Sponza

Valami csoda folytán, Gregory megjelent és elkezdte a beszédet, így mindenki rá figyelt és abba hagyták a mini bár kifosztását.
Rebeka az ajtóban állva hallgatta Gregory szavait, amikor valaki mellé lépett. Árnyként suhant a teste a felhomályban, de Rebeka így is megismerte.
Devon az, az illata is ugyan az volt. Nem lehet eltéveszteni ezt az illatot, ezt a kisugárzást. Rebeka hirtelen fordult Devon felé, és szúrós szemekkel nézett a fiúra.
Devon tengerkék szeme higgadtan állta Rebeka szúrós tekintetét. Devon halkan köszöntötte a lányt, és annyit mondott hoz egy italt.
Rebeka nem akart tiltakozni, de nem is igazán értett egyet. Nem is nagyon értette mi folyik itt. Néhány perc múlva Devon vissza tért, két itallal.
Az egyiket Rebeka kezébe adta, majd hozzá koccintotta az övét, és beleivott az italába. Rebekára kacsintott, és a levegőben küldött egy puszit a lánynak.
Rebeka nem ivott bele, letette maga mellé egy kis asztalra. Éppen bele akart kezdeni a mondandójába, mikor egy idősebb férfi lépett kettőjük közé.
-Devon kiáltotta az idősebb férfi, ezer éve már. És átölelte a vállán a férfi, Devont. Devon letette az italt és hasonló örömmel ölelte vissza az idős férfit.
Rebeka nem is tudta igazán uralni amit tesz, de táskájába nyúlt és egyetlen gyors mozdulattal kivette a lila italt, és már bele is öntötte Devon italába.
Devon szinte rögtön nyúlt is az italért, Rebekának épphogy sikerült vissza tenni a kis üveget úgy a táskájába, hogy ne vegyék észre.
Hevesen dobogott a szíve, mit tett most mi lesz, mi lesz ha mérgező, ha megöli. Mindez miért csak akkor fut át az agyán, mikor már bele tette az ismeretlen főzetet az italba.
Gondolta kikapja a kezéből az italt, és akkor nem történik semmi. Nem akarta megöli a férfit, csak...
Gyors mozdulattal a táskájához nyúlt, mert eszébe jutott a szöveg ami az italhoz tartozik. Előkapta, kissé oldal irányba fordult és felolvasta a szöveget.
Meus es tu, ego sum non frange bantur caput egit honestum.
Amikor Rebeka a férfi irányába vissza fordult, az pontosan akkor itta meg pohara teljes tartalmát. 
Rebeka lélegzet vissza folytva várta hogy mi lesz a hatása a lila kis főzetnek. Minden elképzelhető változat lezajlott Rebeka lelki szemei előtt, és ettől megijedt.
Devon köhögött egyet, mint aki félre nyelt, és levegő után kapkodott...
Atya ég, mit tettem, megöltem Devont.- gondolta magában Rebeka. Teljesen elsápadt, és oda lépett Devon mellé, akart neki valahogy segíteni.
Ekkor Devon kiegyenesedett, és mély levegőt vett. Úgy tűnt jobban van, és nincs már életveszélyben. Rebeka ideges feszültsége is oldódni látszott. Ökölbe szorult kezei is, lazulni kezdtek.
Devon köhintett egyet, majd mosolyogva fordult az öreg férfihoz, és így szólt... Volt valami egészen furcsa megmagyarázhatatlan zavarodottság a tekintetében, mintha fátyol lenne a szemei előtt.-látta ezt így Rebeka.
-Drága Efrun barátom, szeretném neked bemutatni a barátnőmet, ő itt Rebeka...és kedvesen Rebeka keze után nyúlt, és szerelmes férfiként szívéhez emelte a lány kezét a kezében.
-Hogy mi?.- kérdezte teljesen elképedve Rebeka. Nem akart hinni a fülének. -Mit mondott Devon? -Tényleg azt mondta a barátnője?.-kérdezte magától Rebeka.
-Szívből örülök, hogy megismerhetem kegyedet.-mondta az idős férfi és Rebekára nézett. Kezét nyújtotta, és várta hogy Rebeka a kezét nyújtsa vissza.
-Rebeka Lumer vagyok,.-mondta Rebeka erőtlenül, kissé elbambulva. 
-Efron Tettmer vagyok, a szomszéd város polgár mestere.-mutatkozott be a férfi.
-Nem is zavarok tovább.-mondta az idős férfi. Örülök, hogy találkoztunk, Devon. 
-És örülök, hogy megismertem Rebeka. És ezzel sarkon is fordult, majd beolvadt a tömegbe.
Rebeka kérdőn nézett Devonra, azt hitte csak viccel vele, és most jön hogy ez nem is volt komoly és persze az ég világon semmit nem akar tőle.
Devon újra megfogta Rebeka kezét, és arra próbálta ösztönözni, hogy a tömeg irányába sétáljanak. Rebeka teljesen le volt döbbenve, a nem várt fordulatot illetően.
Rebeka elindult a tömeg irányába Devon kezével a kezében. Most hogy megtörtént amire vágyott, mégsem érezte azt a felszabadító szerelmet amit ilyenkor kellene.Sikerült volna a főzet?.-kérdezte magában Rebeka.
-Tényleg igaz lenne, hogy működik ez a varázslat...ilyen nincs. -Ez hogy a csodába lehet.- kétkedett magában Rebeka. 
Teljesen magába zárkózva kutatta a magyarázatot hogy mi történt, és vajon miért nem örül?
-Hova menjünk vacsorázni kicsim?.- hallotta a kérdést Devon irányából, amitől észhez tért kicsit. Devon ámulattal nézte Rebeka arcát, és csüngött a szavain még azokon is amiket ki sem ejtett a lány.
-Nem tudom, neked mihez van kedved.-kérdezett vissza Rebeka. És próbált egy halovány mosolyt varázsolni az arcára. Még mindig sokkos állapotban zakatoltak a gondolatai, így nemtudott értelemesen beszélni.
-Ehetünk kínait, ismerek egy szuper éttermet itt a közelben.-mondta lelkesen Devon. Kedves volt Devon udvarias, előzékeny, pontosan olyan amilyennek Rebeka szerette volna. 
Most valahogy mégsem tudott ennek teljes szívből örülni, ennek a hirtelen változásnak. Eddig nem hitt a varázslatokban, de ez most megölni látszik, és maga hitte el amit lát.
-Rendben van.-mondta Rebeka és csak bámulta Devont mint aki szellemet lát. Nem tudta mit gondoljon, elhiggye ezt, hogy az ital...valóban ez tette ezt vele.
Nem lehet igaz, ilyen nem létezik.-győzködte magát Rebeka. De végül is ezt akarta elérni, és megkapta amit akart, és ez a lényeg.-zárta rövidre magában a vitát.
Lassan vége az aukciónak, és a vendégek minden tárgyat megvettek. Gregory láthatóan nagyon boldog, a sok csekk tárasaságában amit az este folyamán gyűjtött.
Alex lépett Rebeka mellé, és gratulált neki a csodás este megszervezéséért, és a sikeres aukció miatt. Hozott ehhez egy-egy pohár pezsgőt, és koccintottak a sikerre.
-Mikor szeretnél indulni?- kérdezte Alex Rebekát. Rebeka már akart válaszolni, de ekkor beugrott a hirtelen vacsora, amire bizony hivatalos, Devonnal.
-Én, majd taxival megyek Alex, mert, mert tudod nekünk pár dolgot át kell beszélni Gregoryval.-válaszolt Rebeka zavartan.
-Jól van Rebeka, akkor ha nem baj, én most megyek mert fáradt vagyok.-mondta Alex, adott egy puszit a lánynak, majd elköszönt.
Rebeka kiment a mosdóba, mielőtt elindulna Devonnal vacsorázni. A tükörbe nézett és tetszett neki amit látott.
-Látod te mindent megkapsz mit akarsz, vagy így vagy úgy.-mondta magát nézve, és kacsintott egyet a tükörképére.
Igaz fogalma sem volt róla, ezt hogyan fogja Alexnek megmagyarázni, hogy hogyan lettek együtt hirtelen. Nem feltétlenül magyarázkodni akart, csak lenne kérdés amire bizony nem tudna rendes választ adni.
Egyenlőre nem szól Alexnek, majd később kitalál valamit, de most Devon várja odakint, hogy együtt menjenek vacsorázni. Próbált úgy tenni, mintha ez természetes dolog lenne, hogy Devon és ő együtt vannak.
Szinte teljesen el tudta hitetni magával, az este végére, hogy ez kupidó műve, ő csak segített egy kicsit felgyorsítani a dolgokat a főzettel.
A vacsora alatt Devon nagyon kedves, és romantikus volt. Olyan bókokat mondott, amitől Rebeka a mennyekben érezte magát.
Egy csodás este volt, és a búcsú csók volt a megkoronázása az estének. Devon halkan suttogta Rebeka fülébe, hogy szereti és már most hiányzik neki, pedig el sem váltak még.
Devon kibérelt egy kis lakást a városban, hogy Rebeka közelében lehessen. Rebeka oda osont fel, minden este amikor találkozni akartak, és romantikus perceket tölteni együtt.
Teltek a hetek, Rebeka nem kapott újabb ajánlatot azóta a múzeumi eset óta. Devon párszor felajánlotta, hogy a kisebb magán vagyonából ad kölcsön, amíg talpra nem áll.
Rebeka megalázónak tartotta a rendszeres felajánlást a férfi részéről, mintha kérkedne a vagyonával. 
-Azt hiszi nem tudok a saját lábamon megállni, és pénz keresni?.-mérgelődött Rebeka magában.
De Rebeka minden alkalommal elutasította. De egy napon megváltozott Rebeka, és úgy gondolta elég volt, hogy ennyire pénzt akarjon neki Devon, meg akarja alázni.-gondolta Rebeka. 
Meglepő módon Devon nem szeretett volna már pénzt adni a lánynak, mivel legutóbb ezen csúnyán össze vesztek, és nem akarta megbántani Rebekát, az újabb pénzügyi ajánlattal.
Rebeka égtelen haragra gerjedt, és olyan düh forrt benne, aminek nem tudott parancsolni, kitört belőle és meggondolatlanul cselekedett, és bosszúként Devon összes pénzének elvétele lett a célja.
Nem akarta megölni, más tervek voltak a fejében. A kezdeti vonzódás amit érzett Devon iránt, kezdett kihűli. Nem vágyott már annyira rá, mint eleinte.
Kicsit már nyomasztó volt a vele töltött idő, de ezt normálisnak ítélte meg Rebeka. Talán sokat vannak együtt.-vélekedett így magába Rebeka.
-Mond csak Devon, gondolkodtál már a házasságon.-kérdezte Rebeka Devon mellé bújva. A terve első fázisa a házasság volt, hiszen közös tulajdonba kerül minden.
-Igen, mostanában egyre többet.-válaszolta Devon és felugrott az ágyról örömében. 
-Akkor ez azt jelenti, hogy készen állsz a következő lépésre a kapcsolatunkba?.- kérdezte Devon
-Igen azt hiszem készen.- válaszolta Rebeka, és megpróbált mosolyogni. Egyenlőre csak a terve járt a fejében, hogy Devon pénze az övé legyen.
Hiszen Devon már így is az övé, miért ne lehetne a pénze is. Akkor nem kellene ennyire a munka után sóvárognia, élhetne kedve szerint.
Próbált Rebeka mentségeket felsorolni, hogy nem is annyira rossz ez mint amilyennek látszik. Rebeka kezdett kifordulni magából, és nem volt többé önmaga, ez látszott a tettein leginkább.
Nem sok érve volt, saját maga ellen. Azok után, hogy elvarázsolta Devont, mit is várt magától. Már nem tudott reálisan gondolkodni.
Másnap reggel neki is látott az esküvő szervezésnek. Először is kell egy szervező, nem szeretné a saját esküvőjét magának megalkotni.
Megálmodja minden apró részletében, de kell valaki aki érti, hogy mire vágyik.-gondolta Rebeka. Voltak olyan álmai az esküvőt illetően, amihez szakember kellet már.
Mostanra már jóllehet csak egy érdek házasságnak tűnt, de valahol mégis elragadta a mennyasszonyi hangulat. Jóllehet titokban mégiscsak élvezte a szervezést, és a megkülönböztetett figyelmet mint menyasszony.
Pár órás keresés után, talált több esküvő szervező irodát, már csak választani kellett. A legszimpatikusabb hölgy egy harminc év körüli feltűnően szép nő volt, aki mellett végül döntött.
Aznap délután fel is kereste az irodát. Recepciós nem volt, így rögtön be is kopogott az ajtón, és szinte azonnal kapta az igen tessék választ. 
Az ablakkal szemben állt egy asztal ami mellet egy állt egy nő, olyan élénk vörös hajjal, mint a láng a tűz közepén, az arca mint a márvány szobor olyan fehér.
Szemeiben volt valami különös megfoghatatlan csillogás, és furcsán kék színe megbabonázta azt aki bele nézett.
Ajkain rikított az élénk piros rúzs. Ruhája a legjobb divatmagazin címlapja is lehetett volna. Minden centije passzolt a nő elképesztő alakjához.
-Jó napot kívánok, Rebeka Lumer vagyok.-mutatkozott be Rebeka. Majd közelebb lépett az asztalhoz, ami mellett három szék várta a vendégeket.
-Üdvözlöm Rosalia Cordis vagyok.-mosolygott Rebekára a nő. Hellyel kínálta, majd ő is leült.
-Tehát miben tudok segíteni?-kérdezte Rosalia kedvesen. Majd kinyitott egy nagyobb füzetet, és tollat vett a kezébe. 
-Az esküvő miatt kerestem meg, amit szeretnék minél hamarabb megtartani.- mondta nyomatékosan, de közönyösen Rebeka. Határozott minden kérdésben ami felmerülhetett az esküvőt illetően.
Rosalia felemelte fejét a füzetből amibe írni kezdett, de most abba hagyta. Letette a tollat, kicsit hátra gurult a székével, és keresztbe tette a lábát.
-Mondja kedves Rebeka.-kezdte kimért hangsúllyal a mondatot. Mióta szereti a párját?.-kérdezte kíváncsian a nő.
-Pár hónappal ezelőtt ismertem meg, és azóta szeretem.-válaszolta Rebeka. Nem volt túl meggyőző, de nem is érezte ezt fontosnak, hogy meg kellene győznie egy idegen embert.
-És mikor mondta neki először, hogy szereti?-tette fel következő kérdését Rosalia. 
-Én, talán azt hiszem, nem is tudom.-teljesen zavarba jött. Nem számított ilyen kérdésekre. 
-Azt hiszem egy hónap után mondtam először.-vágta rá gyorsan Rebeka, mielőtt még kínosabb lenne a csend.
-És mit érez most, hogy jön az esküvő?.-kérdezte a nő és a szemét forgatta. Közelebb gurult a székével az asztalhoz, és közben le sem vette a szemét Rebekáról.
-Már várom a nagy napot, hogy férj és feleség lehessünk.-mondta Rebeka, egyszerű érdektelenséggel a hangjában. A körmeit kezdte nézni, és piszkálta őket. Láthatóan untatta a kérdezz felelek játék.
-És boldognak érzi magát, teljes az élete a tudattal, hogy egybe köti életét azzal akit maga mellé rendelt a sors?.-kérdezte döbbenetét palástolni akarva ezzel a kérdéssel.
-Igen, az vagyok.-mondta Rebeka. És most már furcsálta a sok érdekes kérdést. Ilyenkor nem a helyszín, a színek, a zene, a torta, és egyebek szoktak fontosak lenni.
-Egyenlőre ennyit az érzelmekről, jöhetnek az egyéb kérdések.-mondta Rosalia, és újra kezébe vette a tollat. 
-Holnap szeretnék találkozni a boldog vőlegénnyel is, szeretném tudni mik az ő meglátásai.
Pár óra múlva Rebeka egész elégedetten távozott az irodából, bár furcsán érezte magát, mégis valahol örült. Nem szervezett még esküvőt, ezért nem is tudta ezek most megszokott kérdések voltak, vagy sem.
Aznap este Devon és Rebeka a konyha pultnál üldögélt, és borozgatott. Közben beszélgettek, és terveket szőttek a jövőre nézve. Bár Rebekának voltak tervei, a látszatott fent akarta tartani.
Alex lépett be a lakásba, és annyira meglepte, hogy Devon ott van Rebekával, hogy egy pillanatra meg állt az ajtóban. Zavartan köszönt, és bement a nappaliba.
-Alex szeretnénk neked valamit mondani.-kezdte Rebeka. Megfogta a boros poharat ami a pulton volt, és egyszerre megitta ami benne volt.
-Össze fogunk házasodni Devonnal, nagyjából két hónap múlva. Én szeretném, ha te lennél a tanúm.- mondta Rebeka kicsit félve.
Vajon, hogy fog reagálni a bátyja, erre a hirtelen bejelentésre. Kiborul, ideges lesz?.- latolgatta Rebeka. Próbálta bátyja arcát kutatni a válaszért, de meglepő módon mosoly volt rajta.
-Értem, tehát férjhez megy a kishúgom.-mondta színlelt boldogsággal Alex. Oda lépett Rebekához és szorosan magához ölelte.
-Gratulálok nektek.-nyújtotta kezét Devonnak. Devon figyelmen kívül hagyta Alex kezét, és öleléssel válaszolt inkább.
-És hogy áll a szervezés, hol lesz a szertartás?.- kérdezte Alex és Rebekára nézett. Furcsa tekintete volt, Rebeka egyszer már látott ilyet.
Legutóbb akkor amikor rossz döntést hozott Rebeka, és minden kritika és aggodalom benne volt a szemében. Pont mint most...
-Igen, minden folyamatban van. 
-Holnap van is egy időpont amire mindketten mennünk kell Devonnal..- mondta Rebeka 
Alexnek nagyon sok kérdése lett volna, de nem akart testvéri vitát, vagy családi botrányt csinálni. Úgy döntött inkább támogatja a húgát, ebben a házasságban.
Másnap reggel meg is jelentek az irodában, ahol Rosalia már várta őket. Devon kiegyensúlyozott volt, és csak mosolygott. Nem lehetett kizökkenteni az állapotából, semmivel.
Rosalia nagyon furcsán méregette Devont egész ott tartózkodásuk alatt, és szinte le sem vette róla a szemét.
Alig kérdezett vakamit tőle, inkább Rebeka volt akit ismét faggatott. Rebeka érezte, hogy pattanásig feszülnek az idegei, ettől a rengeteg kérdéstől, amit Rosa feltesz.
-Egy kérdésem lenne Devon. Nézett a fiúra, és pislogás nélkül tette fel a kérdését Rosalia.
-Mit érez most, hogy esküvője lesz?.- kérdezte Rosalia. És mélyen Devon szemébe nézett.
-A világon a legboldogabb ember vagyok, hogy magam mellett tudhatom, életem párját, és hátralévő életem társát.-válaszolta Devon és kihúzta magát a székben.
Rosa előrehajolt a székében, majd mélyen Devon szemébe nézett, és halkan annyit mondott ez igen...
-Tessék itt egy névjegykártya, a ruha szalonhoz ahol a legjobb kezek várják magukat, és minden álmuk valóra válik.-mondta Rosalia és hanyag mozdulattal eléjük dobta.
Rebeka érte nyúlt, és megnézte az arany keretes nagyon finom papírból készült kis kártyát. A címet kereste rajta, meg is találta a lapocska bal alsó sarkában.
-Holnap mehetünk ide?.-kérdezte Rebeka úgy, hogy fel sem nézett a kártyáról. Olyan szép volt a kártya, volt egy megfoghatatlan varázsa.
-Persze bátran.-válaszolt Rosalia és mézes mázosan mosolygott hozzá. Rosalia kissé ingerültnek tűnt, ezért Rebeka jobbnak látta, ha már több kérdést nem tesz fel.
Csak le fel mászkált a szobában, és ablakot bámulta megrögzötten, ebből gondolta Rebeka, hogy esetleg ingerült, vagy már várja a következő ügyfelet.
Minden esetre Rebeka felállt, és megköszönte a segítséget, majd karon ragadta Devont és távoztak.
Másnap reggel, miután Devon reggelit csinált, elindultak a címre ami a kártyán volt. A város szélén volt, elég kietlen helyen. Itt a népsűrűség is alacsonyabb volt, mint a belvárosban.
Pár kisebb boltot, és egy nagyobb társas házat kivéve, nem is láttak mást azok akik erre jártak. Néhány gyalogos és egy kutyát sétáltató páron kívül, nem s találkoztak senkivel.
Volt bőven parkoló az üzlet előtt, ennek nagyon örültek mindketten, nem nagyon szerettek sétálni. Kényelmes városi emberek voltak, a  minimális sétálás igényével.
Rebeka nyitott be az üzlet ajtaján, és káprázatos látvány fogadta. Csodás, mesés ruhák voltak kiállítva, ott voltak a bábukon, akár egy bál mese országban.
Minden bábun úgy festettek a ruhák mint egy költemény, elképesztő volt minden darab. Tüll és selyem mindenhol, fodor, gyöngy, gyémánt, amiről minden lány álmodik.
Képrázott Rebeka szeme, ennyi szépséget régen látott Rebeka egy helyen. Nem is tudta merre nézzen, minden centiméteren egy álom ruha várta, hogy egy napra hercegnőt varázsoljon belőle is.
Nem tudott választani, mindet akarta. Bár jól tudta egyet kell majd választani, amiben tökéletes lesz, minden szempontból.
Halk cipő kopogás szakította félbe Rebeka álmodozását. Egy magas vékony szőke nő lépett elé, és fülig érő mosollyal üdvözölte őket.
-Jó napot, Ráhel vagyok, minden segíthetek?.-kérdezte a nő. Majd tovább mosolygott Rebekára. Elegáns sárga ruhában, és a hozzá illő sárga cipőben úgy festett mint egy modell, és hozzá még szép is volt.
-Én egy ruhát szeretnék vásárolni, Rosalia küldött ide.- válaszolt Rebeka, de közben nem tudta levenni szemét a káprázatos ruhákról.
-Értem, rendben..-válaszolta Ráhel. Van olyan típus ami kifejezetten tetszik, esetleg egy minta darab? Tudok belőle megfelelő méretet hozni, ha szükséges.-mondta kedvesen Ráhel.
-Először hozok egy pohár pezsgőt, hogy ünnepeljenek, és addig tud még nézelődni a szalonban.- mondta a nő és sarkon fordult.
Pár perc múlva vissza is tért, egy tálcával amin két fekete pezsgős pohár volt, és egy üveg pezsgő. 
Öntött belőle mindkét pohárba, és egyet Rebeka kezébe adott, a másikat Devonnak adta. 
-Ezt nyugodtan fogyasszák el, a ház ajándéka, és gratulálunk az esküvőhöz.-mondta a nő és ki is ment a szobából.
Devont egy húzásra meg is itta a kitöltött italt, láthatóan nem volt neki elég, mert az üveg után nyúlt.
Rebeka megitta a pohara felét, amikor égni kezdett a torka. Biztos száraz a pezsgő, gondolta és lehúzta ami még volt a poharában.
Amikor leért a korty a torka már olyan volt, mint egy szűk folyosó amin több százan próbálnak átjutni. Folytogató érzés kerítette hatalmába Rebekát. 
Elkezdett jobban égni a torka, kapart, csípett, és úgy érezte megfullad. Próbált szólni Devonnak, hogy valamiért nem érzi jól magát, de nem tudott.
Lassan kúszott az égető fájdalom a gyomrába, majd egyszer csak hirtelen elmúlt. Újra kapott rendesen levegőt, és semmit nem érzett a torkában ami zavarta volna.
Hatalmas levegőt vett, és megnyugodva tapasztalta, hogy nincs semmi baja. Egy tükör előtt állt éppen, amiben szerette volna megnézni magát, de valami teljesen mást látott meg...
Egy fehér hajú nő volt a tükörben, hamu szürke arca úgy festett minta már halott lenne, szemei szürkék voltak, és élettelenek.
A karjai olyan szürkék voltak mint az arca, és itt ott néhány hús cafat látszódott. Olyan volt mintha elhagyta volna a bőre egy részét, vagy kimászott volna a közeli temető egy sírjából.
Rebeka olyan szél sebesen fordult meg, hogy a lendülettől haja az arcába csapódott, nem akart hinni a szemének, így látni akarta szemtől szemben...
Amikor megfordult ez a lény pontosan az orra előtt állt, érezte a jéghideg bőre pulzálását. Érezte az átható rothadó húsa szagát, és a fagyos halál érintését.
A szemeiben az erek kéken meredtek rá, Rebeka riadtan próbált valami emberit keresni, valami élőt...
A szürke arcon ami olyan fakó volt akár egy elnyűtt ruha darab, semmi evilágit nem talált, hiába kutatott. Repedezett bőre, öregnek látszott és megviseltnek, mint egy elszáradt növény.
A szürke haja úgy lebegett a lény mellett, mint egy táncoló kígyó ami az áldozatát bűvöli. 
Rebeka nem tudta mit lát, úgy meredt a fekete szempár rá, mint egy mély szakadék melynek soha nincs vége.
Sikítani próbált, de nem jött ki egyetlen hang sem a torkán. Egyáltalán lett volna érteleme bármit is tenni, ezzel a lénnyel szemben.
Lehet a pezsgő miatt hallucinál, vagy álmodik csupán. Lehajtotta a fejét és megrázta párszor, mintha ébredni szeretne.
-Nézz rám.-szólalt meg egy rekedtes hang. Olyan hang volt ez mintha messziről jönne, tompa visszhangos ,és félelmetes, túlvilági.
Rebeka felnézett, és még mindig ugyan ott állt, és a lény is ott volt még, most már dühösen hunyorgott rá...
-Kérlek ne bánts...- kérte Rebeka remegő hangon és becsukta mindkét szemét, annyira össze szorította, hogy azt már többé ki sem tudja nyitni.
-Nézz rám.-kiáltotta a lény, olyan magas vékony hangon, ami már sérti az ember fülét. Visító fülsértő nem evilági hangja megdermesztette Rebeka vérét az ereiben.
Rebeka nem mozdult, ott állt olyan szorosan behunyt szemekkel amennyire csak lehetett, és remegni kezdett a félelemtől.
-Nyisd ki a szemed, és figyelj rám.-mondta halkan suttogva a lény. Ez még hátborzongatóbb volt mint az éles hang.
Rebeka az egyik szemét lassan résnyire nyitotta, és látta a lény valami lila fényes üveget tart elé.
-Ezt itt meg.-mondta a lény.- és oda nyújtotta csontos élettelen kezével Rebeka orra elé, a kis fiolát az ismeretlen anyaggal benne.
-De-de mi ez?- kérdezte Rebeka. Ki-ki vagy te?.- kérdezte halkan. Rebeka érezte ahogy zakatol a szíve a mellkasában, és biztosra vette, hogy a lény is hallja.
Közelebb lépett hozzá a lény, és a mellkasához hajolt, morgott mint egy mérges állat aki veszélyben érzi magát.
-Nem fontos én ki vagyok, az fontos te ki leszel.- válaszolta a lény, és közelebb tartotta a kis fiolát Rebeka szájához.
-De-de nem értem, mit akar tőlem.- kérdezte félve Rebeka. Fogalma sem volt lehet e bármilyen kibúvó ebből a szélsőséges, lehetetlen és épp ésszel fel nem fogható helyzetből, de imádkozni kezdett, hogy legyen.
-Azt hogy idd meg ezt ami ebben van, és ne kérdezősködj.- mondta vészjóslóan a lény. Majd újra a szája elé tette az üveget.
Rebeka remegő kezével elvette a fiolát, ami olyan leírhatatlan lila színe volt, amire példát sem látott még Rebeka. Valamelyest hasonlított arra amit ő főzött, de ezt sötétebb volt, ha jól látta...
Levette az apró kis fedelet az üvegről, és ekkor kis lila csíkok szálltak fel...
-Pompás idd meg.-hallotta a lény buzdító és fenyegető hangját, ami ösztönözte arra, hogy megigya ezt az ismeretlen italt, mivel rettegett megtette...
Ekkor a lény nagyon közel ment Rebekához, a mellkasára tette a kezét és motyogni kezdett, majd egyre hangosabban és hangosabban, majd már szinte kiabált úgy mondta...
-Verum in convictu procedentem, qui est fidelis inter se, amant se mutuo in aeternum. Qui in tenebris non expectato.
-Verum in convictu procedentem, qui est fidelis inter se, amant se mutuo in aeternum. Qui in tenebris non expectato.
-Verum in convictu procedentem, qui est fidelis inter se, amant se mutuo in aeternum. Qui in tenebris non expectato.
A harmadszor elismételt ismeretlen szavak után, Rebeka testéből egy fehér nagyobb, fényes gömb kezdett kiemelkedni.
A fényes gömb, a lény irányába kezdett úszni a levegőben, majd hirtelen apró kis lángocska lett belőle.
Az apró kis gyémántra hasonlító fényes kis gömb, ott lebegett a semmiben és a lény lassan nyúlt érte mintha félne hogy eltörik.
Majd egy kis ideig nézegette és a szájába tette, majd velőtrázó nevetésbe kezdett.
Ahogy az apró kis láng eltűnt a lény testében, Rebeka teste élettelenül zuhant a földre akár egy rongybaba. 
Össze csuklott, feje teljesen előre bukott, majd oldalra dőlve a teste a padlón hevert. Az arca fehér volt, és rémület fagyott rá, a szemei feketék akár az éjszaka sötétje.
Devon belenézett ebbe a mély sötétbe és teljesen megszűnt körülötte a világ.   
Miután abba hagyta a nevetést, Devon előtt termett egyetlen szempillantás alatt a lény.
-Most te jössz.- mondta vészjóslóan a lény. Elő vett egy másik fiolát és Devonnak nyújtotta.
Devon rá sem nézett, nem kérdezett, nem is félt tőle talán. Elkapta a kezéből az italt, és lehúzta...
Le sem vette Rebekáról a szemét, a testéről ami úgy hevert ott, mint egy használt ruha ami senkinek nem kell már.
-Nem történik semmi. 
-Miért nem történik veled semmi?.- hisztériázott a lény. Rekedtes hangjával visított, velőtrázóan, fülsiketítően, közben pedig körbe-körbe repkedett a szobában.
-Csak akkor lehetséges, ha már valaki megbabonázott... -mondta a lény és leereszkedett Devon elé és közelebb hajolt megszagolni Devont.
Fekete élettelen szeme, összeszűkült azután amit érzett Devon bőrén. 
Egy kis ideig nézegette Devont ahogy ott ül, és akart neki valamilyen módon ártani, de látta erre már nincs szükség.
Bár a lény egyenlőre nem tudta mivel van dolga, miféle babona, ami rabul ejtette a férfit.
-Vissza fogok érted jönni, ezt megígérem ...mondta a lény és elillant mint reggeli köd az első napfényben...