltűrni, ebből botrány lesz. Tehát, nem tehetem ki a nyilvánosság elé.
- Ügyesen kicsit átfogalmaznám, hogy véletlenül se lehessen veled azonosítani – mondja egy kis gondolkodás után Lola.
- Felkészültél arra drágám, hogy ha a férjurad elolvassa, ő mit szól hozzá? - kérdezi Ella, miközben homlokán mély ráncok gyűlnek.
Egyszerre megdöbbenés és felismerés lesz úrrá rajtam, melyet próbálok a társaság előtt leplezni. Most válik világossá, amikor egy író ír, meztelenre vetkőzik és önmaga teljes valóját tárja a nyilvánosság elé. Az elején nem gondoltam, hogy ez ekkora felelősség és hatalmas súlya van, bármit is közöljön. Sokszor az írót azonosítják a főhőssel, annak gondolataival, függetlenül attól, hogy művének főszereplője önmaga vagy egy kigondolt figura. Olykor kitörölhetetlen nyomot hagyunk a világban.
Próbálom megvédeni magamat és az írást. Mégiscsak ez az első komolyabb novellám. Eleddig semmilyen kritikát és elismerést nem kaptam. Hogy is, ha senkinek nem mutattam meg. De hát ez olyan szépen kikerekedett, szeretem, mintha a gyerekem lenne. Nem fogom csak azért átírni, hogy megfeleljek bizonyos társadalmi elvárásoknak.
- Különben is, honnan tudjátok, hogy rólam van szó? Nem írhattam egy kitalált személyről? - vágom ki magamat - Nevük sincs a szereplőknek.
- Ez igaz. Igaz - bólogatnak sorban.
- A férjuram márpedig megjelenik az elején: „csókot lehel forró homlokomra....” - ennél szebben nem is írhatnék róla. Úgy gondolom, eléggé kihangsúlyoztam ezzel harmonikus kapcsolatunkat. Bár ismerve őt, sokat kell majd kérlelnem, hogy végre szánja el magát. Nehogy megsértődjön a drágám, hogy nem ő olvassa először – válaszolom és érzem, hogy forrósodik a légkör.
- Elképzelem, amint a köztiszteletnek örvendő doktor Gaál Endre kultúrtanácsnok felteszi az orrára a cvikkerét és kikerekedett szemmel, nyakát nyújtogatva olvassa a kéziratot - mondja Mici, miközben mozdulataival megerősítve figurázza ki férjuramat.
- Halálos csöndben, szigorú tekintetével végig olvassa, majd felnéz a papírkötegből és azt mondja: Hallatlan! Maga rólam nem is írt? - csatlakozik Lola és erre mindannyian hangos nevetésben törünk ki.
- Viktus ártatlan arckifejezéssel szempilláit rebegtetve kérdezi, de hisz honnan veszi, hogy rólam van szó? - folytatja Ella a játékot.
- Tudom én! Ezek voltak a legfontosabb események az életében meg a korábbi udvarlója? - imitálja a kultúrtanácsnok urat mély hangon Mici.
- Ebből egészen biztosan botrány lesz - teszi hozzá Ella fejét rázva és szájába vesz egy cigarettát. Mondhatom, bátorító szavak. Egymás után mindannyian rágyújtunk és úgy pöfékelünk, hogy lassan az egész szalont beteríti egy hatalmas egybefüggő gomolygó füstfelhő. A vendégek szárnyra kelt fantáziáját ez cseppet sem csillapítja.
- Jó szalagcím lesz a hírlapokban „A kultúrtanácsnok feleségének szerelmei” - kiáltja Mici fintoros arckifejezéssel.
- „Egy titokzatos novella miatt válik doktor Gaál Endre” - emeli mutatóujját magasba Lola, én pedig úgy érzem magamat, mintha egy zűrzavaros álom közepette kezdenék elsüllyedni.
- Magasságos ég, miket ki nem találnak - suttogom fogaimat összezárva és önkéntelenül felnézek a mennyezetre, amelyen meglátom a füstfelhőben úszó angyalkákat és magamban kérem őket: most segítsetek.
Reggel fél hét. Denny telefonjának csengőhangja riaszt fel álmomból, mint vadnyulat a zizegő nád. Oldalra nézek és azonnal észreveszem, hogy a papírköteg nem úgy áll, mint ahogy este odatettem az éjjeli szekrényre. Biztosan elolvasta, gondolom. Gyanútlanul és kíváncsian kérdezem, hogy tetszett.
- Ezek voltak a legfontosabb események, amiket ki akartál emelni? Rólam nem is írtál. Csak a Dobó Péterről - mondja sértődött hangon. Pillanatok alatt végig fut emlékezetemben a friss álom. Elmosolyodom és ösztönösen felnézek az angyalokra.
