A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Vajon mit művelhetnek éjszaka Esztike életre kelt játékai? Nevezetesen a három Rongyinyúl, akik mindig csak ennének és rosszalkodnának. Megtudhatjátok ebből a rövid, vicces meséből!

2011-ben, Eszti lányom születése után kezdtem meséket írni. Ezt a lányom egyik pólója ihlette, amin három nyuszi egymás nyakában állt, és a holdat próbálták leszedni. 

Farkas Bíborka
szerző

A Rongyinyulak és a Hold

Mese egy kis négyhónaposnak

Teljes mű / Kész

A három Rongyinyulat a nagymama varrta Esztinek. Egy kékkockásat, egy sárgakockásat és egy zöldkockásat. Kis gazdájuk nagyon szerette őket: az egyiket a jobb karjával ölelte, a másikat a bal karjával, a harmadikat pedig a feje alá gyűrte, amikor napközben aludt. A Rongyinyuszik is szerették Esztit, jókat lehetett vele szundítani. Még azt is elnézték neki, hogy néha megrágta őket.

Azonban ez nem tartotta vissza a Rongyinyulakat attól, hogy éjszakánként kiszökjenek a gyerekszobából, és odakinn csatangoljanak. Viháncoltak a szobákban, ugráltak az alvó anyu és apu takaróján, kergetőztek a kertben. Nagyon falánkak voltak: kiürítették az éléskamrát és a hűtőt, felfalták a nagyi konyhakertjéből az összes káposztát, sárgarépát és karalábét, lerágták a fák kérgét. Zöldkockás, aki a legpákosztosabb volt közülük, a krumplikat is kiette a földből, és még a gyomrát sem csapta el velük, olyan feneketlen volt az étvágya. Persze a többiek sem maradtak el tőle.

Egy őszi éjszakán, amikor hiába kutattak a kiskertben valami ehető után, Kékkockás egyszer csak felnézett, és megpillantotta az égen a teliholdat.

- Odanézzetek, egy óriási sajt! – kiáltotta.

- Hol? Hol? – a két másik falánk nyúl is felfelé tekergette a fejét.

- Hát nem látjátok?

- Én látom – felelte Sárgakockás. &nd

Elolvasom

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1