5.JELENET
Jácint este hazaér a munkahelyéről. Robi a kanapén a laptopjával babrál, Fanni vasal. A lány boldogan mutatja Jácintnak a gyűrött inget, amin egy hatalmas sötét folt éktelenkedik. Jácint szeme elkerekedik, a meglepettségtől szóhoz sem jut.
FANNI: Szia, Jácint! Gondoltam kimosom a ruháidat, de erre az ingre sajnos ráömlött valami, és nem jött ki a folt. De kivasalom, és meglátod, semmi baja nem lesz!
ROBI: Hello, haver. Kölcsönvettem a laptopodat, utólagos engedélyeddel. Nem tudtam, hogy nincs rajta vírusirtó… szóval becsúszott egy-két hiba, és most azon vagyok, hogy megjavítsam.
Jácint hol Fannira, hol Robira néz, úgy érzi, menten felrobban. Félrevonul az ebédlőasztalhoz, előveszi a telefonját, Gézát hívja, aki nem veszi fel neki a telefont. Üzenetet hagy neki.
JÁCINT: Géza, nem érdekel, hol vagy, és mit csinálsz most. Ez a két népművész tönkreteszi az életemet, úgyhogy azonnal tüntesd el őket a lakásomból!
Fanni ugrándozva jön a foltos inggel a kezében.
FANNI: Nézd! Már nem is látszik annyira!
JÁCINT: És holnap ebbe menjek dolgozni?
ROBI: Ne haragudj, azt hiszem, már be sem lehet kapcsolni a számítógéped! Mi történhetett vele?
JÁCINT: Én ezt nem bírom tovább – sóhajt. Fannihoz szól – Legalább a szobát kitakarítottad, ahol végre nyugodtan tudnék aludni?
FANNI: Hát, azt hiszem elfelejtettem… - vakargatja a fejét.
JÁCINT: Elfelejtetted… na persze.
FANNI: Tudtál beszélni a barátnőddel?
JÁCINT: Továbbra sem veszi fel nekem a telefont, és nem reagál az üzeneteimre. Elbaltáztam. És most ennek iszom a levét.
FANNI: Akarod, hogy beszéljek vele?
JÁCINT: Te?
FANNI: Pszichológiát tanulok az egyetemen, értek az emberekhez!
JÁCINT: Nem is jársz egyetemre!
FANNI: Honnan tudod? Itthon sem vagy egész nap! Fogalmad sincs arról, hogy én mit csinálok!
JÁCINT: Talán jobb is!
FANNI: Semmit sem értesz!
JÁCINT: Téged nem is lehet megérteni!
FANNI: Téged sem! Te unalmas!
JÁCINT: Te hazug!
Nézik egymást pár pillanatig, de Fanni elkapja a tekintetét. Visszamegy a vasalódeszkához, folytatja a munkát. Jácint a kanapén ülő Robi felé hajol.
JÁCINT: Mit műveltél a laptopommal?
ROBI: A számítógépeim frissítenek, és mivel sürgős munkám akadt, gondoltam kölcsönveszem a tiéd. De ne aggódj! Minden munkám legális!
JÁCINT: Aha. Gondolom.
FANNI: Ne higgy neki! Ki tudja, mikkel üzletel egész nap! Egy nap majd beállít ide a rendőrség! Nem hiába bujkál a szobájában! – magyarázza hevesen, leteszi a vasalót az ingre, az hamarosan füstölni kezd. – Én nem hiszem el ezt a pánikbetegséget! Azért nem megy ki az utcára, mert tudja, hogyha felismerik, akkor elkapják! Egy szélhámos! Ó, a csudába! – észreveszi, hogy kiégette Jácint ingét, behúzott nyakkal nézegeti, majd összehajtogatja. – Kész is van. Tessék. – nyújtja felé.
JÁCINT: Azt látom. – fintorog. – Szép munkát végeztél. Köszönöm.
FANNI: Igazán? Nagyon szívesen. – mosolyog Jácintra boldogan. – Máskor is rám bízhatod. Örülök, hogy segíthettem.
ROBI: Nem vagyok szélhámos! Értékesítő vagyok! És marketing menedzser! Nagyon fontos munkáim vannak! Én legalább dolgozok! De te?
FANNI: Én is dolgozok! De honnan is tudhatnád? Egész nap ki sem mozdulsz innen!
ROBI: Egész nap hallom a szobámban, hogy idekint zörömbölsz!
JÁCINT: Oké, fejezzétek be! – emeli fel a hangját. Próbál higgadt maradni, de nehezére esik. – Most, hogy sikeresen elkezdtétek tönkretenni az életem, legalább annyit tegyetek meg, hogy egy ideig békén hagytok. Csak amíg sikerül átgondolnom a dolgokat.
ROBI: Na, ezt viheted a szervizbe. – leteszi a laptopot a dohányzóasztalra, és bemegy a szobájába. Fanni abbahagyja a vasalást, sepregetni kezd. Jácint magába roskadva ül le a kanapéra. Fanni megáll, nézi, majd leül mellé. Bűnbánóan mered rá.
FANNI: Sajnálom, hogy nem tudtam kiszedni a foltot az ingedből.
JÁCINT: És kiégetted.
FANNI: És kiégettem. Ne haragudj, hogy tönkretettem. Veszek helyette egy másikat. Ugye van mit felvenned holnapra?
Jácint nagyot sóhajt, bólint, a lányra néz.
JÁCINT: Megoldom.
FANNI: Kérsz valamit? Enni, inni?
JÁCINT: Mondd csak… tényleg azt hazudod a szüleidnek, hogy egyetemre jársz?
Fanni elfordítja a fejét, fészkelődik a kanapén.
FANNI: El fogom mondani nekik az igazat, de csak akkor, ha találok munkát.
JÁCINT: Miért csak akkor? Nem lenne jobb, ha nem élnél tovább hazugságban? Te így jól érzed magad?
FANNI: Képzelj el egy Isten háta mögötti falut, ahol soha nem történik semmi, nincsenek üzletek, alig járnak a buszok, nincs szórakozóhely, nincsenek fiatalok, nincsenek barátok. Nincs semmi, csak a sivár pusztaság, és évekig nem történik semmi, a legnagyobb szenzáció a falunap, ami egy évben egyszer van a focipályán, és vehetsz magadnak gumicukrot, meg csapolt sört.
JÁCINT: Á, értem már. Ha elmondod az igazat, mehetsz vissza oda. És ezt nem akarod.
FANNI: Ezt találtam ki magamnak, hogy megszabaduljak onnan. Másképpen mehettem volna én is a gyárba dolgozni, mint a falu összes többi lakója. Tényleg azon vagyok, hogy találjak itt munkát! De annyira nehéz!
JÁCINT: Mit szeretnél csinálni? Hátha tudok segíteni.
FANNI: Igazából nem tudom. Semmihez sem értek.
JÁCINT: Valamihez csak értesz! Ha gondolod, érdeklődök a cégnél, ahol dolgozok. Hátha akadna ott neked is valami munka.
FANNI: Micsoda? Hogy egész nap fénymásoljak és kávét főzzek? Azt hittem, ennél többet nézel ki belőlem!
JÁCINT: Kösz, én is azt csinálom. Na meg a táblázatkezelőt.
FANNI: De az annyira unalmas!
JÁCINT: De legalább jól fizetnek. És ez a lényeg.
FANNI: Ez a lényeg? Tök mindegy, mit csinálsz, csak jól fizessenek? És mi van azzal, amit szeretnél?
JÁCINT: Semmi. Évek óta ezt csinálom.
FANNI: Szereted ezt csinálni?
Jácint vállat von, nem tud válaszolni.
FANNI: Én olyasmiből akarok megélni, amit szeretek csinálni.
JÁCINT: Mi lenne az?
FANNI: Még nem tudom. Gondolkozom rajta. Keresem az utam.
JÁCINT: Könnyelmű vagy. Engem ki tartana el, ha még mindig keresném az utam?
FANNI: A szüleid?
JÁCINT: Tőlük kaptam ezt a lakást, nem kérhetem még azt, hogy tartsanak is el, amíg én az utamat keresem. Beálltam rögtön dolgozni, nem volt időm másra.
FANNI: Például arra, hogy azt csináld, amit szeretnél. És ez így neked élet?
JÁCINT: Meg vagyok elégedve az életemmel. Nem olyan rossz ez a munka.
FANNI: Aha, egy valóra vált álom. De én látok a szemedben valamit!
JÁCINT: Ugyan mit? Fáradtságot esetleg!
FANNI: Nem! Egészen mást! Sokkal több van benned, mint gondolnád! Nem egy fénymásolóként kellene leélned az életed!
JÁCINT: Gyerekkoromban képregényeket rajzoltam. Az volt az álmom, hogy egyszer majd híres leszek, és megélek belőle. De ez csak álom. A valóság sokkal keményebb.
FANNI: És most már nem is rajzolsz képregényeket?
JÁCINT: Dehogyis! A munka mellett nincs rá idő.
FANNI: És kedved van hozzá?
JÁCINT: Nem is tudom… talán lenne. De mikor? Évek óta nem alkottam történeteket.
FANNI: Én szívesen megnézném.
JÁCINT: Na, persze. Sosem mutogatom őket. Az már a múlt. Csak egy gyerekes hobbi.
FANNI: Nem gyerekes! Ez művészet! És igenis mutogathatnád! Hátha valaki felfedezne! Egy tehetség vagy!
JÁCINT: Honnan tudod? Nem is láttad még a rajzaimat. De a barátnőm szerint bugyutaság, és felesleges időpocséklás. Ezért is hagytam abba.
FANNI: Ezt mondta a barátnőd? Bugyutaság? De hiszen ezzel megbántott téged!
JÁCINT: Dehogyis. Teljes mértékben igaza van.
FANNI: Szerintem nem! Én szeretném látni azokat a képregényeket! Engem érdekel az ilyesmi!
JÁCINT: Akkor miért nem csinálod te?
FANNI: Mert kacska kezem van. Nem tudok rajzolni.
Jácint megfogja Fanni kezét, nézegeti.
JÁCINT: Nincs is kacska kezed. Igenis szép, formás. Mármint… - zavarba jön, elengedi a lány kezét. – Nem úgy értettem.
Fanni feláll a kanapéról.
FANNI: Inkább most elvonulok a szobámba. Menj zuhanyozni, és feküdj le, mindjárt aludnod kell, hogy reggel ne ébredj nyúzottan!
JÁCINT: Igazad van – az órájára néz – fél órám maradt, hogy ágyba bújjak. Illetve a kanapéra, mivel ágyam sincs.
FANNI: Értettem a célzást! – búcsút int, bemegy a szobájába.