1. nap
- Mindjárt megyek! – intettem le az emeletről a kocsija mellett izgatottan toporgó barátnőmnek.
A kocsi nem volt új darab, de Sarah szerette. A Ford Focus kombinak nagy volt a csomagtartója, amit a barátnőm minden alkalommal kihasznált. Míg az ajtót zártam, azon gondolkodtam, jó ötlet volt-e bevállalni ezt a tábort.
- Szia Alison! – adott két puszit Sarah, miközben megpróbálta kinyitni a kocsi ajtaját. Két kézzel tépte, de beragadt. – Majd belülről! – pattant be vidáman a vezető ülésre.
A táskáim éppen elfértek a csomagtartóban, mintha kiszámolta volna, mennyi hely kell az én cuccaimnak.
- Amíg vezetek, áttanulmányoznád, kik jönnek? Raktál be naptejet, kullancsriasztót, sebtapaszt…? – hadarta egy szuszra, de gyorsan belefojtottam a szót.
- Nyugi, nem először megyek erdei táborba. – paskoltam meg a combját.
- Jó, jó, de ez azért mégis másabb lesz, mint a többi. Itt negyvenkét gyerekre fogunk hatan vigyázni!
Pont ez hiányzott. Míg Sarahra vártam, ezen töprengtem. Magándetektívként kerestem a kenyerem, s most az éves szabadságom egy hetét áldoztam be a barátnőm kérésére.
A gyerekek közül néhányat ismertem, én tartottam nekik önvédelmi oktatást heti kétszer. Reméltem, hogy az én csapatomba sorsolják őket.
- Ki jön a tanárok közül? És kik lesznek a szülők?
- Peter apukája és Jacké. A matek-földrajz szakos házaspár jön. Jill és Adam.
- Szuper! Jilléket kedvelem!
- Majd megismered a többieket is. Ne aggódj, nem lógsz ki a csapatból! – nyugtatott Sarah.
Tudom, fontos az első benyomás és joggal bíztam benne, hamar megtalálom a közös hangot a szülőkkel és a gyerekekkel is. A munkám során sokféle emberrel találkozom, megtanultam, ne ítéljek elsőre, külsőségek alapján. Azért ma igyekeztem a legjobb formámat hozni. Sarah szőke hosszú hajával ellentétben az enyém rövidre van vágva és vörös. Ő az alakját remekül kiemelő terepmintás overállban feszített mellettem. A bermudám diszkréten takarta a combomat és a pólóm se volt túl testhez simuló. A lábamra a szokásos papucs helyett túracipő került, mégis csak erdőbe megyünk.
Döccenve álltunk meg az erdei tisztáson. A Ford mellett közvetlenül két jeep parkolt. Egyik Jilléké, a másik nem volt ismerős. Sarah mintha gondolatolvasó lett volna, megjegyezte.
- Jack és apukája már itt vannak. Ők segítenek felállítani a sátrakat, mindennel kész kell lennünk, mire a srácok délután ideérnek. A suliból már felhozták a matracokat, sátrakat, tábori asztalokat, székeket. Peter apukája hozza az evőeszközöket. Remélem az edények is itt vannak valahol.
Természetesen a kocsiból nem sikerült kiszállni. Én bentről toltam az ajtót, Sarah kintről feszegette, eredménytelenül. Ekkor egy kellemes hang ütötte meg a fülemet.
- Megengeded Sarah, hogy segítsek? Időnként nem ártana megolajozni, meg visszarakatni az ajtót a helyére, látod, itt már lóg! – mutatott a férfi a karosszériára.
Egyelőre semmit nem láttam belőle. Csak a lazacszínű pólóját. Aztán hirtelen kivágódott a kocsi ajtaja.
- Ezzel megvolnánk. Adja a kezét, segítek kiszállni!
Ahogy a kezem belecsúszott a férfi tenyerébe, mintha elektromos áram cikázott volna át rajtam.
- Magának aztán pozitív kisugárzása van. – villantottam az előttem álló férfira legszebbnek gondolt mosolyomat. Az arcából még mindig semmit nem láttam, mert a szemembe tűzött a nap, de az érintése kellemes volt.
- Alison Glory. – mutatkoztam be illendően.
- Dan Trusty. Jack apukája vagyok.
Itt megállt az idő. Látom magam előtt a pillanatot, ahogy a férfi barna szemébe nézek, aztán nem tudom visszafojtani a kacagást. Dan gyorsan elengedte a kezem és hátrébb lépett egyet, majd furcsán méregetett.
2. nap
- Gyerekek! Mindenki keresse meg a saját csapatát! A mai első feladat a csapatnév kitalálása és a zászló megtervezése. Olyan szimbólumot alkossatok, amit rárajzoltok az étkezősátorban található anyagra. A zászlórúd kifaragását Max bácsira bízzuk. A csapatnév és a zászló is pontot ér, Alison néni és Dan bácsi lesz a zsűri. – osztotta ki a munkát Sarah - Nincs megkötés, nem kell a táborhoz kapcsolódnia, de pontot ér, ha sikerül a tábor témájához kapcsolódó nevet választani. Idén a különböző erdei növényekkel és állatokkal ismerkedünk meg. Adam tanár úr tart előadást holnap, nem csak az itt élő fajokról, hanem a hegy kialakulásáról is.
A fiúk rajzoltak, a színezés a lányokra maradt, a csapatnevet pedig én írtam fel. Egész jól sikerült mű lett. Időnként Danre pillantottam, nagyon elmélyülten dolgozott egy rajzlapon. A srácok figyelték, ahogy magyaráz és lelkesen bólogattak. Nem akartam tolakodó lenni, ezért magukra hagytam őket, a zászlónkat pedig kitűztem a tábor közepén kijelölt helyre és leültem egy kávét inni. Közben Danen felejtettem a szemem, amit észrevett. Én meg olyan piros lettem, mint az érett cseresznye. Nem értettem magam. Nem kellene apukákat nézegetnem, foglalt férfiakkal nem kezdek. A lebukást követően inkább a kávéscsésze alját tanulmányoztam gondosan perceken keresztül.
A délutáni játékot követően több turnusban indultak a csapatok erdei sétára. Először Adamék és Maxék mentek, majd Jill és Sarah. Mi Dan csapatával kerültünk össze. Az erdőnek ezen a részén még sosem jártam, de Dan magabiztosan vezette a maroknyi gyereksereget a turista jelzések mentén. Egy darabig nézegettem a jeleket, aztán teljesen rábíztam magam a férfira. Jól esett. Tetszett az előadása a természetről, a gyerekek csüggtek a szavain. Olyan három-négy kilométert gyalogolhattunk, mikor Dan leterelte a csapatokat a kijelölt útról. Kérdő pillantásomra elmagyarázta, csodálatos hellyel akar minket megismertetni. Az erdő egy idő után világosodni kezdett és egy olyan tisztásra értünk, amit ketté szelt egy sebes folyású patak. A tisztás másik végét sziklák uralták, a gyerekek csapongva, nevetve szaladtak keresztül-kasul a friss vizű patakon. Időnként megcsúsztak, a vízbe trappoltak, de egyikük se bánta. Egy fél óra elteltével Dan összeterelte őket és jó pár fotót csinált. A digitális gépén mutatta a felvételeket, közel hajolva beszippantottam az illatát. Kicsit izzadt volt, férfias, a feromonjai játszani kezdtek az enyémekkel. Az agyamban megjelenő képek hatására elpirultam. Szerencsére Dan ezt nem vette észre. Gyáva módon megfutamodtam előle. Elsétáltam a tisztás végéig, a gyerekek kergetőztek én pedig magamba ittam a fenséges látványt. Szükségem volt erre a sétára, mert Dan olyan érzéseket váltott ki belőlem, amilyeneket mostanában nem volt alkalmam megtapasztalni. Nem győztem emlékeztetni magam, nős férfival soha!
3. nap
Délutánra a közeli tóhoz terveztünk pikniket, de a fiúkat nem lehetett a vízbe engedni. Magamra vállaltam, hogy visszakísérem őket a táborba. Vacsoráig ők kártyáztak, én pedig a kedvenc krimimet forgattam. Nem vettem észre mikor értek vissza a többiek, Dan kérdése zökkentett ki a pörgős cselekményből.
- Izgalmas? Van benne hulla, vér és magányos kutyás nyomozó?
Egy pillanatra meghökkentett a kérdés. Nem volt szokványos.
- Igen, lebilincselő. Kutya nincs, nyomozótársak vannak benne. Két férfi, akik remekül kiegészítik egymást. Ha kéri, örömmel kölcsönadom. – nyújtottam felé.
Elolvasta a borítón lévő ízelítőt, majd visszaadta.
- Köszönöm, érdekesnek ígérkezik. Ha végzett vele, szívesen elolvasom.
- Meg sem kérdeztem még, Jack mit szólt az édesség dézsmáláshoz? - váltottam témát.
- Azt mondta, apa hős vagy, megmentettél egy életet. Ilyen célból bármikor rendelkezésedre áll a teljes készletem.
- Tényleg ezt mondta? Jó fej, nagylelkű és helyén van a szíve. Biztosan magától tanulta!
Dan nem jött zavarba. Egy huncut mosollyal nyugtázta.
- Biztos.
4. nap
Vacsora után a felnőttek bort bontottak, én a sátorba indultam egy pulóverért, másra nem emlékszem az estéből.
5. nap
Sarah jót derült rajta, hogy este kidőltem. A pulóvert felhúztam és közben leültem a matracomra, mert még valamit ki akartam vinni. Aztán arra ébredtem, hogy a hasamra süt a nap.
- Nem volt szép, hogy szó nélkül faképnél hagyott minket! – fedett meg Dan játékosan – Vártuk, vártuk, aztán elfogyott az üveg fehér bor. Mivel önfeláldozó voltam, a maga részét is én ittam meg, érzem a fejem.
6. nap
Tegnap Dannel a fürdőzés után egész nap elkerültük egymást. Amikor az én csapatom volt növényeket gyűjteni, ők a másik irányban az állatokat figyelték. Reméltem, ma több közös programunk lesz, de ez a nap sem úgy alakult.
Az utolsó estét töltöttük a táborban. Vacsora után végeztem egy kis számvetést. Pozitív volt a mérleg, egy gyerek sem sérült meg komolyabban. Senkit nem mart meg kígyó, hárman szedtek össze kullancsot, de legalább nem volt extrém az időjárás. Fárasztó, de nagyon jó hetem volt.
Tudtam, másnap mi hagyjuk el utoljára a tábort. Sarah vezényli a sátrak elpakolását, meg kell várnunk, míg az iskola teherautója feljön holmikért és a gyerekeket is mi engedjük útjukra. Sajnáltam itt hagyni a hegyet. De leginkább a Dantől való elválás aggasztott.
7. nap
Szerettem volna kiélvezni a reggelt. Önző módon magamnak akartam, de nem sikerült kisajátítani. Dan ugyanott ült, ahol tegnap. Messze voltam tőle, a felkelő nap sugaraiban fürösztötte csukott szemmel az arcát és nem hallotta a lépteimet. A nap lassan kúszott egyre feljebb a kék égen.
Melléhuppantam, ami nem volt egyszerű mutatvány a két kávéscsészével a kezemben, de sikerrel abszolváltam.
- Parancsoljon! Az egyiket magának hoztam. – nyújtottam át a csészét.
