- Mr.Johnson!Mr.Johnson!
Hirtelen felkaptam a fejemet, és arra lettem figyelmes, hogy Mr.Harrison ott áll előttem és hogy elég dühös. Sosem szerettem a kémiát. Valahogy nem tudtam sem feldolgozni, sem pedig megtanulni.
- Tessék?! - kérdeztem vissza értetlenül, miközben megdörzsöltem a szemeimet. A többi tanuló csak rám meredt, mintha csak azt kérdezték volna: Miért alszik ez a srác kémia órán? Egyesek még mosolyogtak is ezen jelenet láttan.
- Azt kérdeztem hogy a glikogin képletét hogy írjuk fel?-tette fel ismét nekem szegezve a kérdést, és kissé türelmetlenül.
- Sajnos nem tudom tanár úr!
- Nos, ez tényleg sajnálatos, főleg hogy ez már nem az első ilyen eset volt... Úgy gondolom mostmár kiérdemelte a büntetőt. Iskola után várom a tantermemben. - és ezután a mondat után már folytatta is az órát. Ezt nem hiszem el! Miért utál engem ennyire? Mert az érthető hogy én miért nem kedvelem; mint tanár és mint személy is gonosz. Már mikor először megláttam, egyből észrevettem a gyanús tekintetét a béna szemüvege mögött... Szóval még most sem kedveltem, és nem hiszem hogy valaha is meg fogom kedvelni.
Amint megszólalt a csengő, már egyből felébredtem. Igaz hogy ez már a második óra volt, de nem aludtam valami sokat. Túlságosan aggódtam az apám miatt. Tegnap ugyanis éjszakára volt beosztva a rendőrségen, és kétszer is kihívták terepre. Hiába dolgozik már vagy tizenöt éve rendőrként, még mindig nem szoktam meg. Anyámat már sikerült elvesztenem, de apámat nem fogom. Rajta kívül nincs senkim. Na jó ez nem teljesen igaz. Akaratlanul is elmosolyodtam, mivel eszembejutott a legjobb barátom, aki olyan volt nekem mint egy testvér. Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, elő is termett a semmiből. Illetve azt hittem, de később kiderült, hogy kémia után követett a szekrényemig, ahol végre utolért.
-Szia Stiles!-köszöntött Scott mosolyogva.-Megint sokáig ébren voltál az éjszaka?
-Hát úgy is mondhatjuk.-majd miután láttam, hogy továbbra is kérdőn néz rám, folytattam-Nem tudtam aludni amíg apa haza nem ért az őrsről. Most hogy magasabb pozícióba került, több a dolga és ehhez is még hozzá kell szoknom.
- Mr.Harrison nem könnyíti meg a dolgod. Ráadásul alig kezdődött el a suli és ő már...
- ...szivatja a diákokat? Egyetértek, bár gyakran tűnik úgy hogy csak velünk van baja... - azzal a mozdulattal be is csaptam a szekrényem ajtaját. Hát igen, Mr.Harrison nemcsak velem, hanem Scottal is összetűzésbe került igen sokszor. Hamar kijött a sodrából, főleg ha szerinte idióta kérdéseket tettünk fel vagy órán nem figyeltünk.
Scottal pont időben értem be a következő órára ami tesi volt. Elérkezett az idő, hogy megpróbáljunk bejutni a gimi focicsapatába. Scott és én erre edzettünk nyáron. Most végre van esélyünk bejutni, hogy híresebbek legyünk, és hogy a lányok is észrevegyenek minket.
Az edző, Mr.Finstock hangosan belefújt a sípjába majd odakiáltott felénk:
- Hé, ti ketten! Ha be akartok kerülni a csapatba akkor most mutassátok meg hogy mit tudtok!
Mosolyogva indultunk el a pálya felé, felvettük a sisakokat és már fel is készültünk, amikor az edző még két másik fiút küldött a pályára. Na, hát mondanom sem kell, egy kicsit elbizonytalanodtam, mivel ők magasabbak, és némileg izmosabbak is voltak nálunk. Oldalra néztem, és miután láttam hogy Scott nem izgul, lenyugtattam magam. Meg tudjuk csinálni! Nem a méret a lényeg!
- Jólvan...álljanak be a helyükre! - szólalt meg az edző.
Én Scott mögé álltam be, mivel gyorsabban futottam mint ő, de nem dobtam olyan jól mint ahogy ő. Hirtelen hangos sípszó csapta meg a fülemet és már el is kezdődött a játék. Amikor Scott nekem dobta a labdát a lábai között, úgy rohantam ahogy csak bírtam. A kapuhoz közel érve visszadobtam neki a labdát, amit éppenhogy elkapott. Majd mielőtt a másik két srác nekiment, barátom pont azelőtt hajította el azt. Mindannyian a labdát kémleltük amit Scott jó magasra dobott. Aztán az földet is ért... a kapun túl! Ujjongásban törtünk ki. Hamár az első pontot ilyen könnyen megszereztük, a többi sem lesz nehéz. Sajnos ebben tévedtem, mivel csak három pontot szereztünk, míg az ellenfél hetet. Miután az edző lefújta a meccset és kezet ráztunk egymással, csalódottan vonultunk le a pályáról. Ám akkor az edző félrehúzott engem és Scottot, hogy a többiek ne halljanak minket.
- Lehet hogy meg fogom még ezt bánni, de adok nektek egy esélyt! Némi lehetőséget és akaraterőt látok bennetek. Beteszlek titeket a csapatba, de még most mint cserejátékosok, és ha fejlődést látok, állandó játékosok is lehettek. Értve vagyok?-szegezte ránk komoly tekintetét Mr.Finstock.
- Igenis edző bá'! Nagyon hálásak vagyunk! - szólaltam meg már mosolyogva. Az edző csak bólintott erre, majd visszament a többiekhez. Scotton is láttam hogy legalább annyira örült és olyan izgatott volt mint én.
Az elkövetkezendő pár óra gyorsan eltelt. Habár nem igazán tudtam figyelni. Végig azon járt az eszem, hogy bekerültem a focicsapatba és hogy apa hogy fog örülni ennek. Míg Scott az utolsó óra után mehetett haza, nekem Mr.Harrisonhoz kellett mennem büntetésre. Mikor beléptem a tanterembe nem láttam senkit. Az pedig lehetetlen, hogy csak engem küldjön büntetőbe, nem igaz? Már épp indultam volna hazafele, amikor Mr.Harrison kilépett a szertárjából.
-Áh, Mr.Johnson! Magának elfelejtettem szólni hogy a büntetőt most inkább a könyvtárban tartom. Csak beugrottam néhány dologért a szertáromba.-majd kitárta előttem az ajtót és a könyvtárig nekem kellett előtte mennem.
Mintha el lehetne szökni előle...meg persze majd el is hiszem hogy elfelejtett szólni. Miután beléptem a könyvekkel teli helyiségbe, öt diáktársamat pillantottam meg. Köztük észrevettem Jacket, aki szintén nem igazán kedvelt engem ismeretlen okokból. Volt pár közös óránk, és persze a folyosókon is fellökött néhányszor. Az is lehet hogy csak irigy rám, amiért az én apám nem hagyott el engemet. Habár szerintem még ő jobban is járt mint én, hisz az ő szülei csak elváltak.
Túl lassan telt el az az egy óra. Végig az órát bámultam, majd mikor már a tanár készülődött, én pattantam fel leghamarabb a székről. Mr.Harrison nevetett egyet rajtunk és megfogta a karomat, visszatartva engem hogy kimenjek.
-Hát ez aranyos! Igen, én elmegyek, de maguk még itt maradnak és elpakolják a könyveket!-és körbemutatott a könyvtárban, majd el is ment. Körbenéztem, és csalódottan eszméltem fel hogy még itt leszünk egy jó ideig.
Kora este volt mire hazaértem a kék dzsipemmel és leálltam a házunk előtt. Szerettem ezt a kocsit, tavaly kaptam tizenhatodik szülinapomra, miután megszereztem a jogosítványomat. Azóta már Scottot is furikáztam párszor, mivel ő még nem csinálta meg a jogsit. Van egy kisebb motorja és azt használja. Javaslatomra csak azt szokta mondani, hogy neki elég az még a gimiben. Na de hát ő tudja, így hát rá is hagytam. Kinyitottam a bejárati ajtót és beléptem a házunkba. Először üresnek tűnt, de a nappaliban megpillantottam egy kislámpát, ami megvilágította apámat, aki a foteljében ülve kissé dühösen nézett rám.
- Hol voltál ilyen sokáig Stiles? Megbeszéltük hogy ma együtt ebédelünk a közeli étteremben! - Ó az ebéd! Teljesen kiment a fejemből.
- Bocs apa elfelejtettem. De mellesleg büntetőben voltam...
- Micsoda? Ki küldött téged büntetőbe már a suli elején? - faggatott kicsit mérgesen.
- Mr.Harrison, jelentéktelen okból...tudod hogy nem kedvel.
Még mielőtt válaszolhatott vagy reagálhatott volna, megszólalt az adóvevője. Számkódokkal közölték apámnak az esetet, és mivel mostanában tanulmányozgattam ezeket, tudtam miről volt szó: találtak egy holttestet, ráadásul a Central Parkban! Apám nyomában voltam egészen az ajtóig, ahol megfordult és megállított engem.
- Te itt maradsz! - parancsolt rám majd folytatta - Még nincs vége a beszélgetésnek, ha hazajövök még befejezzük, megértetted?
Nehezen, de végül egyetértően bólintottam, majd apa rámzárta az ajtót, és már el is hajtott a kocsijával. Tudtam hogy fölösleges lett volna vitatkozni vele, úgy sem hagyja hogy vele menjek, ráadásul másnap suli is lesz. Az izgatottságom és a kíváncsiságom mégsem hagyott alább. mivel még sosem voltam bűnügyi helyszínen ám most itt volt a nagyszerű alkalom erre. Nem is volt túl késő, és még akár vissza is érhetnék apa előtt és meg sem tudná. A fák között könnyen el lehet bújni. Felkaptam a kulcscsomómat, kinyitottam a zárat, és már siettem is a ház előtt parkoló dzsipemhez.
Kiszálltam a kocsimból és a Hold vakító sugarai egyből a szemembe világítottak. Mikor már hozzászokott a szemem a nagy fényhez, csak akkor vettem észre hogy telihold van. Valami gyönyörű volt. Eszembe is juttatta, amikor a gimi első évében pont Halloweenkor volt telihold. Aznap én vérfarkasnak öltöztem, Scott meg csak kalóznak. Pedig mondtam neki hogy poén lenne ha ő is beöltözne annak aminek én, de nem merte bevállalni.
Lenyomtam a ház kilincsét, de zárva volt. Hát persze, Scott biztos bezárkózott mivel a szülei még dolgoztak. Az ablaka alá mentem, ahol felkaptam egy kavicsot és megdobtam vele azt a felső ablakot, ahol láttam némi fényt. Semmi mozgást nem láttam, így felkaptam egy nagyobb kődarabot és azt is eldobtam. Ám abban a pillanatban kinyílt az ablak, és Scott hajolt ki rajta, a kő pedig a fejének ütközött. A fejemhez kaptam a kezeimet:ez biztos fájhatott neki mivel feljajdult. A következő pillanatban már egy zseblámpával világított rám.
- Stiles? Mit keresel itt? És miért dobálsz kavicsokkal? - emelte fel a hangját barátom.
- Hé, először is, nem téged akartalak eltalálni, csak az ablakodat. Másodszor pedig, csak kettő követ dobtam el eddig! - feleltem Scottnak ezzel tisztázva a helyzetet.
Ezután lemutatott felém hogy várjak, majd eltűnt az ablakból, és pár pillanat múlva felkapcsolódott a földszinti lámpa és kinyílt a bejárati ajtó.
- Rendben, de még egyszer megkérdezem hogy mit csinálsz itt ilyenkor?
Kissé türelmetlenül kérdezett engem, így gyorsan bele is vágtam a mondandómba. Két perc alatt tisztáztam a helyzetet, majd félve rápillantottam, és az arcát fürkésztem. Nem tűnt valami boldognak, de biztos voltam benne, hogy némi kíváncsiság őt is hajtja. Végül megadóan sóhajtott egyet.
- Okés, inkább veled megyek. Tudom hogy nélkülem is mennél éppen ezért nem hagyhatom hogy egyedül menj. - azzal bezárta a ház ajtaját.
-Kösz, haver. Jó tudni hogy rád ilyenkor is lehet számítani.-azzal megpaskoltam a vállát, majd folytattam.-Na de gyere, sietnünk kell!
Sietve beugrottam a kormány mögé, ő meg beült mellém az anyósülésre és azonnal padlógázt is nyomtam.
