Televény, A koszosz malac

Nirutta a famesterek városa Lemalkán szerinti 3746, Moffat hava első dekád ötödik nap hétfő nyolc óra.

Két hónap telt el azóta, hogy Erno megkezdte tanulmányait Niruttában. Azóta már személyesen is összeismerkedett tanuló és törzstársaival is. Viszonylag gyorsan kiderült, hogy Erno a fákkal kifejezetten könnyen alakít ki kiváló kapcsolatokat. Emiatt mindig nagyon hamar tudta végrehajtani a gyakorlati feladatait. Jóravaló emberpalánta lévén szívesen segített másoknak is, de akik azt remélték, hogy a feladatokat fogja helyettük megcsinálni, azoknak csalódniuk kellett.
Viszont szívesen segítette a társait abban, hogy a fák mit szeretnek.
- Ha a fákkal beszélgetsz és van bármilyen kívánságod, amit szeretnél, hogy megtegyenek, akkor mindig a fa szemszögéből kell nézned a problémát. A fa alapvetően együttműködésre hajlamos, de nem szereti, ha kihasználják. - tanította Erno a többieket.
- Az itteni fák a nem túl jó bánásmód miattnem érzik jól magukat.
Erno természetesen sokat és élvezettel tanult. Tudni akart mindent, amivel segítheti, védheti barátait az óriásfákat. Amiatt, hogy a gyakorlati feladatokat gyorsan tudta végrehajtani, volt ideje a tanulásra és Nirutta felfedezésére. Az étkezés a korcsoportjának megfelelő központi törzsben zajlott. Erno is élvezettel ismerkedett és beszélgetett társaival. Valósággal kivirult, hiszen itt elismerték tehetségét. Palae, Nardin és Coloman voltak a legjobb barátai. Gyakran jártak körbe Niruttában párban, esetleg négyesben. Többnyire ilyenkor is a különféle problémákat vitatták meg.
Ma a központi előadóteremben kezdődött a tanítás és Karotta Pireg Omode az elsősök kisigazgatója lépett a terembe. Papírokat, kis cédulákat és egy kalapot is hozott.
- A mai nap kisorsoljuk azokat a törzseket, melyeknek fejlesztését rátok és csak rátok bízzuk. A következő nyolc évben a kisorsolt törzzsel kell együttműködnötök és kihozni belőlük a maximumot. Teljesen rátok és a törzsre lesz bízva, hogy mit és hogyan csináltok. Ne feledjétek el, hogy a fa fajtája azért bizonyos korlátokat emel.
Pireg igazgatónő a kis cédulákat bedobta a kalapba, a papírokat szétterítette az asztalon,, s így szólt.
- Név szerinti sorrendben lehet jönni húzni.

Körülnézett, majd mondta is.
- Coloman Aardeen Vizubao!
Coloman kiment húzott egy cédulát, odaadta az igazgatónőnek. - Negyvenkettes - hallotta mindenki.
Majd Karotta röviden bemutatta a törzset.
- A fa fajtája kineau perendesz a perendesz helyi vadonnövő kistermésű fajtája. A törzset húsz éve vettük gondozásba. Az emeletek és termek már kialakultak. A korábbi famesterjelöltek a gyümölcs méretének növelését és minőségének javítását tűzték ki célul. Elhelyezkedése a Korvan kerület külső harmadában. Koordináták a jegyzékben.
Koloman elégedetten ballagott visszafelé.
- A gyümölcstermesztés mindig a kedvencem volt.

A többi diák is jött, ment, húzott egy-egy számot, s az igazgatónő bemutatta a törzseket.

-Erno Mandrill Kalemon
Ernore mindenki figyelt. Vajon mit húz a tehetség?
- Harmincnyolcas. Fiatal terebélyes tölgy a rendőrség újabb épülete lesz. Az alapokat az elmúlt években kiépítettük. A feladat a törzs üzemkész átadása. Erno a helyére ment és látszott, hogy már most zakatolnak a fogaskerekek, hogy miként is kezdjen neki.

- Palae Pipper Jorgke!
Palae az általa húzott cédulát adta Karotta igazgatónőnek.
- Tizenegyes, kapok fa. Az elődeid kilátónak szánták a fát és a különleges magassági fejlesztésére, valamint a legfelső szint védett kialakításra helyezték a hangsúlyt.
Palea visszament a helyére, s amint leült morogni kezdett a fiúknak.
- Gyönyörű! Készíthetek egy unalmas kilátót.

-Nardin Tiremon Dummol
- Tizenöt! Parapi bértölgy nyolcszáz éves példány. Lassan hatszáz éve az idénymunkások lakóhelye. Kissé korhadó törzs a mai igényeknek már nem megfelelő. A tatarozás elindítása lesz a feladat megfelelő koncepció mellett.
Nardin is elégedett volt. Amúgy is vándorfamester, majd építész szeretett volna lenni.

Rövidesen mindenki megkapta a feladatát.
Karotta igazgatónő vázolta, hogy hogyan tovább. Az első időben a törzzsel való ismerkedés és a helyzet felmérése lesz a feladat.
- Utána a törzs egészségi állapotának helyreállítása és javítása, közben a törzshöz szabott kutatások elvégzése a könyvtárban és konzultáció a tanárokkal.
- A második év végére készen kell állnia a fejlesztési koncepciónak és a hozzá tartozó végrehajtási tervnek. Kérem mindenki tartsa be, hogy más törzsébe semmi módon nem szabad beavatkozni.
- Ez nem azt jelenti, hogy beszélgetni sem szabad róla, sőt már most öt fős csoportokat alakítunk, akik egymással konzultálva segítik egymás munkáját.
Erno és társai gyorsan összeálltak, s várták, hogy ki csatlakozik még hozzájuk. A többiek már szintén alakították a csoportjaikat, s végül a legfélénkebb lány Vilibin Namo Kerebende maradt egyedül. Egymás után ment a csoportokhoz, de mire szólt volna, már valaki élelmesebb elfoglalta az utolsó helyet.
Látszott rajta, hogy mindjárt sírni fog, ezért Palea odament hozzá, karon fogta és a csoportjukhoz kísérte. Vilibin hálásan nézett az őt befogadó csoportra. Remélte, hogy ő is segítségére lehet majd a többieknek.
Erno megkérdezte.
- Te mit húztál?
- A hetest. Öreg cukorjuhar, amelyik inkább már csak keményítőt gyárt. A teljes törzs megújítása lesz a feladat. Nem tudom sikerül-e. - halkult el a mondat végére Vilibin hangja.
- Még szép, hogy sikerül! - vágta rá Erno és Coloman egyszerre.

Nirutta a famesterek városa Lemalkán szerinti 3746, Moffat hava első dekád hatodik nap kedd hat óra.

Vilibin ma korán ment reggelizni abban a reményben, hogy már reggelinél találkozik csoporttársaival. Örült volna neki, ha végre sikerül barátokat szereznie. Magának való kislány volt, s félénk természete miatt eddig nem sikerült barátokat találnia.
Viszont Palea és a többiek igazán kedvesek voltak hozzá. Amint megérkezett az ebédlőhöz már kezdték beengedni az éhes tanulókat, s csoporttársai valóban ott voltak köztük. Az ételek kiválogatása után nézett körül, s látta őket, hogy egy négyes asztalnál ültek le, annak minden helyét elfoglalva. Már kezdett elszontyolodni, amikor Ernonek megakadt a szeme rajta, intett neki, valahogy úgy, hogy
- Szia gyere már!
Majd mondott valamit a többieknek, felálltak és átültek egy hatos asztalhoz.
- Sziasztok. - tette le Vilibin a tálcáját. - Ide ülhetek?
- Persze. - mondta Nardin. - Ne haragudj, de a régi beidegződés még él. Pedig már te is közénk tartozol.
- Ezentúl hatos asztalhoz ülünk. - mondta Erno. Vilibin Erno és Nardin közé mászott be és elégedetten kezdte enni a reggelit, miközben hallgatta a többiek gondolatait.
- Ma ebéd után elmegyek a törzsemhez és ismerkedek vele. Minden nap ezt fogom csinálni, és utána leírom amit megtudtam. Amikor már tudom, hogy mit akarok tudni, akkor a könyvtárban folytatom. Remélem Burdoázs főkönyvtáros tud majd segíteni.
Ezt a többiek is jó ötletnek tartották.
- Mit szólnátok, ha vacsora közben és utána megbeszélnénk, hogy aznap mire jutottunk. - kérdezte kissé halkan Vilibin, mint aki fél, hogy ez nem is olyan jó ötlet.
Coloman és Palea viszont egyszerre mondta, hogy
- Ez egy okos ötlet! Igaz? Gyerekek! -

Ebéd után a térképen mindannyian megnézték, hogy a törzseik hol vannak, és hogyan lehet oda eljutni. Coloman, Erno és Palea törzse távolabb helyezkedett el a központtól, hiszen nem olyan régen vették őket fenntartásba, Vilibin fája félúton volt, míg Nardin fája majdnem a központban.
Coloman és Palea törzse nem esett egymástól messze, így ők úgy döntöttek, hogy együtt mennek és jönnek a biztonság okáért. Erno és Nardin pedig felváltva vigyázott Vilibinre. Volt, hogy Nardin ment el vele a cukorjuharhoz és volt, hogy Erno ejtette útba azt. Máskor hármasban jöttek, mentek.
Este hétkor a megbeszélt időben az étteremben találkoztak. Nardin tett a tányérjára egy kis csiganyálat is, s óvatosan kóstolgatni kezdte.
- Nem is rossz, nem is rossz! - győzködte magát, de végül nem vitte rá a lélek, hogy az egészet megegye. A többiek enyhe undorral figyelték, de Vilibin egyenesen elborzadt.
- Miért? A lejuhaniaknál különleges csemegének számít. - tiltakozott Nardin.
- Hát csak tartsák meg maguknak! - mondta ki Erno a többség véleményét.

- Na és mire jutottatok? - kérdezte Vilibin, majd nem várva meg a választ, azonnal belekezdett tapasztalatai elmesélésébe.
- Képzeljétek az én törzsem azt mondta, hogy a korábbi famestere állandóan piszkálta, amiért nem termel több cukrot. Valamiért azt hitte, hogy ha bosszantja a törzset, akkor több cukrot fog gyártani. A végén odáig fajult a dolog, hogy már egymás közt folyt az adok-kapok. Jót nevettünk a törzzsel, amikor elmesélte, hogy hashajtót cseppentett az italába, és amikor rájött a szapora nem nyitotta ki a vécét. Na persze csak én nevettem, a törzsnek csak olyan vidám gondolatai voltak. Őszintén elmondtam, hogy engem is a cukortermeléssel bíztak meg, de én ezt vele együtt, sőt az ő javára szeretném elérni, és ehhez szeretném a segítségét kérni.
- Azt mondta, hogy szívesen együttműködik, de most nem rajta áll. Ő eddig is megtett mindent. Most rajtam a sor.
- Azért nézz utána, hogy az elődeid mivel próbálkoztak. Ne ismételd meg a hibáikat. - javasolta Palea.
- Úgy tudom a záródokumentációkat is a könyvtár őrzi. - gondolkodott hangosan Coloman.
- Na és nálatok mi volt? - érdeklődött Vilibin.

Palea vette magához a szót.
- Az én törzsem valóban irgalmatlan magas, és a felső és alatta lévő szintet már kialakították kilátónak. A sugárzás elleni védelem is egész jól áll. Messziről olyan lehet mint egy ember üstöke. A törzs is kedves és együttműködő. Egyedül azt nem tudom, hogy az alacsonyabban lévő emeletekkel mi legyen. Csináljak lakásokat, vagy legyen valamilyen hivatal? - töprengett hangosan.

Coloman folytatta a beszélgetést
- Az én törzsem is szívesen dolgozott az eddigi feladatokon, de azt mondja, hogy már egy jó ideje nem sikerült fejlődést elérni. Egyszerűen nem lesz már sem nagyobb, sem édesebb a gyümölcs.

Erno elgondolkodva mondta.
- Azt hiszem elődeink disszertációit kell legelőbb átnéznünk. Az én törzsem már majdnem teljesen készen van, de valami, valami mintha hiányozna. A megbízott rendőrhadnaggyal is beszélnem kéne.
- Igen, azt hiszem mindannyiunknak beszélnünk kell a tanácsadónkkal.- vélte Vilibin.
- Na és a te törzsed? - fordult Nardinhoz.

- Ó az enyém már meglehetősen öregecske és nem siet sehova. Azért, amikor mondtam neki, hogy a teljes megifjítás a feladatom, az egy kicsit felrázta. Szívesen emlékszik a fiatal korára, és szívesen megtesz mindent, ami segít. Azt hiszem, hogy bár még nem tudom miként fogom megoldani, a törzsemhez mégis naponta kimegyek. Kicsit beszélgetek vele, kicsit könnyítek az életén a régi sebek, és más sérülések gyógyításával.

- Igen a folyamatos kapcsolattartás és a bizalom fenntartása mindenképpen szükséges lesz. - mondta ki Palea mindannyiuk gondolatát.
- Utána kéne nézni a régebbi disszertációknak is. Vajon volt-e már hasonló feladat és azt miként oldották meg az akkoriak. - folytatta Nardin.
- És milyen sikerrel. - pontosított Coloman.

Gerranidahl nagyváros Lemalkán szerinti 3746, Irwine hava első dekád hetedik nap kedd délután kettő óra.

Landallo Korint Paddebana a Gerranidahli Vadásztársaság vezérigazgatója és Atlad Szavakart Bomilla a Gerranidahl Környéki Vadásztársaság igazgatója találkozott. Ezúttal a heti rendszerességgel megejtett találkozónál ez több volt. A paravánt természetesen felhúzták a beszélgetés megkezdése előtt. Így a saját törzsük illetve annak famestere sem tudta kihallgatni őket.
Ez a megoldás üzleti titokra hivatkozva mostanában kezdett terjedni
- Mikor tudnánk megejteni az első lépést? - kérdezett rá Landallo a Gerranidahl Környéki Vadásztársaság kettejük tulajdonába vételére.
- Jövő hétre hívtam össze a közgyűlést, ahol az alapító okiratot kívánjuk módosítani. A továbbiakban nem megengedhető, hogy azok is tulajdonosok legyenek, akik nem dolgoznak a cégnél. Egy hónapon belül el kell adniuk a részüket, vagy zártkörű árverésen értékesítjük őket. - magyarázta Atlad az elképzeléseit.
- Gondolom nem zárjátok ki az anyacégben dolgozó tulajdonosokat is. - érdeklődött Landallo.
- Nem vezérem! Az ügyvédeknek sikerült a hatályban lévő jogszabályoknak megfelelően és egy korábbi peres eljárás, mint precedens figyelembe vételével a megfelelő magyarázatot kialakítani. Igazából úgyis csak te és Annelisa estek be ebbe a kategóriába. - fejtette ki Atlad.
És gondolod, hogy szó nélkül nyelik le a brékit? Elsősorban Tigameerre gondolok. Vele mindig meggyűlt a bajunk. Mintha a kiflifán is csomót keresne. - állt fel Landallo, majd ült vissza a helyére, amikor rájött, hogy így kikerül a paraván védelme alól.
_ Nem nagyon számít. Megpróbálhat mindent, de a jogi érvelés teljesen kerek és megtámadhatatlan. Kénytelen lesz valakinek eladni a részét. Teszek neki ajánlatot, mely egyszeri és azonnali lesz, valamint megegyeztem már néhány dolgozóval, aki még alacsonyabb árért megvenné. Mindenki a dolog kockázatosságára fog hivatkozni. Szóval vagy eladja, vagy zártkörű árverésen, de a miénk lesz. - mondta Atlad, majd kiszáradó száját beolajozandó, megivott egy kis gogent. A gogen a legújabb gyümölcsital találmány volt. Elsősorban a fiatalok ízlését szolgálta ki. Miként a hirdetésekben mondták gyümölcslé egy kevés párlattal megbolondítva.
Aztán folytatta a témát.
- Az esős évszak előtt majd tartok egy tájékoztatást a tulajdonosoknak, miszerint a korábbi évek elhibázott döntései miatt két lehetőségünk van. Vagy csődbe megy a cég, de akkor sajnos a felmondási időre sem tudunk adni semmit, vagy a háromszorosára emeljük a törzstőkét. Közben megsúgjuk az újságoknak, hogy a Környéki nagyon kockázatos manőverbe kezdett.
- Na és ez mire való? - kérdezett rá Landalló mosolyogva, bár valójában sejtette a tervet és elégedetten szemlélte, ahogy a minden hájjal megkent Atlad felépíti a rendszert.
- A tulajdonos dolgozók a munkahelyük legalább időszakos védelme érdekében megszavazzák a tőkeemelést, majd azonnal eladják a tulajdonrészt, hogy ne kelljen befizetni a törzstőke emelés összegét. - mosolygott vissza Atlad Landallora.
- A nagy tőkeemelés után azért a Környéki nem lesz nagyon nyereséges. A lényeg az, hogy kettőnknek nagyobb legyen a részünk mint 51 százalék. Akkor már úgy irányítunk, mintha mindig is a miénk lett volna. A Gerranidahli Vadásztársaság pedig az újságcikkekre hivatkozva inkább eladja a részét. Ha ezt meg tudod oldani, már nyertünk.
- Menni fog. Az ellenőrző és felügyelő bizottság elé is beviszem a dolgot. Választás elé állítom őket, hogy inkább visszaszerezzük az alapításkor befizetett összeget, vagy kockázatos akcióba kezdünk. Ahogy ismerem a tagokat, mindegyik összetojja magát a legkisebb kockázat hallatán. - vigyorgott Landalló miközben a mindenféle politikai töltelékemberre gondolt.
- A Geranidahl Környéki Vadásztársasággal pedig valahogy majd csak elkaristolunk az alvállalkozók segítségével. - folytatta Atlad a terv kibontását.
- Már csak azt mond meg honnan jön a mi pénzünk! - szólt a vezérigazgató, nem rejtvén véka alá, hogy számára ez a legfontosabb.
- A környéken lévő polgármesterek felével sikerült megalkudnom. Nekünk nem túl jelentős összegért olyan pályázatokat írnak ki, amin csak mi nyerhetünk. Szerveztem néhány kisebb vadásztársaságot, akik szintén megpályázzák a területet. Hol mi nyerünk, hol ők. Az alvállalkozói munkát ők végzik, mint vadászok és a sok kézi munkát is. A felügyelet és a modern berendezések biztosítása, valamint a kereskedőkkel és étteremtulajdonosokkal való kapcsolattartás a mi feladatunk. Pontosan olyan áron fognak nekünk dolgozni, hogy a Környéki Vadásznak maradjon egy kis nyeresége. Tőlük és beszervezett alvállalkozóiktól ugyanezt várjuk. Nekik sem lehet nagy nyereségük.
- Miért? - jött a kérdés.
- Mert így mindannyian tiszták maradunk.- felelte Atlad, majd folytatta.
- Az alvállalkozók alvállalkozói tüntetik el a pénzt, s őket évente cserélik ugyanazon emberek alkalmazásával egy másik cégre. Így mire eszébe jut valakinek őket is ellenőrizni, már egy felszámolt cég nem is létező vezetőit kergethetik. A mi részünket az alvállalkozók vezetői hozzák nekem, s én a tiédet neked.
- Remélem itt sem bukunk el. Mindig a pénz átvétele és elköltése a legrizikósabb.
- Már kidolgoztam a rendszert, hogy ha jövök és hozok egy palack párlatot, hogy mondj róla véleményt, az aljában ott lesz készpénzben a jutalom. Ha szükségét látod, akkor tudok szervezni egy-egy hét nyaralást a vadonban, valóban luxus körülmények között, melyet itt és bárhol máshol úgy mutathatsz be, mint mélymocsári túravezetést, vagy gyűjtőexpedíciót. Teljesen legálisan, igaz adózottan vehetsz fel pénzeket. A tíz százalékos adó igazán megéri, ha nem firtatja senki miből telik erre, vagy arra.
- Nem félsz attól, hogy valamelyik megvesztegetett feljelent? - tette fel Landallo immár utolsó kérdését. A teljes most elmondott rendszerrel elégedett volt, s tudta, hogy Atlad most is helyesen fog válaszolni.
- Amíg valaki a megvesztegetettek közül nem énekel, addig semmi gond. Márpedig nem gondolnám, hogy valamelyik polgármester megjelenik a rendőrségen, hogy csaltam, loptam, hazudtam, de mások vittek rossz utakra engem. - idézte az egyik régi népdalt Atlad.
- A Környékinek már most jól mehetne, ha akarnánk. Az eltelt pár hónap alatt sikerült kilenc pályázatot is megnyerni. A városvezetők lelkesen írogatták bele a kiírásokba, a számunkra megfelelő feltételeket.
- Attól tartok jövőre le kell ülnünk az Arankával és a Ballettripp vezérével. További tizenöt százalékot lehetne nyerni egy kis kartellezéssel.

Miután mindent megbeszéltek, egy kis sütizés és gyümölcslé fogyasztás után, Atlad indult vissza a Környéki Vadásztársulathoz megszervezni az egész rendszert.
Landallo még üldögélt egy keveset, majd a paravánt helyére téve ő is igazgatói munkájához látott.
Atlad nem üldögélt hosszan az irodájában. Meglátogatta a rendszerének jogi hátteret biztosító ügyvédi irodát, és jóváhagyta a továbbiakat.
Aztán, mivel valójában azt tartotta, hogy a gondos gazda szeme hizlalja a jószágot, s a Gerranidahl Környéki Vadásztársaságot immár sajátjának tudta elbiciklizett Noremiba.
A Gerranidahl környéki Noremi egyike volt a már Atlad által megszerzett vadászterületeknek. Pontosan tudta, hogy merre kell mennie, hiszen jópárszor felmérte már a területet és azt is tudta, mikor melyik vadászterület kerül sorra. Épp időben érkezett. A vadászok, a Borogar vadásztársaság emberei épp ugráshoz készülődtek. Az alant elterülő mélymocsárban egy ideszoktatott dekocsorda falatozta az aljgombás jóízű kalaposgombáit.
- Szia Atlad! - köszönt rá Gaános.
- Szervusz! Na hogy állunk? - fogott kezet Atlad Gaánossal.
- Egészen jól. Sok lent a nagoff. Ha gondolod beállhatnál te is egy nagoff ugrásra. - válaszolt a férfi, miközben a biztonsági hámba belebújt.
- Nem bánom, csak le ne ejtsetek! - vigyorgott Atlad.
- Talán csak egy cseppet. - jött a válasz a másik nevető férfitől.
Atlad is felvette a hámot és kölcsönösen ellenőrizték egymás hámjait. Elvettek egy-egy nehéz vadászlándzsát és a famesterek által mutatott helyre mentek. A famester kötötte be lándzsáikat és a saját kötelüket is a megfelelő csörlőbe.
- Most csak tíz vadászom van, aki járatos a nehézlándzsa használatában, ezért pont jó, hogy itt vagy. - mondta Gaános, miközben felkészültek az ugrásra. Minden ember a vezető famesterre, igazából vadászmesterre nézett, aki egy vörös zászlóval adta meg a jelet. Atlad talppal lefelé zuhant a mélymocsár és pontosan a kiválasztott nagoff felé. A nehéz lándzsa keresztvasát már menet közben igazította a talpa alá. A becsapódás elég húzós volt. Ahogy a lándzsa áthatolt a nagoff bőrén és a vastag kötőszöveti burkon Atlad beroggyantotta lábait és elengedte a lándzsát. A nagoff megugrott, ám a lándzsa megfeszülő kötele visszarántotta.
- Szerencsére a lándzsa szakállas hegye nem szakadt ki. - gondolta Atlad, miközben felfelé rándult a rugalmas kötélen. A vadászmesterek a zsákmányt tartó köteleket és a vadászok köteleit is gyors ütemben csévélték fel.
Atlad rövidesen a kiinduló ágon állt.
- Nem is emlékeztem rá, hogy ez mennyire jó! - mondta Gaánosnak, miközben kibújtak a hámból.
Gerranidahl felé biciklizve jutott eszébe, hogy a mostanában egyre több unatkozó ficsúrnak jó áron lehetne eladni ezt a fajta szórakozást.

Nirutta a famesterek városa Lemalkán szerinti 3746, Lothian hava negyedik dekád tizedik nap szerda délután négy óra.

A szülők egymás után érkeztek Niruttába. Ma este itt alszanak, aztán holnap már indulnak is vissza csemetéikkel az egy hónapos iskolai szünetre. Livian és Kapok hazafelé Ernovel még Limont is útba kell, hogy ejtsék. Erlent is viszik hazafelé. Nem igazán kellett vinni, de a kíséretre még szükség volt. A mai este a szakácsoknak és konyhásoknak meglehetősen sok gondot okozott. Háromszor annyi embert kellett ellátniuk élelemmel vacsorára, holnap reggelire és mindenkinek még egy batyut is összekészítettek. Persze nem most fordult elő ez először, így már kialakult menetrend szerint készítették el az ételeket. A batyukba korábban sült és megfelelően tartósított ételek kerültek. A vacsora és reggeli is a szokott módon zajlott. Az étel mennyiségeket emelték csak meg, és az étkezések rendjén kellett csak annyit változtatni, hogy az éhes családokat két turnusra osztották. A meglévő ülőhelyek mellé mozgatható bútorokat is betettek, hogy a baráti társaságok szülei is összeismerkedhessenek. A mozgatható bútorok a már halott fák anyagából készültek, s sokkal kevésbé voltak tartósak mint az élőfa bútorok. Gyakran már egy évszázad után pusztulásnak indultak. Itt Niruttában is folytak kísérletek élőfa mozgatható bútorok kifejlesztésére. A fő gondot a kerékpárok kialakításával szemben az élőfa bútorok jelentős tömege adta. Míg egy kerékpár öt, egy tricikli tizenöt kilós súllyal rendelkezett, addig egy nagyobb asztal ötven, száz kilót is nyomott. Márpedig minél nagyobb a tömeg, annál nehezebb a karbantartás.
A vacsora előtt a gyerekek összeismertették barátaik szüleit a saját szüleikkel. A szülők egymással csevegtek, a gyerkőcök pedig búcsúzkodtak egymástól. Vilibin el volt keseredve, hogy hogyan fogja kibírni a hónapot a többiek nélkül. Amikor kiderült, hogy Nardin Kilebben lakik, akkor egészen megvigasztalódott. Kileb nem volt túl messze Tevifertől, ahol Vilibin szülei a család szállodáját üzemeltették.
- Legalább együtt tudunk menni és jönni. Majd beszéljük meg, hogy a visszaúton is találkozzunk.