szerző
Szellem balladája
Teljes mű / Kész
Deák Ferenc
2019
A szellem balladája
Egy feketére égett várrom
Hol megállott az idő egykoron
Itt él egy mosdatlan, ősz öreg
Kinek szemére hályogot húzott az őrület
Más élő ott bent nem lehet
Védi, bezárta őt a szeretet
Testetlen, áttetsző lányalak
Néha megjelenik a hold fénye alatt.
Szomorú szemében könny csillog
Lelkén egy örök varázs billog
Várja, hogy leteljen a kárhozat
Újra együtt legyenek a nap alatt
Egy apró lányka utoljára született
Az ajtót ostromolta a hóförgeteg
Édesanyja egyszer még szelíden ránézett
Majd visszaadta lelkét a természetnek.
Az apa csak kétségbeesetten nézett
Nem értette ezt az egész szörnyűséget
Mihez kezdjen itt most szegény feje?
Menj anyád után, de most ízibe!
Megfogta karját egy finom tenyér
A szívedbe hidd el, Ő még belefér
Őszinte szem nézett rá könnyezve
Az apa az ágyra rogyott lányát ölelve.
Kis faluban élve cseperedett a lány
Szíve kinyílt a természettől tanulván
Erdő, mező állata nem bántotta soha
Közöttük volt az igazi otthona
Teltek és múltak az évek gyorsan tova
Szeretettel nevelte őt az apa
Évforduló táján történt a tragédia
Éhes ork horda csapott le a falura.
Futott a pici lány a mély hóban tova
Mögötte &eacu
Deák Ferenc
2019
A szellem balladája
Egy feketére égett várrom
Hol megállott az idő egykoron
Itt él egy mosdatlan, ősz öreg
Kinek szemére hályogot húzott az őrület
Más élő ott bent nem lehet
Védi, bezárta őt a szeretet
Testetlen, áttetsző lányalak
Néha megjelenik a hold fénye alatt.
Szomorú szemében könny csillog
Lelkén egy örök varázs billog
Várja, hogy leteljen a kárhozat
Újra együtt legyenek a nap alatt
Egy apró lányka utoljára született
Az ajtót ostromolta a hóförgeteg
Édesanyja egyszer még szelíden ránézett
Majd visszaadta lelkét a természetnek.
Az apa csak kétségbeesetten nézett
Nem értette ezt az egész szörnyűséget
Mihez kezdjen itt most szegény feje?
Menj anyád után, de most ízibe!
Megfogta karját egy finom tenyér
A szívedbe hidd el, Ő még belefér
Őszinte szem nézett rá könnyezve
Az apa az ágyra rogyott lányát ölelve.
Kis faluban élve cseperedett a lány
Szíve kinyílt a természettől tanulván
Erdő, mező állata nem bántotta soha
Közöttük volt az igazi otthona
Teltek és múltak az évek gyorsan tova
Szeretettel nevelte őt az apa
Évforduló táján történt a tragédia
Éhes ork horda csapott le a falura.
Futott a pici lány a mély hóban tova
Mögötte égett holtakkal teli faluja
Szívébe örökre beégett az apja arca
Ahogy egy ork lándzsa felnyársalta.
Fekete lett a lelke kicsiny sarka
Most már a gyűlöletet is megtapasztalta
Hideg éjjelen ért a közeli városba
Üres utcát látva leroskadt egy kapualjba.
Sötét szempár kísérte minden tétova léptét
A fiú követte, midőn a kapun betért
Már markolta a kését, hogy elvegye életét
A kimerült arcba nézett, szíve jó útra tért.
Bár az utca volt az igazi otthona
Azért akadt egy meleg, meghitt odúja
Oda vitte a lányt, megetette, megitatta
Szalma nyoszolyán rongyokkal betakarta.
Keserves lassan pergett az idő homokja
Minden nap mit együtt túléltek egy újabb csoda
Egyre ügyesebb tolvaj lett a fiúból
Éjjelente nem hagyott nyomot sehol.
Terméketlen, sivár, kopár volt ott a föld
Vérrel, verítékkel törte a lány föl
Ember termést, ott soha nem remél
Véres földből fény felé küzdte magát a levél.
Folyó mellett volt az eldugott kis félsziget
Ahol tavasszal szárnyat bontott a kikelet
Zöldségek sorakoztak katonásan sorba
Ízes gyümölcs súlya alatt roskadozott a fa.
Munka közben dalolt a lány csengő hangján
Izzott a levegő, szívét, lelkét beleadván
Messze kerülte a helyet minden hernyó, pajor
Eső áztatta, jég nem verte, gyom nem volt sehol.
Lassan meggyőzte a fiút a lány,
Erősen a lelkére hatván
Hagyja a veszélyes életet tova,
Kereskedő legyen, ne tolvaj vagy katona
Zöldség, gyümölcs volt a fiú áruja,
Gyorsan bővült a forgalma
Kamaszkorba ért a fiú és a lány,
Szép pár lettek a nyár utóján.
Egy este mogorva, ősz apó érkezett
Miközben a lány a kerttel éppen végzett
Furcsa, zöld föveg volt ősz üstökén
Virágok sorjáztak rongyos öltözetén
Görcsös botjával vádlón mutatott a lányra
Dörgő szólamot intézett hozzája
Ámult a lány, nem gondolta volna soha
Mágikus ereje vezette mindig tova
Druida vagy lelkem, bár most még ügyefogyottka
Vár a mágus iskola, mond, én küldtelek oda
Ezzel ott hagyta a lányt zavartan topogva
Hitte is, meg nem is, de rohant gyorsan haza.
Ámult a fiú, ámult a lány,
Végre normális életet élhetnek tán
Reggel remegve elindult a lány
Ünneplőbe öltözve, kopottan, de tisztán
Hatalmas épület, hatalmas kapuja
Porszemként alig emelte rá a szemét
Nagyobb volt a kapu egyetlen zsanérja
Kapu magától kinyílt, alig emelte kezét
Egy álom, melyről lelked mesél
Egy vágy, mely a szívedben él
Egy fohász, mely a belsődből kél
Egy fájdalom, mely mindent felél.
Körbevették rideg, bíborpalástos öregek
Utálkozva nézték a kopottas öltözetét
Félve érezték a lányba dúló förgeteget
Hideg szívvel számolták a tandíj összegét
A lánnyal megfordult a világ,
Minden a feje tetejére állt.
Ennyi pénzt még nem látott soha
Őrjöngve, sírva rohant haza.
Hatalmas volt a fájdalma
Minden álma eltűnt tova
Háta mögött röhögött az iskola
Nem való egy ilyen bugris oda.
Ahogy a fiú karja óvón köré simult
Könnyének folyása lassan elcsitult
Öleléssel. finom csókkal gyógyította lelkét
Bensőjében tűzként lobbant fel a szenvedély.
Mohón habzsolták egymás testét
Tépetten szállt a ruhájuk szanaszét
Leomlottak gátlásaik sora
Feltétlen szerelmük űzte tova
Önfeledten adta oda testét
Megosztotta szívét, lelkét.
Mindennél jobban érezte
A fiú odaadó szerelmét.
Egész éjjel nézte a fiú a lányt
Ahogy az aludt egyszerű nyoszolyán
A hold ezüstbe foglalta az arcát
Fénye megcsillant a fekete haján.
Szíve megtelt szerelemmel
Egy fontos döntést meghozott.
Te csak éld a saját életed
Menj amerre a szíved mutatott.
Meglesz a pénz a tandíjra
Most már nem hagyom annyiba!
Van pénze a gazdagoknak elég,
Lefölözzük a tetejét!
Könyörgött a lány, de hiába.
Nem változott a fiú szava
Tolvaj voltam, tolvaj leszek
De a szívem útján megyek.
Tanárai tisztelték éles eszét
Félték egyre növekvő erejét
Élvezte a tanulás minden percét
Végre boldogan élhette életét
De a rémület fojtogatta kicsiny szívét
Míg a fiú hajnalban haza nem ért.
Öleléssel, csókkal fogadta szerelmét
Rettegte, hogy a baj egyszer utolér.
Évek alatt a lányból tüzes nő lett
A legerősebb mágussá érett
Szavára életre kelt a táj
Szárba szökkent minden virág
Nem tűrte már a gúnyt, a szidást
Gyorsan ellátta a flótás baját.
Védte, táplálta az életet
Tudta az erejét a természetnek.
Védte a férfit az éjszakák során
Amennyire csak erejéből tellett,
Hangtalan, profi tolvaj lett ideje korán
Legveszélyesebb, akivé csak érhetett.
Az őszi erdő vörös alkonyában
Boldogan sétált az ifjú pár.
Élvezték az együttlét minden örömét
Vállukon megpihent egy kósza falevél.
Folyékony aranyként vöröslött a napsugár,
Ahogy áttűzött aludni készülő fák lombján
Mindent a nyugalom, csend járt át
Szerelem harmóniáját érezte ki arra járt.
Nézd csak a csodálatos színeket
Az erdő önzetlenül áldást áld
Érezd az erőt, mely az életből ered
Mely a világon a legtisztább
A természet csak őszintén eléd áll
A lelkedbe lát. Megvizsgál
Nézd hát a gyönyörű csodát
Emlékezz a fényre, amely mindent átjár.
Az utolsó, legnehezebb vizsga volt hátra
Amely mindkettőjüket várta.
Ha sikerül annyi év tanulás után
Az önálló varázsló élet várja
Reng a messziről érkező hölgyek, urak hája
Miattuk lesz a vizsga nagyon drága
Férfit élete legveszélyesebb munkája várja
Ez volt a felvett hatalmas kölcsön ára.
Repül a sárkány, tüzet okád a száján
Ne félj, csak egy illúzió, egy csoda
Lány varázsolta, repteti tova
Átment a vizsga első feladatán.
Egy apró mag kerül ültetésre
Kikel egy perc alatt, tör a fényre
Sudár fa törekszik az égre
Édes gyümölcsöt terem az ágak vége
Varázspárbaj a harmadik feladat
Itt a túlélésért mindent szabad
Meg kell védenie önmagát
Le kell győznie a tűzmágia tanárát
Tűzcsapásokkal támadt a tanár
Folyamatosan támadta a tűzelementál
Azonnal elhamvadt a lány védelme
Komoly veszélyben volt az élete
Bokorból egy iszalag kúszott
Föld alatt roppant gyökér mozgott
Kirobbant a harci mágus mögött
Elkapta, szorította, így a lány győzött
Fájlalta a lány az égett sebét
Örömmel ünnepelte győzelmét
Meg volt minden feladata
Véget ért a mágus iskola.
A városon át vonult a boldog menet
Konfettit szórt rájuk a sok gyerek
Tűzijáték robbant a fejük felett
Mindenki mosolygott és nevetett.
A főtérre ért az iskolai menet
Hol a város ura osztotta az ítéletet
Egy alakot korbácsoltak éppen véresre
Elhangzott a báró ítélete:
A kastélyomba törtél eb fia!
Büntetésed legyen halálig rabiga
Soha a napot többé ne lásd
Ne legyen neveden áldás!
Felemelte a rab véres fejét
Kinyitotta bedagadt szemét
Halk szóra nyílott szétvert szája:
Így is megérte, sikerült vizsgája!
A lány sikoltva rohant hozzája
Útját állta jó néhány lándzsa
Könyörgött a lány a bárónak, hátha
Mi a fiú szabadságának az ára?
Takarodj innen Te céda!
Vagy te is mész rögtön utána
Megdermedt a lány, mintha fázna
Összeomlott az egész világa
Dermedten nézte a lány
Ahogy a fiút elhurcolják
Sírva szórta a báróra átkát
Megtört mind a báró pajzsán.
Visszajövök, el ne feledd!
Akkor végleg leszámolok veled
Elveszem pénzed, és életed
Visszaszerzem az én kedvesem!
Sarkon fordult és elrohant a lány
Nyoma veszett, eltűnt örökre tán
Belefúlt folyóba vagy mocsárba?
Gyűlölete nem lelt otthonra?
Egy apró cella lett a sorsa
A napot soha többé nem látja
Nincs ablaka sem, amin kilátna
Észveszejtő a magánya
Egy fénysugár is alig jut át
A rossz habarcs apró lyukán
Ennyi maradt csak az élet
Gráciát már nem remélhet.
Nézte a fiú az apró fényt
Megcsalta vele az érzékét
Hitte, ha erre fókuszál
Az őrület gyorsan tovaszáll
Elvesztette szabadságát
Elvesztette az aráját
Elvesztette fiatalságát
Végül a józan világát
Motyogó, koszos, ősz alak
Ez lett belőle az évek alatt
Folyton a porban csúszva matat
Elfeledve, mélyen a falak alatt
Hatalmas sereg tör a határon át
Senki nem tudja elállni az útját
Kegyetlen nő vezeti mindenen át
Hullahegyek mutatják útvonalát.
A lány eldobta minden gátlását
Gyűlölet vezette mozdulatát
Jött, hogy beteljesítse átkát
Kiszabadítsa imádott párját.
Az életét már megtagadta
Helyette a halált választotta
Fájó sebek borították testét
Még több kínozta lelkét, szívét.
Ezer csatában osztotta a halált
Zsoldosok serege mind mögé állt
Hadúrrá hosszú idő alatt vált
Gyilkos mágussá képezte magát.
Megállt a sereg a báró vára alatt
Előre lovagolt egy sudár, fekete alak
Itt vagyok báró, elfeledtél az évek alatt?
Úgysem védenek meg ezek a falak!
Holnap a kényelmes életednek vége,
Beteljesül átkom, felfordulsz végre
Írmagod sem marad, nézz magadra
Szánalmas! Nézzétek, reszket a gyáva!
Otthagyta pihenni a sereget
Kis csendet, nyugalmat keresett
Folyópartra vitte a lába,
Félszigeten tört a kétség rája.
Vajon élsz-e még szerelmem?
Vársz-e még epekedve engem?
Nem volt senki más életemben
Örökké szeretlek Kedvesem!
Matuzsálem lépett csendesen melléje
Ránézett és kitisztult a nő elméje
Megértette, hogy ily gyönyörű a kertje
Nincs benne, gaz, bogár, pajor egy se.
Könyörögni jöttem az életedért Lyányom
Ordítva fáj a szíved, lelked, érzem, látom
Fejezd be az őrületet, légy önmagad végre!
Ez nem Te utad, halálod lesz a vége!
Ránézett a nő, könnyei hullottak a porba
Soha többé nem állok vissza a sorba!
Nincs vissza út, ez már elrendeltetett
Megfizettem az árát, jöhet a rettenet!
Ez a sorsunk, mert így születtünk?
Előre megkötött az életünk?
Mondd, miért élhet könnyű életet
Az aki, csak gazdagnak született?
Csak egy kurva esélyt adjatok!
Hisz belőlünk éltek Ti gazdagok!
Jól éltek, dúskáltok mindenben!
Mégse elég soha semmisem!
Fizettem sebekkel, fizettem szívemmel
Fizetek, ha kell az egész életemmel!
Mindent, mi fontos volt, amit szerettem
Mindent és mindenkit elvettek tőlem.
Visszaszerzem az én kedvesem
Nem állhat utamba senki sem
Vele akarom leélni életem
Nincs már könyörület én bennem.
Most fizeted majd meg az árat
Őszintén megértem a vágyad
Szólt az apó nagyon csöndesen
Sír a szívem érted gyermekem.
Menj hát, már ott vár a végzeted
Másképp nyugtod úgysem leled
Lázadók vagyunk, kik előre lépünk
Nem engedünk, erről szól életünk.
Reggel ostromba kezdett a sereg
Az eget borította fekete felleg
Őrjöngve dalolt a várnál a halál
Bő a termés, most nagyot kaszál.
Mágus iskola apró, gyenge kapuja
Gyorsan a levegőbe szállt, szétrobbanva
Nem ellenfél, vízbe fúlt a tűzmágus
Nincs kegyelem, menekülj, rohanj, fuss!
A nő elől jár, mindenkit levág
Rohan a toronyhoz, az udvaron át
A báró próbálja, védi magát
A nő kardja a torkát metszi át
Fut a lépcsőn, robog le a mélybe
Nyitom az ajtót, szabad vagy végre!
Ősz csontváz nézz a porból rettegve
Átöleli, csókolja, egyszerre
Éles fájdalom hasít oldalába
Ön vérébe fúlva esik a porba
Férfi kezében a saját tőre
Messze futott már az értelme
A nő haldokolva feküdt a porba
Hatalmas átkot bocsátott e világba
Rettentő erejét összeszedve
Nincs többé belépés e területre
Önmagát a férfihez kötötte
Nem távozhat soha már nélküle
Együtt lesznek a halálban végre már
Addig a lányra hosszú évek sora vár.
A magányos évek terhe alatt
Egyre csak vár egy testetlen lány alak
Halálával leteljen a kárhozat
Örökké együtt egy új nap alat
Szerző további művei:
-
Regény novella
Deák Ferenc Egy apró pillanat -
Regény kisregény
Deák Ferenc Legbelül -
Vers
Deák Ferenc Nappal fia, éjszaka lánya... -
Regény novella
Deák Ferenc A két porcelánbaba meséje