H7

Teljes mű / Kész

H7

Két fajta állapotban tengetem létem.

Az egyik a nappalom a másik az estem

Az egyik a lelkem a másik a testem

Az egyik, amikor a villamoshoz futok a hatalmas lépcsőn felfelé

Tudom, hogy 36 fok van hátra.

Tudom, mert mindig arra járok.

És egyszer csak érzem a 10. lépcsőfoknál

 Azt a honvágyat, amit otthon érzel

Amikor a lelked nevetve kiszállna a siető testedből

Amikor valahol máshol valaki mással lennél

 És olyankor egy estére gondolok a barátokkal

Ami talán nem is létezik, mert nem az én emlékem

Valaki más nevetett azon az estén helyettem.

És én mégis úgy vágyom rá

Minden porcikám feléled egy hamis képre

És akkor pont jön a villamos és úgy érzem, hogy igen,

Ez az érzés az enyém. Minden megérte.

És van az, amikor már vége a napnak

Nincs már korán, hogy a nap sütkérezzen. Semmi békés rohanás.

De nincs még a sötét bújtató kellemes este sem.

És a hévhez tartok.

Csak legyek már ott.

Lefutok a lépcsőn

Nem számolom a fokokat

És akkor már tényleg nem akarok érezni semmit

Akkor már tényleg nem számít, kik sírnának értem

Mert mintha semmit nem befolyásolnék ebben a nagyvilágban

A hév elmegy

Nélkülem is.