* Advent első hete volt. A fák megmaradt, barna leveleiből még néhányan ragaszkodtak az elmúlt nyárhoz, őszhöz, bár a feltámadó hűvös szélben egyre kevesebb erejük maradt a kapaszkodáshoz. Lassan megadták magukat a télnek és szelíden táncoltak a kósza szélben, hogy aztán csendesen megpihenhessenek a dermedt fűszálak erdejében. A kert fekete hantjai elfáradtak a nyári munkákban, türelmetlenül várták pihentető, fehér hó paplanjukat. Egyelőre hiába. A kacskaringós utcák házaiban néhol már megjelentek a fények, díszek.
A Lány egy létrán álldogált az ajtó előtt. Feltette az utolsó fenyő girlandot, a szalmadíszek is a helyükre kerültek. Amint a ház összes izzója felgyulladt, elégedetten, szinte büszke arccal nézett szét karácsonyi birodalmán. Bement a házba, ahol a forró karácsonyi tea illata keveredett a frissen sült kuglóféval. A puha szeletek a tányéron sorakoztak. Az ablakban hópelyhek, Mikulás és téli képek díszelegtek. Az asztalon az adventi koszorú első gyertyája égett egyenes, szép lánggal. Köré kuporodott mindenki: a Lány, a Fiú, a két kisfiú, akik eddig a mécsesekkel körülrakott kandalló előtt játszottak. Minden tökéletes volt. Pedig még csak advent első vasárnapja volt.
* Advent második hetét írták. A reggelek egyre hidegebbek voltak, ám nem eléggé ahhoz, hogy a fűszálak deres fehérsége csilingelő hópihékké érjen össze a felhők sűrűjében. Pedig sokan várták növekvő izgalommal. Az ablakokban is egyre több fényfüzér, dísz tűnt fel. De a tél váratott magára.
A házat karácsonyi zene és finom fahéjas illat töltötte meg. A Lány az utolsó tepsi süteményt tette be a sütőbe, amikor csengettek. Kisietett. Bekísérte kedves ismerősét, a vékony, törékeny arcú, kissé rosszkedvű lányt. Habos tejeskávéval kínálta, mint mindig. A szobában oldódni kezdett a hideg és a rosszkedv egyaránt, a vendég lassan beszélni kezdett. Előbb akadozva, fáradtan, végül egyre folyamatosabban mondta-mondta, miközben arca színnel, szeme ragyogással telt meg. A Lány csendben hallgatta, néha közbeszólt, végül már csak figyelte a másikat, aki kivirulni látszott. Vendégének telefonja ekkor élesen sivítva megszólalt. Pár perccel később sietve felállt és sűrű bocsánatkérések közepette távozni készült. A Lány kikísérte a kapuig, ahol kapott egy nagy ölelést… aztán hosszan nézett a távolodó után.
- Boldog Adventet! - mondta még halkan, miközben arcán halvány árny futott át.
Visszaindult a házba. Az ajtónál megigazította a szélrázta fenyőfüzért. Belépve a fahéjillatot immár kesernyés, égett szag váltotta fel. A Lány a sütőhöz igyekezett. Kikapta a tepsit és letette a földre. Szomorú arccal nézte a sütemény fekete maradványait, miközben kinyitotta az ablakokat. A hirtelen támadt fuvallatban az asztalon fekvő adventi koszorú két gyertyája fellobbant, majd furcsa táncot lejtve égett tovább. Advent második vasárnapja volt.
* Advent harmadik hetében jártak. A felhők komor szürkesége zord esőfüggönnyé vált, de a havat nem hozta magával. Az embereket csupán a ködös reggelek hamis fehérsége ámította a téllel, bár néha ez is elegendő volt, hogy emlékeztessen mindenkit: közeleg az év vége. A karácsonyi készülődés láza izzott. A színes égők hada sűrűsödött, fojtogatóvá vált a házakban éppúgy, mint az utcákon. A kirakatok is megteltek fényekkel, díszekkel, hívogató áruk tömkelegével. Izgatott emberek siettek mindenfelé, csomagokkal megpakolva.
A Lány is közöttük loholt. Babakocsiján teli zacskók tornyosodtak, a hátizsákja dudorodott a benne lapuló ajándékoktól. Kisfia a kocsiban egy darabig szelíden tűrte a boltok, emberek tömegét, majd türelmét lassan elvesztette, egyre nyűgösebb lett. A nagymama kapujánál, ahol a bátyja volt, már teli torokból ordított. A Lány sietősen öltöztette fel nagyobbik fiát. Ő nyafogott, de durcásan engedelmeskedve követte a babakocsit. A kicsi még mindig sírt. A Lány a hazafelé vezető utat rosszalló tekintetek kereszttüzében, egyre ingerültebben tette meg egy morcosan szótlan és egy könnymaszatos, ordító gyerekkel. A házukhoz érve izzadtan, türelmetlenül nyitogatta a kapu, ajtó zárjait, szedegette le a kicsikről a meleg ruhák rétegeit, hogy mielőbb mehessenek játszani a nappaliba. Fáradtan rogyott le egy székre, majd meggyújtotta az adventi gyertyákat. Ránézett a csomagkupacra a földön, a díszes ajándékpapírokra, szalagokra, a konyhában pihenő, begyúrt tallértésztára, a félkész ebédre és lehunyta a szemét.
A nappaliból előbb veszekedés, aztán éles, keserves sírás hangzott fel. A Lány mély sóhajától az asztalon nyugvó, néhol már száradó adventi koszorú három lángja ideges vibrálásba kezdett, de égett tovább. Advent harmadik vasárnapja volt.
* Advent utolsó hete köszöntött. A táj hideg volt, a reggelek nyirkosak, fojtó köddel terhesek. A sár barázdává fagyott, megtartva az arra járó lábak, állatok, autók nyomait. A dér továbbra is tiszteletét tette egy-egy reggelen, de a fehér karácsonyra vágyók számára ez sovány vigasz maradt. Az ideges karácsonyi vibrálás a tetőfokára hágott. Fenyőfát cipelő emberek tülekedtek a boltok gyorsan fogyó kínálata közepette. Karácsonyi zene, hangzavar mindenütt. A házakat roskadásig megrakták rénszarvassal, Mikulással, lámpákkal, díszekkel. Tébolyultan száguldott mindenki a Szenteste felé.
A Lány magányosan álldogált a kicsi konyha közepén. A Fiú még dolgozott… sokat, mint mindig év vége táján. A kandallóban lobogó tűz fényénél jól látszott a kanapén kuporgó két, pityergő, szipogó, nyakig lisztes kisfiú. A karácsonyi zene még mindig szólt, lassan egy hónapja szüntelenül. A Lány körülnézett a szétdúlt konyhán, a lisztben úszó padlón, asztalon, a gyúródeszkához húzott két kisszéken, a megtépett, össze–vissza szaggatott karácsonyi mézes sütemény tésztáján. Nézte… sokáig nézte, miközben a fiúk csendes hüppögését hallgatta. Lassan elmosódott szeme előtt minden: a rendetlenség, a sütemény, a felrakásra váró díszek az asztalon, az izzók serege az ablakokban. Legördült az első könnycsepp, majd sorban utána a többi. A Lány leült a székre és sírt megállás nélkül. Apró kezek simogatását érezte a hátán. Felnézett. Félreseperte a mellette tornyosuló díszek kupacát, ölébe vette maszatos fiait és csak ringatta, ringatta őket. Aztán felállt, megtörölte arcát. Mosolyogva szétnézett a konyhán, miközben a kicsikkel a kezében a nappaliba sétált. Egy mozdulattal még kikapcsolta a karácsonyi zenét és leült a szőnyegre a színes építőkockák közé. Csönd lett. Az asztalon álló színes adventi gyertyák lángját hűvös szél lebbentette meg, amint nyílt az ajtó. A Fiú lépett be.
- Képzeljétek, esik a hó! – kiáltotta be a nappaliba.
Advent negyedik vasárnapja volt.
