Szellem balladája

Deák Ferenc

2019

 

A szellem balladája

 

 

Egy feketére égett várrom

Hol megállott az idő egykoron

Itt él egy mosdatlan, ősz öreg

Kinek szemére hályogot húzott az őrület

 

 

Más élő ott bent nem lehet

Védi, bezárta őt a szeretet

Testetlen, áttetsző lányalak

Néha megjelenik a hold fénye alatt.

 

 

Szomorú szemében könny csillog

Lelkén egy örök varázs billog

Várja, hogy leteljen a kárhozat

Újra együtt legyenek a nap alatt

 

 

Egy apró lányka utoljára született

Az ajtót ostromolta a hóförgeteg

Édesanyja egyszer még szelíden ránézett

Majd visszaadta lelkét a természetnek.

 

 

Az apa csak kétségbeesetten nézett

Nem értette ezt az egész szörnyűséget

Mihez kezdjen itt most szegény feje?

Menj anyád után, de most ízibe!

 

 

Megfogta karját egy finom tenyér

A szívedbe hidd el, Ő még belefér

Őszinte szem nézett rá könnyezve

Az apa az ágyra rogyott lányát ölelve.

 

 

Kis faluban élve cseperedett a lány

Szíve kinyílt a természettől tanulván

Erdő, mező állata nem bántotta soha

Közöttük volt az igazi otthona

 

 

Teltek és múltak az évek gyorsan tova

Szeretettel nevelte őt az apa

Évforduló táján történt a tragédia

Éhes ork horda csapott le a falura.

 

 

Futott a pici lány a mély hóban tova

Mögötte égett holtakkal teli faluja

Szívébe örökre beégett az apja arca

Ahogy egy ork lándzsa felnyársalta.

 

 

Fekete lett a lelke kicsiny sarka

Most már a gyűlöletet is megtapasztalta

Hideg éjjelen ért a közeli városba

Üres utcát látva leroskadt egy kapualjba.

 

 

Sötét szempár kísérte minden tétova léptét

A fiú követte, midőn a kapun betért

Már markolta a kését, hogy elvegye életét

A kimerült arcba nézett, szíve jó útra tért.

 

 

Bár az utca volt az igazi otthona

Azért akadt egy meleg, meghitt odúja

Oda vitte a lányt, megetette, megitatta

Szalma nyoszolyán rongyokkal betakarta.

 

 

Keserves lassan pergett az idő homokja

Minden nap mit együtt túléltek egy újabb csoda

Egyre ügyesebb tolvaj lett a fiúból

Éjjelente nem hagyott nyomot sehol.

 

 

Terméketlen, sivár, kopár volt ott a föld

Vérrel, verítékkel törte a lány föl

Ember termést, ott soha nem remél

Véres földből fény felé küzdte magát a levél.

 

 

Folyó mellett volt az eldugott kis félsziget

Ahol tavasszal szárnyat bontott a kikelet

Zöldségek sorakoztak katonásan sorba

Ízes gyümölcs súlya alatt roskadozott a fa.

 

 

Munka közben dalolt a lány csengő hangján

Izzott a levegő, szívét, lelkét beleadván

Messze kerülte a helyet minden hernyó, pajor

Eső áztatta, jég nem verte, gyom nem volt sehol.

 

 

Lassan meggyőzte a fiút a lány,

Erősen a lelkére hatván

Hagyja a veszélyes életet tova,

Kereskedő legyen, ne tolvaj vagy katona

 

 

Zöldség, gyümölcs volt a fiú áruja,

Gyorsan bővült a forgalma

Kamaszkorba ért a fiú és a lány,

Szép pár lettek a nyár utóján.

 

 

Egy este mogorva, ősz apó érkezett

Miközben a lány a kerttel éppen végzett

Furcsa, zöld föveg volt ősz üstökén

Virágok sorjáztak rongyos öltözetén

 

 

Görcsös botjával vádlón mutatott a lányra

Dörgő szólamot intézett hozzája

Ámult a lány, nem gondolta volna soha

Mágikus ereje vezette mindig tova

 

 

Druida vagy lelkem, bár most még ügyefogyottka

Vár a mágus iskola, mond, én küldtelek oda

Ezzel ott hagyta a lányt zavartan topogva

Hitte is, meg nem is, de rohant gyorsan haza.

 

 

Ámult a fiú, ámult a lány,

Végre normális életet élhetnek tán

Reggel remegve elindult a lány

Ünneplőbe öltözve, kopottan, de tisztán

 

 

Hatalmas épület, hatalmas kapuja

Porszemként alig emelte rá a szemét

Nagyobb volt a kapu egyetlen zsanérja

Kapu magától kinyílt, alig emelte kezét

 

Egy álom, melyről lelked mesél

Egy vágy, mely a szívedben él

Egy fohász, mely a belsődből kél

Egy fájdalom, mely mindent felél.

 

 

Körbevették rideg, bíborpalástos öregek

Utálkozva nézték a kopottas öltözetét

Félve érezték a lányba dúló förgeteget

Hideg szívvel számolták a tandíj összegét

 

 

A lánnyal megfordult a világ,

Minden a feje tetejére állt.

Ennyi pénzt még nem látott soha

Őrjöngve, sírva rohant haza.

 

 

Hatalmas volt a fájdalma

Minden álma eltűnt tova

Háta mögött röhögött az iskola

Nem való egy ilyen bugris oda.

 

 

Ahogy a fiú karja óvón köré simult

Könnyének folyása lassan elcsitult

Öleléssel. finom csókkal gyógyította lelkét

Bensőjében tűzként lobbant fel a szenvedély.

 

 

Mohón habzsolták egymás testét

Tépetten szállt a ruhájuk szanaszét

Leomlottak gátlásaik sora

Feltétlen szerelmük űzte tova

 

 

Önfeledten adta oda testét

Megosztotta szívét, lelkét.

Mindennél jobban érezte

A fiú odaadó szerelmét.

 

 

Egész éjjel nézte a fiú a lányt

Ahogy az aludt egyszerű nyoszolyán

A hold ezüstbe foglalta az arcát

Fénye megcsillant a fekete haján.

 

 

Szíve megtelt szerelemmel

Egy fontos döntést meghozott.

Te csak éld a saját életed

Menj amerre a szíved mutatott.

 

 

Meglesz a pénz a tandíjra

Most már nem hagyom annyiba!

Van pénze a gazdagoknak elég,

Lefölözzük a tetejét!

 

 

Könyörgött a lány, de hiába.

Nem változott a fiú szava

Tolvaj voltam, tolvaj leszek

De a szívem útján megyek.

 

 

Tanárai tisztelték éles eszét

Félték egyre növekvő erejét

Élvezte a tanulás minden percét

Végre boldogan élhette életét

 

 

De a rémület fojtogatta kicsiny szívét

Míg a fiú hajnalban haza nem ért.

Öleléssel, csókkal fogadta szerelmét

Rettegte, hogy a baj egyszer utolér.

 

 

Évek alatt a lányból tüzes nő lett

A legerősebb mágussá érett

Szavára életre kelt a táj

Szárba szökkent minden virág

 

 

Nem tűrte már a gúnyt, a szidást

Gyorsan ellátta a flótás baját.

Védte, táplálta az életet

Tudta az erejét a természetnek.

 

 

Védte a férfit az éjszakák során

Amennyire csak erejéből tellett,

Hangtalan, profi tolvaj lett ideje korán

Legveszélyesebb, akivé csak érhetett.

 

 

Az őszi erdő vörös alkonyában

Boldogan sétált az ifjú pár.

Élvezték az együttlét minden örömét

Vállukon megpihent egy kósza falevél.

 

 

Folyékony aranyként vöröslött a napsugár,

Ahogy áttűzött aludni készülő fák lombján

Mindent a nyugalom, csend járt át

Szerelem harmóniáját érezte ki arra járt.

 

 

Nézd csak a csodálatos színeket

Az erdő önzetlenül áldást áld

Érezd az erőt, mely az életből ered

Mely a világon a legtisztább

 

 

A természet csak őszintén eléd áll

A lelkedbe lát. Megvizsgál

Nézd hát a gyönyörű csodát

Emlékezz a fényre, amely mindent átjár.

 

 

Az utolsó, legnehezebb vizsga volt hátra

Amely mindkettőjüket várta.

Ha sikerül annyi év tanulás után

Az önálló varázsló élet várja

 

 

Reng a messziről érkező hölgyek, urak hája

Miattuk lesz a vizsga nagyon drága

Férfit élete legveszélyesebb munkája várja

Ez volt a felvett hatalmas kölcsön ára.

 

 

Repül a sárkány, tüzet okád a száján

Ne félj, csak egy illúzió, egy csoda

Lány varázsolta, repteti tova

Átment a vizsga első feladatán.

 

 

Egy apró mag kerül ültetésre

Kikel egy perc alatt, tör a fényre

Sudár fa törekszik az égre

Édes gyümölcsöt terem az ágak vége

 

 

Varázspárbaj a harmadik feladat

Itt a túlélésért mindent szabad

Meg kell védenie önmagát

Le kell győznie a tűzmágia tanárát

 

 

Tűzcsapásokkal támadt a tanár

Folyamatosan támadta a tűzelementál

Azonnal elhamvadt a lány védelme

Komoly veszélyben volt az élete

 

 

Bokorból egy iszalag kúszott

Föld alatt roppant gyökér mozgott

Kirobbant a harci mágus mögött

Elkapta, szorította, így a lány győzött

 

 

Fájlalta a lány az égett sebét

Örömmel ünnepelte győzelmét

Meg volt minden feladata

Véget ért a mágus iskola.

 

 

A városon át vonult a boldog menet

Konfettit szórt rájuk a sok gyerek

Tűzijáték robbant a fejük felett

Mindenki mosolygott és nevetett.

 

 

A főtérre ért az iskolai menet

Hol a város ura osztotta az ítéletet

Egy alakot korbácsoltak éppen véresre

Elhangzott a báró ítélete:

 

 

A kastélyomba törtél eb fia!

Büntetésed legyen halálig rabiga

Soha a napot többé ne lásd

Ne legyen neveden áldás!

 

 

Felemelte a rab véres fejét

Kinyitotta bedagadt szemét

Halk szóra nyílott szétvert szája:

Így is megérte, sikerült vizsgája!

 

 

A lány sikoltva rohant hozzája

Útját állta jó néhány lándzsa

Könyörgött a lány a bárónak, hátha

Mi a fiú szabadságának az ára?

 

 

Takarodj innen Te céda!

Vagy te is mész rögtön utána

Megdermedt a lány, mintha fázna

Összeomlott az egész világa

 

 

Dermedten nézte a lány

Ahogy a fiút elhurcolják

Sírva szórta a báróra átkát

Megtört mind a báró pajzsán.

 

 

Visszajövök, el ne feledd!

Akkor végleg leszámolok veled

Elveszem pénzed, és életed

Visszaszerzem az én kedvesem!

 

 

Sarkon fordult és elrohant a lány

Nyoma veszett, eltűnt örökre tán

Belefúlt folyóba vagy mocsárba?

Gyűlölete nem lelt otthonra?

 

 

Egy apró cella lett a sorsa

A napot soha többé nem látja

Nincs ablaka sem, amin kilátna

Észveszejtő a magánya

 

 

Egy fénysugár is alig jut át

A rossz habarcs apró lyukán

Ennyi maradt csak az élet

Gráciát már nem remélhet.

 

 

Nézte a fiú az apró fényt

Megcsalta vele az érzékét

Hitte, ha erre fókuszál

Az őrület gyorsan tovaszáll

 

 

Elvesztette szabadságát

Elvesztette az aráját

Elvesztette fiatalságát

Végül a józan világát

 

 

Motyogó, koszos, ősz alak

Ez lett belőle az évek alatt

Folyton a porban csúszva matat

Elfeledve, mélyen a falak alatt

 

 

Hatalmas sereg tör a határon át

Senki nem tudja elállni az útját

Kegyetlen nő vezeti mindenen át

Hullahegyek mutatják útvonalát.

 

 

A lány eldobta minden gátlását

Gyűlölet vezette mozdulatát

Jött, hogy beteljesítse átkát

Kiszabadítsa imádott párját.

 

 

Az életét már megtagadta

Helyette a halált választotta

Fájó sebek borították testét

Még több kínozta lelkét, szívét.

 

 

Ezer csatában osztotta a halált

Zsoldosok serege mind mögé állt

Hadúrrá hosszú idő alatt vált

Gyilkos mágussá képezte magát.

 

 

Megállt a sereg a báró vára alatt

Előre lovagolt egy sudár, fekete alak

Itt vagyok báró, elfeledtél az évek alatt?

Úgysem védenek meg ezek a falak!

 

 

Holnap a kényelmes életednek vége,

Beteljesül átkom, felfordulsz végre

Írmagod sem marad, nézz magadra

Szánalmas! Nézzétek, reszket a gyáva!

 

 

Otthagyta pihenni a sereget

Kis csendet, nyugalmat keresett

Folyópartra vitte a lába,

Félszigeten tört a kétség rája.

 

 

Vajon élsz-e még szerelmem?

Vársz-e még epekedve engem?

Nem volt senki más életemben

Örökké szeretlek Kedvesem!

 

 

Matuzsálem lépett csendesen melléje

Ránézett és kitisztult a nő elméje

Megértette, hogy ily gyönyörű a kertje

Nincs benne, gaz, bogár, pajor egy se.

 

 

Könyörögni jöttem az életedért Lyányom

Ordítva fáj a szíved, lelked, érzem, látom

Fejezd be az őrületet, légy önmagad végre!

Ez nem Te utad, halálod lesz a vége!

 

 

Ránézett a nő, könnyei hullottak a porba

Soha többé nem állok vissza a sorba!

Nincs vissza út, ez már elrendeltetett

Megfizettem az árát, jöhet a rettenet!

 

 

Ez a sorsunk, mert így születtünk?

Előre megkötött az életünk?

Mondd, miért élhet könnyű életet

Az aki, csak gazdagnak született?

 

 

Csak egy kurva esélyt adjatok!

Hisz belőlünk éltek Ti gazdagok!

Jól éltek, dúskáltok mindenben!

Mégse elég soha semmisem!

 

 

Fizettem sebekkel, fizettem szívemmel

Fizetek, ha kell az egész életemmel!

Mindent, mi fontos volt, amit szerettem

Mindent és mindenkit elvettek tőlem.

 

 

Visszaszerzem az én kedvesem

Nem állhat utamba senki sem

Vele akarom leélni életem

Nincs már könyörület én bennem.

 

 

Most fizeted majd meg az árat

Őszintén megértem a vágyad

Szólt az apó nagyon csöndesen

Sír a szívem érted gyermekem.

 

 

Menj hát, már ott vár a végzeted

Másképp nyugtod úgysem leled

Lázadók vagyunk, kik előre lépünk

Nem engedünk, erről szól életünk.

 

 

Reggel ostromba kezdett a sereg

Az eget borította fekete felleg

Őrjöngve dalolt a várnál a halál

Bő a termés, most nagyot kaszál.

 

 

Mágus iskola apró, gyenge kapuja

Gyorsan a levegőbe szállt, szétrobbanva

Nem ellenfél, vízbe fúlt a tűzmágus

Nincs kegyelem, menekülj, rohanj, fuss!

 

 

A nő elől jár, mindenkit levág

Rohan a toronyhoz, az udvaron át

A báró próbálja, védi magát

A nő kardja a torkát metszi át

 

 

Fut a lépcsőn, robog le a mélybe

Nyitom az ajtót, szabad vagy végre!

Ősz csontváz nézz a porból rettegve

Átöleli, csókolja, egyszerre

 

 

Éles fájdalom hasít oldalába

Ön vérébe fúlva esik a porba

Férfi kezében a saját tőre

Messze futott már az értelme

 

 

A nő haldokolva feküdt a porba

Hatalmas átkot bocsátott e világba

Rettentő erejét összeszedve

Nincs többé belépés e területre

 

 

Önmagát a férfihez kötötte

Nem távozhat soha már nélküle

Együtt lesznek a halálban végre már

Addig a lányra hosszú évek sora vár.

 

 

A magányos évek terhe alatt

Egyre csak vár egy testetlen lány alak

Halálával leteljen a kárhozat

Örökké együtt egy új nap alat