- Fülszöveg
A nyomozónő nem fogadja el főnöke döntését, amikor az lezárja a Tükör Galériában meggyilkolt festőművésznő esetét. Saját szakállára nyomozni kezd. Vajon sikerül kiderítenie az igazságot?
szerző
Lezárva
Teljes mű / Kész
I.
– Az ügy lezárva – csapta be az akta fedelét a parancsnok. – Ellenvetés? Reméltem, hogy nincs – fejezte be, miután körbetekintett a csapaton.
A hátsó sorban csak Catharina Cat nyomozónő fészkelődött, eléggé feltűnő módon. Little Jo alig győzte visszanyomni a székbe.
– Cathy, az istenért, maradj már nyugton! Tudom, hogy nem értesz egyet a főnökkel, de az ő kezében van a döntés joga, és ha szerinte fekete, akkor az marad, ha a fene fenét eszik, akkor is. Ne strapáld magad, mert te tudod a legjobban, hogy a külön akcióktól feláll a hátán a szőr. Ráadásul hallottad, hogy lezárta – próbálta megnyugtatni a lányt.
Majd úgy súgta oda, hogy a többiek ne hallják:
– Este felugrom, remélem addig sikerül kicsempésznem. Kíváncsian várom, mitől nem kerek szerinted az ügy. Jó lesz a szokásos időpontban?
A lány bólintott és már épp szólni akart, mikor a parancsnok visszafordult az ajtóból.
– Cat nyomozó! Holnaptól két hét rendkívüli szabadságot kap. Véleményem szerint ez a legkevesebb, amit megérdemel a szatír elfogása után. Nyomatékosan felhívom a figyelmét arra a tényre, hogy a szabadság pihenést jelent, nem pedig szaglászást! Maga úgyis mindig belebotlik minden nyavalyába, legalább most az egyszer, a kedvemért pihenjen kicsit! Ugye megígéri, hogy így lesz? – vetett esdeklő pillantást a nőre.
–
I.
– Az ügy lezárva – csapta be az akta fedelét a parancsnok. – Ellenvetés? Reméltem, hogy nincs – fejezte be, miután körbetekintett a csapaton.
A hátsó sorban csak Catharina Cat nyomozónő fészkelődött, eléggé feltűnő módon. Little Jo alig győzte visszanyomni a székbe.
– Cathy, az istenért, maradj már nyugton! Tudom, hogy nem értesz egyet a főnökkel, de az ő kezében van a döntés joga, és ha szerinte fekete, akkor az marad, ha a fene fenét eszik, akkor is. Ne strapáld magad, mert te tudod a legjobban, hogy a külön akcióktól feláll a hátán a szőr. Ráadásul hallottad, hogy lezárta – próbálta megnyugtatni a lányt.
Majd úgy súgta oda, hogy a többiek ne hallják:
– Este felugrom, remélem addig sikerül kicsempésznem. Kíváncsian várom, mitől nem kerek szerinted az ügy. Jó lesz a szokásos időpontban?
A lány bólintott és már épp szólni akart, mikor a parancsnok visszafordult az ajtóból.
– Cat nyomozó! Holnaptól két hét rendkívüli szabadságot kap. Véleményem szerint ez a legkevesebb, amit megérdemel a szatír elfogása után. Nyomatékosan felhívom a figyelmét arra a tényre, hogy a szabadság pihenést jelent, nem pedig szaglászást! Maga úgyis mindig belebotlik minden nyavalyába, legalább most az egyszer, a kedvemért pihenjen kicsit! Ugye megígéri, hogy így lesz? – vetett esdeklő pillantást a nőre.
– Tudja, hogy ezt az ígéretet úgyse tudnám betartani. Felesleges ígérgetnem. De majd igyekszem jól viselkedni!
A parancsnok csóválta a fejét, mert a lány arcán felfedezni vélte a már jól ismert kaján vigyort, és tudta, valamit forgat a fejében. Little Jo gondjaira bízta, bár nem volt meggyőződve róla, hogy okosan döntött.
– Na, csak sikerült elhoznom. A főnök nem sejti! – nevetett Jo, miközben az asztalra tette a papírokat.
– Köszi, jó cimbora vagy! – paskolta vállon a lány – Főztem teát, de találsz sört a hűtőben, ha az jobban esne. Foglalj helyet, aztán mesélek!
Miközben Cathy a konyhában ügyködött, Jo kiteregette a papírokat. Szeme megakadt egy képen, amin egy fürtös, hosszú hajú lány nevetve dobja hátra a kezében lévő kalapot, ám arca feszültséget sugároz. Maga sem tudta miért, de úgy érezte, a kép valamit mondani akar. Ezen elmélkedett, miközben várta, hogy a kolléganője nyilatkozzon.
– Hol kezdjem? – huppant le a lány az öblös fotelba.
– Lehetőleg az elején. Csak azt tudnám, miért mindig te bukkansz a helyes nyomra? Lehet, hogy másként működik az agyad, mint a normális embereké? – élcelődött a férfi.
– Nem hallottál még női megérzésről, vagy más néven hatodik érzékről? Örülj neki, hogy másként működik az agyam, mint az általad normálisnak nevezett embereké! Ha nem így működne, nem olvashatnád a nevedet az enyém mellett a dicsőség táblán. Ráadásul, ha én öldökölnék, ezerszer rosszabb helyzetbe kerülnétek, ki oldaná meg helyettem a bűneseteket?
– Attól mentsen meg minket az isten, hogy te kezdj el gyilkolni! – sóhajtott színpadiasan Jo – Ennyi bevezető után rátérhetnénk itt létem valódi okára.
– Rendben. Nem tetszik ez az ügy. Szereplők: a sikeres festőművésznő, a fiatal mérnök és a csinos modell kisasszony. Végig néztem a nő összes képét. Körülbelül négy éve ül állandó modellt neki a fürtös hajú. A fickóról sehol semmi lényeges. Vegyük először a két nő kapcsolatát. Az általam nagyra becsült kollégák kiderítették, hogy a két nőnek sosem volt nézeteltérése. Kérdem én, akkor mi az indíték? Mire alapozzák a srácok, hogy a fürtös megfojtotta a művésznőt? Semmi oka nincs rá. Kivéve, ha azt vélelmezzük, hogy most az egyszer az állandó pénzforrása nem fizet. De akkor is marad a kérdés. Egy alkalom miatt meggyilkolni valakit? Lehetséges, volt rá példa, de nem ez a lány gyilkolt, az tuti. Csak nézd meg a képeit! Ha melléteszed a fényképeket, szinte meg se tudod különböztetni. Élethűek. Nyomozói pályafutásom alatt jó pár gyilkossal találkoztam már. Szerinted ilyen egy gyilkos? Az, ami a galériában történt, sokkal inkább egy őrült műve, mint ezé a lányé. Merő ártatlanság sugárzik róla, sehol egy gonosz szemvillanás, sehol semmi. Képes valaki minden fényképezéskor, modellkedés előtt magára ölteni egy ilyen álarcot, és évekig a jó arcát mutatni? A közös fényképeken átölelik egymást. Egyetértés és őszinte szeretet sugárzik mindegyikről, és tisztelet. Mindegy. Maradjunk az eredeti feltevésnél. A lány eddig nem ismert okból megöli a művésznőt. És a mérnök? Akiről eddig még sosem hallottunk? Kusza és zavaros a sztori. Egye fene, még meg is eszem, hogy szerelmes a művésznőbe. Mivel a lány megfojtja imádata tárgyát, neki is kell valamit cselekednie. A benne lévő feszültség feloldásának egyik módja, hogy megöli a modellt. De a feszültség nem enged, belátja tettének lehetséges következményeit, amivel nem tud és akar együtt élni a későbbiekben, ezért öngyilkos lesz. Valljuk be, ez szép pszichológiai eszmefuttatás, de nem túl életszerű. Felolvasnád a búcsúlevelét?
– Persze! Kíváncsivá teszel! Íme: „Vége. Én ezt tovább így nem csinálom! Már évekkel ezelőtt be kellett volna fejezni. Te nem vállalod kettőnk kapcsolatát, én, pedig üresnek találom nélküled az életet. Kevés az idő, amit rám szánsz, muszáj valamit tennem! És ha megtudom, hogy esetleg megcsalsz, vagy magammal, vagy veled végzek! Bár ezt nem fogom megvárni. Nem tudok tovább így élni, képtelen vagyok a várakozásra, nincs semminek se értelme!” Ennyi. Ebből vajon mit hozol ki?
– Az szerintem mellékes körülmény, hogy a nő nem vállalja kettejük kapcsolatát nyíltan. Az viszont már érdekesebb, hogy sehol semmit nem találunk erről a nagy szerelemről?! Ha ez a viszony tényleg évek óta tart, miért nincs róla sose szó? Lehet egy kapcsolatban úgy élni, hogy nem szerepel az illető egy fényképen sem? Nincs róla portré, semmiféle említés a művésznő magánlevelezésében, jegyzeteiben. Még szeretőként sem emlegeti, semmiféle becenéven nincs rá utalás, lehet ezt így csinálni? Kijátszani a médiát, a bulvársajtót? Egy olyan elismert művésznek, mint ő? Akinek állandóan ott liheg a sajtó a sarkában. Számomra hihetetlen.
– Látod, ezt végig sem gondoltam – dörzsölgette a sörös üveget a kezében – Teljesen készpénznek vettem, amit a kollégák állítottak. Egészen világos volt, hogy a csaj megölte a művésznőt, a manusz féltékenységből meg a csajt nyírta ki. Egyedül az a perverz ötlet jutott eszembe, hogy a két csaj leszbikus. Vagy az egyikük biszex, a férfi, pedig ezért féltékeny, ezért bizarr szerelmi háromszög alakult ki közöttük.
– Ez sem rossz ötlet! És ha a srác ezt a levelet másnak írta? Nem a művésznőnek? Valakinek, akinek lehetett oka elkövetni a gyilkosságot?
– Bonyolódik. Tegyük fel, hogy másnak írta, de ez a más ki lehet? És miért tűnik neked úgy, hogy nem a lány gyilkolt? Hogyan akarod mindezt kideríteni?
– Egyszerűen a józan eszemre hagyatkozva, de előtte még vizsgáljuk meg a száraz tényeket. Mit ír az összefoglaló jelentés a halálról?
– „Angel Aga városszerte ismert képzőművész a Tükör Galéria nagytermének padlóján feküdt. Halálát fojtogatás következtében beálló légzéselégtelenség okozta. A nyak baloldali artériájától körülbelül két centiméterre a bőrfelületen ujjlenyomatok találhatóak, valamint vélhetően sáltól eredő fojtogatás nyomok. A nyaki bőrszöveten, a legfelső rétegig hámfolytonossági hiány alakult ki. Ezen bőrdarabkákat megtaláltuk Lorrie Cabus körme alatt. A közvetett bizonyítékok alapján feltételezhető, hogy a lány követte el a gyilkosságot. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy ujjain olyan sárga festék maradványok találhatóak, amelyek megegyeznek a művésznő nyakán talált festékfolttal. A labor a két anyag egyezőségét kimutatta. Mindkét elhalálozott személy büntetlen előéletű.
Lorrie Cabus holttestére a galéria emeleti részén bukkantunk rá, hasfalát golyó ütötte át. Nemes szerveket is ért, így az áldozat fél órán belül kivérzett. A fegyverszakértői vizsgálat eredményeként megállapításra került, hogy a golyó Mat Rick 9 mm–es, Parabellum típusú pisztolyából származik. A fegyverszakértő által végzett szakértői vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a Lorrie Cabusban talált lövedék hagyta el először a fegyvercsövet. A második lövés Mat Rick koponyáját érte. Ujjlenyomatait megtaláltuk az elsütő billentyűn, tehát az idegenkezűséget kizárhatjuk, megállapítható az önkezűség…” Itt vége az első résznek, további vizsgálat blablabla… „A lövés szögéből egyértelműen megállapítható, hogy Cabus kisasszonyt álló helyzetben, szemből érte a lövedék. A gyilkos lefelé irányította a fegyver csövét, és a golyó behatolási szögéből következtetni tudunk az elkövető magasságára, ami 175–180 centiméter közé tehető. Megjegyzés: Mat Rick 178 centiméter magas volt. A holttesteket Getron Samivoice azonosította. A férfi tizenöt éve Angel Aga alkalmazásában állt, mindenesi munkakörben. Tanúvallomásában elmondja, hogy ismerte Mat Ricket, de munkaadójához fűződő kapcsolatáról semmit nem tud. Mat Rick öltönyének bal belső zsebében megtaláltuk a búcsúlevelét, melynek tartalma a következő blablabla….” Ezt már olvastam.
– Nézd meg légy szíves, mit írnak Samivoiceról!
– „Állítása szerint Angel Aga évek óta egyedül élt. Mat Rickkel sosem látta, de munkaadója magánjellegű kapcsolatairól nem volt tudomása. A művésznő nagyon diszkréten intézett és kezelt mindent, ami saját személyéhez fűződött. Nem tartott fenn nagy baráti társaságot, néha vett részt társadalmi eseményeken, de Samivoice nem tudta kikkel találkozott szabadidejében. Napjai nagy részét festészettel töltötte és néhány órát a kulturális kávéházban.” Semmi izgalmas.
– Akkor ez a fekete folt. Miért nem tételezi fel senki, hogy ő ölte meg Agat? Ráadásul Mat Rickhez sem kapcsolható, akkor egyedül ez a Samivoice tudná megmondani miként került a képbe. Milyen magas a fickó?
– Getron? Holtvágány. Csak 158 centiméter. Üti az én szintemet – nevetett Little Jo, aki maga is alulról súrolta a 160 centit.
– Tehát ő nem lőhette le Lorriet. Mi van, ha felbérelte Ricket, de mivel a fickó túl sokat tudott, inkább végzett vele?
– Ki van zárva. Egy: nem tűnt el érték az ingatlanból. Kettő: Ötvenkilenc éves, mihez kezdene a fiatal pipivel? Három: Mat Rick halálát önkezűség okozta, már csak ezért sem tehette Getron. És ha már itt tartunk, mi lenne az indíték?
– A nő vagyona.
– Elég magas fizetést kapott, ahhoz képest, hogy nem szaggatta meg magát a munkában. Boldog lennél, ha csak töredékét egybe látnád havonta a számládon! – sóhajtott Jo – Mindene megvolt, amit csak akart, nem szorult a művésznőre. Saját, hitelmentes ház, néhány éves autó, szerintem nem kellett neki a pénz. Másrészt a vagyon jelentős hányadát valami alapítvány örökölte, ha jól tudom.
– Ühüm. Mindenesetre holnap megnézem magamnak ezt a Samivoicet, hátha okosabb leszek. Mára ennyi – szedte össze az asztalon heverő papírokat a rövid hajú Cat nyomozó. Feltolta orrán a szemüveget, kicsit megmasszírozta az orrnyergét, majd Little Johoz fordult. – Velem tartasz?
– Ajaj! Tudod, hogy nem lehet. Kettőnk közül csak te kaptál szabadságot, nekem meg kell keresnem az áruházi rémet. Szaladgálok eleget, nem hiszem, hogy lesz időm a galériába is beugrani. Sőt! Muszáj megjelennem az irodában, hogy a főnök lássa, nem veled lófrálok. Te csak szaglássz nyugodtan, én meg a szokásos időben jövök. Ha főnök kérdezi, majd megnyugtatom, hogy uszodába készülsz, moziba, meg ilyenek.
– Oké, akkor ugyanígy nyolckor nálam!
II.
Cathy felöltötte acélkék kosztümjét, vállára akasztotta az elmaradhatatlan strandtáskát, még egy pillantást vetett a tükörbe, mielőtt elindult a galériába. Kilométeres sor állt a pénztárnál, de fél óra alatt bejutott. A fényképezést tiltó táblán meglepődött. Miután felületesen körbetekintett, első benyomásait rögzítendő a női mosdóban diktafonra mondta a látottakat.
A galéria elég tágasnak tűnt a rengeteg látogató ellenére is. A kör alakú épületben két kiállító terem nyílt lentről, melyet falépcső kötött össze az emelettel. Akár lentről, akár fentről nézte, mindenhonnan jól látszottak a képek és a termek. Néhány festményt olyan művészien helyeztek el, hogy mindenhonnan más élményt adott a látogatóknak. Cat nyomozó elismerte, a művésznőnek remek érzéke volt a kiállításokhoz, volt fogalma a festészetről. A látottak alapján már azt is értette, miért viszik úgy a képeit, mint a cukrot. Jól emlékezett a képekre, amin a festőnő a galéria közepén, a modell meg az emeleten, közvetlenül a korlát mellett feküdt. Megpróbálta maga elé képzelni a jelentet, de sehogy sem ment. Valami már mocorgott az agyában, ám ez még nem volt az igazi. Tudta, hogy meg kell találnia az első kis halvány nyomot, amin elindulhat. Hatodik érzéke azt súgta, hogy ez az ügy koránt sincs lezárva. Minden képet megnézett. Tüzetesen. Hátha lát valamit. De ezzel nem jutott előbbre. Mindegyiken a modellt látta. Némelyiken mosolyogva, másokon titokzatosan, egyiken nem a saját testével, de mindegyikről sugárzott az élet szeretete. És még valami. Csak nem tudta mi. Nem portrék voltak. Egyik sem. Kifinomult ecsetkezelés jellemezte az olajképeket, és a grafittal, zsírkrétával rajzoltak is mind–mind gazdag fantáziavilágról vallottak. Sejtelmes árnyak, egy–egy satírozás és a látogató érzékelte, nem amatőrrel van dolga. Ezt még Catharina is érezte, pedig ő aztán abszolút semmit nem konyított a festészethez. Egy kép különösen megragadta a képzeletét. A Négy Őselem közül a Víz. Nem tudta elmondani mi fogta meg, csak azt, hogy ezt Little Jonak is látnia kell. Volt még egy kép, amin egy lépcsősor vezetett a végtelenbe, valahova az ismeretlen távolba. Nem komor fekete színek jellemezték, ezernyi tarka színben pompázott, és néhol tükördarabkák tették még varázslatosabbá. Mesevilágot sugallt, de az is megeshet, hogy Cathy fantáziája volt túlságosan szárnyaló. Na és a mérete! Körülbelül száznyolcvan centiméter magas volt és két méter széles. Elképzelte a nappalijában, aztán rájött, hogy leginkább a hálószobába illene. Az ágy fölé. Lehunyta a szemét és látta maga előtt. Beborítaná az egész falat. Sejtelmes út a végtelenbe. Csak nézte a képet, és nem bírt vele betelni. A katalógusban megtekintette az árát. Némi hezitálás után úgy gondolta, a most kapott jutalmát kiegészítve megengedheti magának. Lement a galéria emeleti részéről, hogy megnézze van–e cédula a sarkában. Nagy kő esett le a szívéről, mert nem állt ott az „eladva” tábla. Még mielőtt megkereste volna Getron Samivoice–ot, sebtében felfirkantotta az összes kép címét, amelyiken szerepelt az eladva szócska. A kiállított képek kétharmadán. Belenyugvással konstatálta, kell majd talpalnia, ha meg akarja tudni kik és milyen célból vásároltak képet. Samivoice hamar előkerült. Leelőlegezte a képet és örömmel látta, hogy ott díszeleg rajta a bűvös tábla. Nem akart még hazamenni. Leült az egyik székbe és figyelte a mindenest. A kistermetű férfi sürgött–forgott, igyekezett mindenkinek a kedvében járni. Amikor épp senkivel nem beszélgetetett, őszinte fájdalom tükröződött az arcán. Volt a férfiban valami furcsa, de Cathy nem tudta megmondani mi az. Aztán egyszer csak leesett a tantusz. A mozgása és a gesztikulációja egyértelműen olyan emberre vallott, aki a saját neméhez vonzódik. Minél tovább figyelte, annál inkább világossá vált számára. Aztán döntött. Odament a mindeneshez.
– Ne haragudjon uram, hogy zavarom, de szeretnék feltenni néhány kérdést – kezdte Cat nyomozó.
– Mégsem tetszik a kiválasztott kép? Másikat szeretni? – villantotta rá porcelán fogait az öreg.
– Óh, nem. Kifejezetten testszik. A kérdéseim inkább magánjellegűek lennének.
Samivoice arcáról eltűnt a vevőknek szánt mosoly, bizalmatlanná vált a tekintete, sütött róla a jéghideg elutasítás.
– Újságíró? Mert akkor hagyjon békén! Zsaru nem lehet, mert ők már lezárták ezt az egészet, ha jól tudom. Kaptam róla határozatot is.
– Fogalmazzunk úgy, hogy újságíró nem vagyok. De olyan zsaru akár lehetek, akit önszorgalomból érdekel az eset. – próbált Cathy nyugodt maradni.
– Én már mindent elmondtam. Nekem nincs semmi hozzáfűznivalóm. Keresse meg a kollégáit! – fordult el az öreg.
– Kérem! Csak hallgasson meg! Igazán nem akarom sokáig zavarni. Néhány egyszerű kérdésre szeretnék választ kapni – esdekelt a férfinek.
– Jöjjön! – tessékelte végül pár percnyi habozás után egy eldugott iroda felé – Nem tudom még mire kíváncsi, amit nem mondtam el, de fogja rövidre!
– Megígérem, nem tartom fel sokáig. A művésznő valaha összeveszett a modell kisasszonnyal?
– Nincs róla tudomásom.
– Rendben. Mat Rick maga szerint szerelmes volt Angel Agába?
– Nem – túrt bele elgondolkodva ritka, ám jól fésült hajába Samivoice.
– Egyelőre több nem érdekel ezzel a szállal kapcsolatban. Annyit szeretnék még kérni, hogy leírhassam a vásárlók nevét és címjegyzékét.
– Ahhoz mutatna előbb valami igazolványt?
– Természetesen – lobogtatta meg a flekóját a lány. – Rendben vagyunk?
– Igen – sóhajtott megadóan az öreg – Ha ez segít magának… – adta be a derekát.
– Remélem, hogy segít. Egy utolsó kérdést még megenged? Maga szerint a rendőrség verziója helytálló? És ha nem, van más elképzelése?
– Muszáj erre válaszolnom? Hiszen maga is rendőr.
– Nem, természetesen nem kell válaszolnia. De ez már felért egy válasszal. Megkérném, ha netán a rendőrségtől ismét kijönnének a kollégák, ne mondja el, hogy érdeklődtem a képvásárláson kívül másról is. Rendben? – szorította meg bátorítólag az öreg kezét, aki nem húzódott el a gesztus elől.
– Rendben. Parancsoljon, a nyilvántartás. Bár igazán nem értem mi a célja evvel az egésszel.
– Ígérem, elmondom majd.
Miután az öreg készségesen lefénymásolta a vevők listáját, már tudta merre induljon.
III.
Little Jo pontos volt. Cathy szó nélkül tolta elé a listát, és amíg Jo a végére nem ért, egyikük sem szólt.
– Te is veszel képet? – csodálkozott.
– Bizony ám! De neked is látnod kéne őket. Annyira fantasztikusak! – lelkendezett – Kérlek, holnap látogasd meg a galériát.
– Hohó! A lelkesedésedből úgy érzem, fontos nyomra bukkantál.
– Nyert! Némi bevezető után mindjárt a tárgyra térek. Meghallgatnád, amit magnóra vettem?
– Nagyon igényes kivitelezésű lehet a galéria. – mondta Little Jo, miután meghallgatta a kazettát.
– És a lényeget még fel sem vettem! Tudod milyen csodaszép a földszinti hall? A nagy kupolás ablakon árad be a napfény. Fény, fény, fény mindenütt! Hihetetlen nyugalmat sugároz a hely, a képek energiával telik, olyan meseszerű az egész, nem minden nap találkozik az ember ilyen hellyel.
– Ezek után megnézem magamnak. Samivoice–ról mi a véleményed?
– Nem ő tette, semmi köze hozzá.
– Ezt, gondolom nem ő mondta – nevetett fel a férfi.
– Nem hát! Megkérdeztem, mit szól a rendőrség variációjához, egyetért-e vele. Mire ő vissza kérdezett. „Muszáj erre válaszolnom?” Szerinte a művésznő sosem veszett össze Lorrieval, és Mat Rick nem volt szerelmes Angel Agába.
– Ezt egyszerűen elmesélte?!
– Igen. Három egyszerű kérdésre három válasz. Ez a titka az egésznek.
– És van más is?
– Akad. Samivoice a férfiakat szereti.
– Most viccelsz, igaz? Tutira nem kötötte az orrodra! – hitetlenkedett Jo.
– Nem kötötte, de látszik a mozdulatain. Innen adott a kérdés, hogy Mat Rick miként került a képbe. Szerintem ő a kulcsfigurája a történetnek.
– Samivoice szerint Lorrie sosem veszett össze Angel Agával, Mat Rick pedig nem szerelmes a művésznőbe, és a rendőrségi variáció nem helytálló. Jól foglaltam össze?
– Remekül! Gondolkozzunk egy kicsit! Hol kellene kezdeni?
– Te már voltál a galériában, most rajtam a sor, hogy ellátogassak. Megnézem magamnak Samivoice-ot is a képekkel együtt. Mit intéztél még?
– A listát. Olvashattad, eddig Angel Aga több mint száz képét megvették. Már készítettem egy táblázatot, hogy ki hány darabot vásárolt, időrendi sorrendben. Vannak régi törzsvásárlók is, de Mat Rick neve sehol sem szerepel. Az öreg szerint Agának kevés olyan képe van, amelyet nem adott el és otthon tárolt, megtartva magának. Képeinek nagy része kiállítások és vándorkiállítások anyagát képezte, ez is ott van a nyilvántartásban. A többit magánszemélyeknél kell keresni, illetve különböző intézményeknél. Amint látod a Top Gun nevezetű pizzériánál van hat műve, amit megvásároltak, valamint Getron szerint vagy három darab, amit ajándékba kaptak a művésznőtől. Jelentős vásárlónak minősül továbbá a Cloody vállalkozás, iroda díszként kilenc darabot vettek gyors egymásutánban. A Funny Napfény Bt. húsz képet vitt el, néhány a tulajdonosok lakását díszíti. Magánszemélyeknél van hatvankilenc darab. Akad köztük törzsvásárló, meg egy-két új név, akik körében most lett felkapott a művésznő. Ezek közé tartozik Berry Liverpo, Teo Takura, Garry Adams, Edit Smith, stb. Láthatod, a lista aljára külön gyűjtöttem a magánszemélyeket.
– Jó kis melónak nézünk elébe! Létezik, hogy ennyit talpaljunk? – kérdezte Jo.
– Még mielőtt kiválasztanád az embereket, szeretném, ha véleményeznéd, amit gondolok.
– És pedig?
– Lorrie Cabus is tárolt otthon képeket. Nem tudom, mennyit vásárolt belőlük, de szerintem érdemes lenne az ő képeit is megnézni. Tudomásom szerint a szüleinél lakott. Talán ők tudnak segíteni abban, hogy a többi magánszemély közül lehetett-e valakivel jó viszonyban, ismernek-e közülük bárkit a szülők.
– Nem rossz ötlet! Ezt máris bevállalom. Kiderítem kiket ismerhetett – kotyogott közbe Little Jo.
– Mat Rick nem fér a fejembe. Az ő neve nem szerepel a listán, de hozzá mégis el kellene mennünk. Egyszerűen halványlila gőzöm sincs róla, hogyan került a képbe. A megérzéseim eddig még sosem csaltak meg, és van egy ezresem, hogy ő a hiányzó láncszem. Valahol sántít a dolog.
Elég hamar felosztották a listát, mindegyiken közel negyven név szerepelt. Jo megígérte, hogy elsőként a galériát keresi fel, aztán Lorrie szüleit. Cathy se akart tétlenkedni, listáján kiemelt helyet foglalt el Mat Rick lakása és jó néhány magánszemély. Tudta, hogy a lakás lezárását feloldották, és a szomszéd öregasszony őrzi a kulcsot, de bízott benne, hogy sikerül olyan ürügyet találnia, amivel simán bejut.
Másnap estére is találkát beszéltek meg.
IV.
Little Jo igazat adott kollégájának. A galéria tényleg gyönyörű volt. És a képek! Ő sem bírta ki, vett kettőt. Neki is feltűnt, hogy Samivoice távolságtartó a nőkkel, és bensőségesebben gesztikulál, ha férfival beszél. Nem volt látványos a gondnok viselkedése, koncentrálnia kellett rá. Minél tovább figyelte, annál inkább felfedezett ismétlődéseket. Sikerült bizonyosságot szereznie arról, amiről Cat nyomozónak csak feltételezése volt. Rákérdezett, hogy nem találkozhattak-e véletlenül a Blue Banana Clubban. Válaszul a mindenes elpirult és alig észrevehetően bólintott. Little Jo tudta, hogy nyert ügye van, hiszen a BBC hemzsegett a homoszexuálisoktól, a városban ez volt az egyik törzshelyük. Aztán jobban megnézte magának a vevőkört és a hozzájuk tartozó képcímeket. Otthon elővette a rendőrségi katalógust, amelyben a festőnő összes munkájáról volt fénykép és csoportosította őket tulajdonosaik szerint. Aki már egyszer vett valamit, az többnyire a későbbiekben is a hasonló stílusú képeket kereste. Külön borítékba rakta őket a tulajdonosaik szerint. Ezzel könnyű dolga volt, és úgy érezte valamit felfedezett.
Lorrie szüleivel kezdte, de egyik név sem csengett számukra ismerősen. Nem adta fel, sorra látogatta a listán szereplőket. Próbált a magánszemélyekre koncentrálni, de egyik cégnél sem dolgozott olyan, aki képeket vásárolt volna. Sehol senki. Cathy beültette a bogarat a fülébe Mat Rickkel kapcsolatban, de róla sem hallott senki. Kezdett fehér foltként szerepelni az ügyben és már Jo is tudta, hogy Cathynak megint igaza lesz. Gondosan beleszőtte Mat Rick nevét a történetbe. Mindenféle meséket kitalált, hogy beengedjék a lakásokba, és ne derüljön ki, hogy zsaru.
Egész hihetően hangzott, hogy a galéria megbízásából készít felmérést arról, kinek hány képe van, illetve, hogy ezek milyen közegben kerülnek felhelyezésre. Kreált valami humbug statisztikát arról, hány helyen ékesítik a nappalit, hálószobát, dolgozószobát, és mindenki elhitte ezeket a sületlenségeket. Tudta, hogy jelentős előrelépést nem sikerült elérnie, de úgy volt vele, hogy valamit csak kiokoskodnak Cathyvel.
V.
Cathy sem tétlenkedett. Mat Rick lakását hagyta utoljára. Előtte a felét végigjárta annak, ami a papírján szerepelt, és egyre fogytak a nevei. Senkinek nem volt semmi köze az ügyhöz. Biztosítási ügynökként csengetett be, mindenütt elmondta, hogy a festmények felbecsülésével és biztosításával foglalkozik. Sikerült elhitetnie az emberekkel, hogy próbaidős alkalmazott, aki tapasztalatokat gyűjt. Igyekszik a leendő ügyfélkörrel megfelelő kapcsolatot kialakítani ahhoz, hogy a későbbiekben üzletet tudjanak kötni. Meglepetésére az emberek egyáltalán nem voltak bizalmatlanok, sőt némelyikük kifejezetten örült, hogy segíthet neki. Biztos volt benne, hogy a kislányos arc és az egyszerű ruha tett rájuk ilyen hatást. A rendőrtisztin a pszichológia volt az egyik kedvenc tantárgya és eddig mindig sikerült hasznosítania az ott szerzett ismereteket. Remélte, hogy Jo is hasonló sikereket könyvelhet el anélkül, hogy kilétét felfedné.
Mielőtt sötétedni kezdett, Mat Rick lakása felé vette az irányt. Szerencséje volt az öreg hölgynél is, aki nem gyanította, hogy nem Mat régi barátnőjéhez van szerencséje. Készségesen átkísérte őt a lakásba, bár eleinte nem nagyon akarta egyedül hagyni. Cathynak egy kis szerencsével csak sikerült elérnie. Néhány tárgy láttán felkiáltott, nem gondolta volna, hogy Mat még ezt is őrzi, meg azt is. A néni egészen elérzékenyült azon, mennyire figyelmes volt a megboldogult, milyen sok emléket megtartott a régi szép időkből. Cathy megtanulta, hogy a nyomozóké nem érzelgős szakma, ám most mégis sajnálta, hogy be kellett csapnia őt. Nem faggatta Mat barátairól, elsődleges feladatnak azt tartotta, hogy alaposan körbenézzen. Beszélgetni később is ráér.
Az idős hölgy hagyta, nyugodtan nézelődni, de a lelkére kötötte, szóljon, ha el akar menni, mert akkor bezár utána.
Kezébe akadt elég sok kacat, aminek semmi hasznát nem vette. Lapozgatta a levélgyűjteményt, de itt sem akadt semmi lényegesre. Nagyon úgy tűnt, hogy ez a fickó csak a számlákat rakta el, ám azokat igen nagy precizitással. Fényképeket se igazán talált, csak néhány kiskori fotó akadt a kezébe. Egy-kettő a középiskolából, érettségi kép, tablókép, és pár az egyetemi évekből. Mivel semmilyen utalás nem volt a képen szereplőkre, egyet eltett közülük. Felfedezett egy hamiskás mosolyú fiatalembert, aki több képen is szerepelt. Kíváncsian keresgélte az egyetemi évkönyvet, bízva benne, hogy fény derül a fiú kilétére, de annak se híre, se hamva nem volt. Másfél óránál többet nem időzött a lakásban, a néni sietve zárt be mögötte. Közben nekiállt kicsit megpuhítani, mert tapasztalatból tudta, az ilyen típusú szomszédok mindig használható információval szolgálnak. A néni csendes, jóravaló fiúnak tartotta Matet, aki mindenkor segítőkész és udvarias volt. Nagyon sajnálta, hogy ilyen fiatalon kellett meghalnia. Azt is elmondta, hogy Mat nem túl régóta lakott itt, körülbelül fél éve. Ez alatt az idő alatt csak egy szintén szimpatikus fiatalember látogatta. A hölgy szerint barátnője nem volt, vagy legalábbis nem vitte fel. Ez kikötés volt, mikor kiadták neki a lakást. Azt mondta, hogy a bérleti díjat előre kifizette egy évre, és soha semmilyen gond nem volt vele.
Cathy megköszönte a felvilágosítást, és biztosította a nénit, hogy a megboldogult világ életében ilyen volt, nem változott semmit. Nem egy könnyen sikerült megszabadulnia a beszédes szomszédtól, a néni, örült, hogy valakinek kiöntheti a szívét.
VI.
Little Jo enerváltnak érezte magát, azok után, hogy nem csak az áruházi rémet kergette, de Cathy elvárásainak is megpróbált eleget tenni. Hiába volt fáradt, mindenképp át akart menni hozzá. Tudta, ha másnapra halasztja a randevút, el fogja felejteni azokat a benyomásokat, amik most még frissen éltek benne.
– Hello! Mi újság? Jutottál valamire? – indított Jo.
– Mi van, be se jössz? Látom, hogy izgatott vagy, akkor előbb mesélj, majd utána eszünk.
– Várjunk csak?! Összeütöttél valami vacsorát?
– Ja, ja. Rántott pulykamell sajttal és ananásszal töltve. Megfelel?
– Remek. Lehet, hogy előbb inkább ennem kellene?
– Jo, a döntés joga az öné – idézte a Szerencsekerék szokásos szlogenjét – Szóval?
– Nem tudom. Lehet, hogy a hasamat kellene megtömni, mielőtt kiürítem a fejemet.
Cathy hamar megmelegítette az ennivalót, aztán a nappaliban kötöttek ki. Jo sorra szedte elő a papírjait, a borítékokat hagyva utoljára.
– Szegény embereket jól átejtettem. Mindenkivel elhitettem, hogy a galéria megbízásából felmérem, ki hol helyezte el a megvásárolt képet. Röviden és tömören: Mat Rick neve senki előtt nem volt ismerős. Lorrie szülei, tipikus gyászoló, idős szülők. Mély fájdalmukban zavartam meg őket. Nem átkozódtak, csak értetlenül állnak a történtekkel szemben. Megerősítettek abban, amit a fényképek és a képek alapján elképzeltem a lányról. Csupa báj és derű jellemezte az életét. Ragaszkodott a szüleihez, velük élt. Nem voltak kirívó szokásai, az érdekes, kissé egzotikus arcán és tekintetén kívül semmi izgalmas nem volt benne. Egy nagy cég könyvelőjeként dolgozott, ahol jó munkaerőnek és szerénynek ismerték. Az sem titok, hogy ugyanarról a Cloody vállalkozásról van szó, amelyik kilenc képet vitt el. Nem véletlenül. Állítólag az ötven év körüli tulajdonos saját lányaként szerette Lorrie-t. Be kellett érnem a titkárnőjével, mert a tulaj pont nem tartózkodott bent. Bőbeszédű lévén annyit kikotyogott, hogy Lorrie nem készült férjhez menni, alkalmi jellegű kapcsolatai voltak inkább. A lány neki öntötte ki a szívét, semmint a saját szüleinek. Mostanság emlegetett egy fiatalembert, akinek nagyon megtetszett. De az érzés nem volt kölcsönös, azon gondolkozott, hogyan mondja meg ezt neki. Egyből Mat Rick jutott az eszembe, de a titkárnő legnagyobb sajnálatomra nem tudta megmondani, hogy hívták a fickót, mert Lorrie állítólag csak akkor beszélt bármiről, ha biztos volt benne. Ráadásul olyan naiv volt, hogy fel se tűnt a férfi érdeklődése, egy ismerőse hívta fel rá a figyelmét. A titkárnőnek arról se volt értesülése, hogy ki lehetett ez az ismerős. Nem akartam tolakodó lenni, így nem firtattam. Nem is volt rá szükség, a titkárnőből csak úgy dőlt a szó. Kérdés nélkül elmesélte, hogy Lorrie nem járt szórakozni, csak néha moziba, s talán kéthavonta egyszer discoba. Otthonülő típus lévén az olvasáson kívül nem volt hobbija, csak Angel Agának segített a kiállítások megszervezésében. A beszélgetés végén elnézést kért, amiért ennyit fecsegett, aztán mindenki ment a maga útján.
– Ez is több a semminél – szúrta közbe Cat nyomozó.
– Te mire jutottál? – érdeklődött Jo.
– Befejezted? Azokról a borítékokról nem akarsz beszélni?
Mivel a férfi rázta a fejét, Cathy röviden beszámolt arról, mire jutott. Elmesélte a Mat Rick lakásán tapasztaltakat is, és jelezte, hogy másnapra is bőven maradtak a listáján.
Aztán megint Jo vette át a szót. Kirakosgatta a borítékok tartalmát az asztalra. Lorrie Cabus otthon tárolt képeit az utolsók között vette elő. Cathy izgatottan figyelte mit akar ezekből kihozni a kollégája.
– Kezdem a saját listámmal. Ezek azok az emberek, akiket kihúztam. Személyes meggyőződés alapján nincs közük az ügyhöz. Nézd át a képeket te is, kíváncsi vagyok a véleményedre.
Direkt hagyta a végére a modellét. Cathy figyelmesen tanulmányozta a fotókat, és érdeklődve hallgatta Jo előadását a tapasztalatairól. A legtöbb dologban egyetértettek, így hamar túljutottak a képeken. Aztán Cathy is elővette a saját listáját és onnan is kihúzták, akinek nem lehetett köze az esethez. Maradt két cég és húsz magánszemély. Könnyebb volt már képet alkotni azokról, akik hátra maradtak, hála Jo-nak, aki csoportosította őket. Lorrie képei azért foglaltak el kiemelkedő helyet Jo összegzésében, mert a lány csak olyan képeket vett meg, vagy kapott ajándékba, amelyek mentesek voltak mindenféle erotikától, szexuális túlfűtöttségtől. A férfi ezt azzal magyarázta, hogy a modell a szüleire való tekintettel nem vitt haza egyet sem azok közül, amelyeken aktmodellként, netán egy férfivel összefonódva ábrázolták. Emellett Agának voltak tájképei is, amelyek érdekes színben és kifejezésben adták vissza a hegyeket, várakat. Néhány ilyen képe volt Lorrie-nak is. Megállapították, hogy a sejtelmes, némi erotikát kifejező képek a fiatalok körében népszerűek, ők vásárolták fel java részét.
Cathy összehasonlította a hátramaradó képeket a listájával, és megtippelte, ki az, akinél érdemes elidőznie. Ezek közé tartozott Berry Liverpo is, aki aktokat vásárolt. Egyik kép sem volt túl régi keletű. Fiatalnak képzelte, szexuális vágytól túlfűtöttnek, mert a képek némelyike véleménye szeritn túlment azon a határon, ami még ízlésesen erotikus volt. Liverpo hat képet vett gyors egymásutánban, és az utolsó három vad volt, nem csak neki, Jonak is. Ezért rakta őket a sor végére. És mellé Lorrie-t. Ezek a képek jól példázták a művésznő sokrétűségét és a végletességét, hiszen a modell képei szerények, néhányuk kifejezetten puritán volt, míg Liverpoé-ból csak úgy sugárzott a szenvedély. A gyilkos hajsza a szex után, már-már leállatiasítva odáig az embert, amikor már mindegy kivel, csak csinálhassa. Angel Aga tehetsége megkérdőjelezhetetlen volt. Azt sikerült elhitetnie a nézővel, ami talán a legvadabb álmaiban is csak félve tört elő. Cathy nem tudta honnan jön az ihlet, hiszen ezekkel a vad képekkel egy időben festett rengeteg lágy, romantikus képet is. Azt sem lehetett rájuk mondani, hogy a művésznő korszakokat élt volna át, inkább csak azt, hogy műveit folyamatos fejlődés jellemezte. Évekkel ezelőtti alkotásain is jelen volt az ösztönös szexualitás, de nem ennyire kifejező, ennyire mélyreható formában. Annak ellenére, hogy nem tetszettek a nyomozónak a képek, mégsem vonhatta ki magát a hatásuk alól.
Álmodhat még ő is hasonlót, mint amit itt megjelenített a művésznő. Hangosan ezt a világért sem vallotta volna be. Érdekesnek találta ezt a szöges ellentétet, érezte, hogy Liverpo-nál magyarázatot lel. Éjfél felé járt az idő, és Jo menni készült. Annyiban állapodtak meg, hogy mindenki tovább boncolgatja a szálait, és Cathy beszél a pszichológussal a túlzottan szexuális beállítottságú képekről, ezért Jo ezeket ott hagyta neki.
VII.
Fél egy elmúlt, mire a lány rászánta magát, hogy meglátogassa Willyt. Tudta, hogy a férfi mindig későn fekszik le. A biztonság kedvéért előbb feltárcsázta, nem akart ajtóstul rontani a házba. Szerencséjére barátja meg sem lepődött furcsa kívánságán. Cathy nem először csinálta ezt. Gyorsan bevágta egy szatyorba a képeket, és elviharzott Willyhez.
Különc szokásai ellenére Willy nagyon is hétköznapi, két lábon járó figura volt. Fordított életmódja miatt már rengeteg kliensét elveszítette, de még mindig akadt éppen elég, akinek segíteni tudott. Az öngyilkos jelöltekre általában éjjel tört az elmúlási roham, ezért Willy is éjjel dolgozott. Ízig–vérig pszichológus volt, aki bárhol, bármikor képes volt dolgozni. Tudta, hogy Cathy nem véletlenül fordult hozzá. Nem a rendőrségnek dolgozott, magánpraxisát mégis sok zsaru kereste fel. Jártak kezeltetni magukat, információért, s ő szívesen állt mindenki rendelkezésére.
Cathy kitörő örömmel ugrott a majd két méter magas, sötét bőrű, izomkolosszus nyakába. Az ember inkább testépítőnek, vagy edzőnek nézte volna Willyt, semmint pszichológusnak. Nem volt fehér köpeny, se rendelő, csak barátságos lakás és a mobil. Amin bárki el tudta érni. A lány röviden felvázolta az eseményeket, megígértette, hogy senkinek sem szól az elhangzó információkról, majd szótlanul kitette a képeket. Willy nézegette egy darabig, aztán nekilátott az elemzésnek. Nem bánta, hogy a lány diktafonra veszi mondandóját, máskor is így cselekedett.
Cathy készenlétbe helyezte a szerkentyűt, megvárta, míg a férfi biccent, aztán bekapcsolta.
– Éles ellentétet alkotnak egymással a képek. Készítőjük zseniális kifejezőképességéről, intelligenciájáról, hatalmas fantáziáról téve tanúbizonyságot, megjáratva nézőivel a magasságot és a mélységet. Elfojtott szexualitás kiélése, környezeti rombolás nélkül. Vagyis a belül elnyomott érzetek megjelenítése, némi fantáziálással színesítve. Akiben ennyire sokféle érzelem dúl és azt nem tudja a társadalom számára elfogadható módon megjeleníteni, képes kárt tenni magában, a környezetében, deviáns tüneteket produkálva. A való világtól történő ilyen fokú elrugaszkodás akár bomlott elmére is utalhatna, de a megkomponált és előre tervezett, művészien kivitelezett képek egyértelművé teszik, hogy szó sincs elmezavarról, csak tudatos látszatkeltésről. Akár őrült is lehetne, de nem az. Az ecsetkezelés, a teljes kidolgozás fantasztikus önuralomról és jól megtervezett rendszerről árulkodik. Semmi kapkodás, semmi elfuserálás, tökéletes alkotások ezek.
Rövid szünetet tartva a férfi megmutatja, mire gondol. Cathy tudja, hogy a lehető legjobb helyre hozta a képeket, Willy amatőr szinten műkritikus is.
Mellékesen megjegyzi, hogy Aga képeit ismeri. Dolgozott egyszer a nőnek, volt alkalma kifaggatni a képeiről. Éppen akkor készült el néhány erotikus képpel, remek beszédtéma volt kettejük között. Az akkor megszerzett információkat készségesen továbbadta Cathynak.
Aztán a lány felhívta a figyelmét Lorrie és Liverpo képei közötti ellentétre, gondosan elhallgatva a tulajdonosok nevét és nemét. Kíváncsi volt, miért ilyen stílusú képeket vásároltak, milyen emberek lehetnek azok, akik ezekkel díszítik a lakásukat. Nem szólt sem Jo, sem saját benyomásairól. Tudta, ha igaza van, rengeteg hasonló dolgot fog hallani Willytől, valamelyest kézzel foghatóbban. A kreol bőrű férfi beletúrt tüsi, fekete hajába, meleg barna szemét a vörös hajú lányra szegezte, aztán mintegy szuggerálva folytatta.
– Beszéljünk a szolidabb képekről. Nő visz haza ilyen stílusú és ecsetkezelésű képet. Egy férfi lakásába nem illenének, túl konszolidáltak. Legalábbis olyan férfihoz nem illenek, aki energikus, ezekben nem lüktet az élet. Mondanivalójuk nagyszerű, magával ragadó, de kevés. Kevés egy markáns férfihoz. Esküdni mernék rá, hogy ezek tulajdonosa nőnemű. Ráadásul a nő kisebbségi komplexussal küzd, fél attól, hogy nagy titkok derülnek ki róla. Olyan valaki, aki azt hiszi, hogy az elhallgatott dolgok meg sem történnek. Közben titkon mégis reménykedik abban, vele is történhet valami szokatlan, csak ezt nem hozhatja a környezete tudomására, hiszen csalódnának a róla felállított képben. Pontos, szerény, mértéktartó, ám valahol karrierista, és nagyravágyó, de magának sem meri bevallani. Elméletben nagy tettekre képes, ám ezeket rendszerint sosem valósítja meg.
A másik stílusú képek tulajdonosa szexuális bizonytalanságban él, félve attól, hogy valamit elveszíthet, ami sosem volt az övé. Bizonytalansága az élet többi területén is megmutatkozik, ezt hivatottak a képek ellensúlyozni. Nem bátorságból vette ezeket a képeket, hanem a jellemét eltitkolandó. Önsanyargatás. Együtt különösen annak minősülnek a képek, hiszen nap, mint nap azzal kell szembenéznie, amitől fél. Az összes képen a férfi látszik erő és uralkodó fölényben lenni a nővel szemben. Az illetőnek is ez a vágya, hogy ő lehessen domináns, aki kézben tartja a dolgokat. Beteges szenvedély a nők leigázására, szóval férfival állunk szemben. Szenvedélye korántsem biztos, hogy elméleti, és elképzelhető, hogy nem férfi–nő kapcsolatban kell gondolkodnunk. Túlzottan erős a vágy a másik leigázására, már-már pusztító jellegű. Valószínűnek tartom, hogy olyan kapcsolatban él, ahol elnyomott szerepet kap, függ a másik féltől. Egyedül lakik, mert ezeket a képeket nem lehet bevinni egy párkapcsolatba anélkül, hogy azt a kapcsolat ne sínylené meg. Egy-egy lehet a lakás éke, hátsó szándéktól mentesen. De ilyen típusú képeket egyetlen egészséges lelkületű nő sem viselne el. Kissé visszakanyarodva az elsőként elemzettekhez, azok bárhol elhelyezhetők, de mégis azt hiszem, hogy a nő konzervatív helyen és maradi emberek között tartja. Kitörésre utal a nőnél a tájképekből sugárzó szabadság, az elérhetetlen különélés valakitől, vagy valamitől. Hirtelen ennyit tudok mondani – fejezte be Willy.
– Remek. Neked azt is sikerült megfogalmaznod, amit nekem nem. Honnan a csudából állapítasz meg ennyi mindent? – kérdezte a nyomozónő.
– Egyszerű. Ez a munkám. Ha jól sejtem, téged viszont nem csak ez érdekel, vagy tévednék?
– Nem tévedsz. Az rendben is van, amit Agáról elmondtál, sőt a képek tulajdonosainak nemét is eltaláltad. Még az is érdekelne, hogyan fordulhat elő, hogy Aga teljesen normális volt, ha egyszer ennyi féle érzelem keveredik a képeiben? Ne haragudj az egyszerű megfogalmazásért, de másképp ilyentájt már nem megy, viszont tudom, hogy te most vagy elemedben. Szóval, mit tudsz mondani Willy?
– Hogy lehet valaki ennyi „őrült” kép mellett is normális? Erre nagyon könnyen kapsz magyarázatot, némi logikával magad is kikövetkeztetheted. Csak épp az egyszerű dolgok mostanában kezdenek kimenni a divatból. Mindenki nagy titkokat és bonyolult összefüggéseket keres ott is, ahol semmi misztikum nincs. Angel Aga irtóra tehetséges volt. Ez a titok nyitja. Tökéletesen tudta úgy komponálni az egyszerűt az átlagtól eltérővel, hogy te láthasd benne mindkét végletet. Alkatodtól, vérmérsékletedtől függően. Ebben rejlik a zsenik titka. Elcsépelt közhely, hogy a zsenit csak egy hajszál választja el az őrülttől. Lehet, hogy Aga nem volt szó szerint zseni, viszont az adottságait mégis úgy tudta kihasználni, hogy bárkivel bármit képes volt elhitetni a képein keresztül. Azt látod bennük, amit akarsz. Ha istent keresel, ott van. Ha ördögöt, az is. Ha csak megnyugvást, vagy épp kitörést a szürke hétköznapokból, fantáziálást, ki nem mondott álmokat, ezt mind-mind megkapod. Egyszerre és külön is. Piszokul jól ismerte az embereket és a természetet, és ezt bele is vitte a műveibe. Soha nem azt akarta megfesteni, amit más látni akart. Azt festette meg, amit ő látott. Tette ezt úgy, hogy közben adott a nézőnek. Soha nem görcsölt egy képen sem. Jött belőle, áradt, mint a folyó, és vadul csapongott. Nem volt megállás. És pont ebből születtek meg a nagyszerű alkotások! Akkor festett, mikor elkapta az ihlet, nem akkor, amikor már kellően sütött a nap. Azt tőle tudom, hogy időnként képtelen volt letenni az ecsetet. Kábultság félében képes volt akár egy álló héten keresztül is festeni anélkül, hogy feltűnt volna a tér, idő, máskor meg hetekig nem nyúlt ecsethez. Ez a hektikus életforma mégis megóvta attól, hogy beleőrüljön. Az ihlet jött, alakot öltött, végül kihunyt a fény. Ennyi. Ha magába fojtotta volna, ha nem akkor festi meg a képet, lehet, hogy tényleg bedilizett volna tőle. Kissé hosszan vezettem le, de csak azért, hogy átérezd ennek a hangulatát. Ha sikerült megmozgatnom a képzeletedet, ha kicsit is átszellemültél, már van róla fogalmad, miért volt ő olyan nagyszerű.
– Sikerült átéreznem. Bár az is felmerült bennem, hogy nem vagy te kissé elfogult vele?
– Nem. Ha kívánod, adok pár címet, akik szintén írtak róla kritikát, nem fogsz olyat találni, aki merőben mást mondana, mint én.
– Oké, oké, hiszek neked! Visszatérve a képekhez, a tulajdonosok személyiségi vonásait hogyan állapítod meg egy másik ember által készített műből?
– Úgy, hogy a képek már önmagukban beszédesek, egy csokorra való komplett elemzést tesz lehetővé.
– Meggyőztél. A lágyabb hangvételű képek tényleg olyan nőhöz tartoznak, akit leírtál. Fura ellentét, hogy a szex képeknek ő a modellje. A férfival még nem sikerült találkoznom, de az újonnan felvértezett tudással alaposan megfigyelem majd őt.
– Tartozol még egy magyarázattal te is, Cathy. Miért nem hiszel a főnöködnek, a tapasztalt kollégáknak, akik lezárták az ügyet?
– Mert nem tudom elképzelni a modellt, amint megfojtja a művésznőt. A képeiben látsz te ekkora indulatra utaló hajlamot?
– Titkolt karrieristának karrierista, de nem ennyire. Gyilkosság elkövetésére való hajlamot inkább a férfinál vélek felfedezni. Az összeválogatás nyomán kialakult erő–képek, ha nevezhetjük így őket, agresszív ember benyomását keltik. Nem kívülről agresszív, hanem a félelmeiből fakadóan belülről. Majd nézd meg magadnak, szerintem látni fogod rajta, amiről beszéltünk, hiszen majdnem pszichológus lettél! – nevetett Willy.
Minden lényeges dolgot megtárgyaltak, néhány percig fecsegtek semmiségekről, aztán a lány nehezen, de búcsút intett.
VIII.
Új nap virradt. Energikusan ébredt és gondolatait szerette volna megosztani Little Joval is, de erre még várnia kellett. A tettvágytól hajtva hamar letudta a listáján szereplőket. Volt, akit nem talált otthon, de legtöbbjüket könnyen utolérte. És a végére maradt Berry Liverpo. Szíve a torkában dobogott, amikor a csengő hangjára egy kellemes férfi bariton szólt a kaputelefonba. A vérnyomása a duplájára emelkedett, mire felért a harmadik emeletre. Az igazi meglepetés csak ez után érte. Berry Liverpo valahonnan nagyon ismerősnek tűnt neki. Elhadarta a szokásos biztosításos szöveget és az invitálást követően helyet foglalt a tágas nappaliban, ahol kis pontnak tűnt a hatalmas bőrfotelban.
– Hozhatok magának egy italt? – kérdezte Liverpo bársonyosan simogató hangon.
– Egy pohár őszilé nagyon jól esne – engedett a lány a csábításnak.
– Esetleg valami töményebbet? – még mindig kihívó mosoly.
Cathy némán rázta a fejét, majd miután a férfi eltűnt a konyhában, neki állt tüzetesen szemügyre venni a nappalit.
A hat képből három ezt a helyiséget ékesítette. Azért csak három, mert a szoba negyedik fala üvegből volt, gyönyörű panorámával a csillogó folyó felé. Agglegénylakás volt, úgy, ahogy azt Willy megjósolta. A képeken kívül sehol nem látott fotót. Amire idáig ért az elmélkedésben, beugrott, honnan ismerős a fickó. Hát persze! Őt látta Mat Rick azon kevés fotóján, amit a lakásában lelt. Felfedezését nem akarta nagydobra verni, így meg sem említette, amikor a férfi a szobába egyensúlyozta a tálcát.
– Akkor elmeséli kedveském, hogy mi szél fújta szerény hajlékomba? – kérdezte negédes hangon Liverpo.
Cathy már kezdte érzékelni a rejtett agresszivitást is. Túlzottan tolakodónak hatott a fickó, nemcsak az italkínálással, hanem azzal is, ahogy most felé hajolva feltette a kérdést. Tekintete áthatóan fürkészte a nőét. Ráadásul a hangjához nem illett a túlzott affektálás. Az iménti szimpátia egyből tovatűnt a kedveském megszólítással. A nyomozónő gyűlölte, ha le kedveském, aranybogárkám, cicuskámozták és még sorolhatnám a nem kívánatos jelzőket. Ennyi elég volt ahhoz, hogy egy pillanat alatt kirázza a hideg.
– Óh, természetesen. Mint már a kaputelefonban említettem, biztosítással szeretnék foglalkozni a főiskola elvégzése után, és előtte terepszemlét tartok – tért át kislányos kacarászások közepette a színi előadásmódra.
– Értem – bólintott a nagyképű fickó, majd lezseren hátrasimított egy tincset a homlokából.
Cathy elmélyülten tanulmányozta. Markáns arcvonásokhoz enyhén göndör, sötét haj társult. Berry Liverponak érzéki, húsos szája volt, enyhén szív alakú, de ennek ellenére mégis taszította a lányt. A fényképeken valahogy szimpatikusabbnak tűnt. Igaz, hogy azok a képek nem voltak frissek, de a készítésüktől eltelt időben valami megváltozott a férfiban. Próbált rájönni, hogy mi változott, de hiába erőltette az agyát, nem tudta megmodnani.
– Szóval izé, én csak a képek miatt jöttem, röpke kalkulációt szeretnék készíteni róluk. Csak ez a három van? – érdeklődött, élethűen előadva, hogy zavarban van.
– Rosszul tájékoztatták kislány. Összesen hat képem van – kezelte le most már feltűnően Liverpo.
„Ha tudnád, hogy idősebb vagyok tőled apukám, nem lennél ennyire nagyképű!” – gondolta magában, de hangosan a következőket mondta:
– Ööö… Amikor a szóba jöhető ügyfeleket kutattam, még csak három volt a birtokában. A többiek is ilyen, izé, ilyen jellegűek? – kérdezte színlelt pirulással, ami nem is esett nehezére, hiszen akármerre nézett, szemérmetlen meztelenség és állatias ösztönre utaló tekintetek néztek vissza a falról.
– Csak nem hozták zavarba a képeim? – nevetett mélyen csengő baritonján – Ne törődjön velük, ezek még a finomabbak. Megtekinti a hálóm ékességeit is?
– Be kell vallanom, tényleg zavarba ejtőek a képei, de szívesen megnézem a többit is.
– Akkor kérem, kövessen!
A hálószoba olyan volt, mint a nappali. Növények nélkül a falról sütő erotikus képekkel fülledt hangulatot árasztott. Cathy érezte, hogy ebben a környezetben biztosan nem tudna ellazulni, zavarta őt a meghittség és a növények hiánya. Frusztrált lett egy pillanat alatt és negatív érzések rohanták meg, melyeket hiába próbált elhessegetni.
Itt is művészi elrendezésben kerültek felhelyezésre a képek, annyi különbséggel, hogy a franciaággyal szembeni tükörben duplázva látta őket.
– Na, tetszik? – érdeklődött a büszke tulajdonos.
– Igenis, meg nem is. Én konzervatívabb vagyok annál, hogy ilyeneket függesszek ki otthon – vette le a szemét az egyik szemérmetlen, aktust ábrázoló képről –, de értékelem a maga bátorságát. Ha megengedi, végeznék egy röpke számítást, mennyibe kerülne magának, ha biztosítást kötne rájuk.
– Rendben. Fáradjunk vissza a nappaliba – tessékelte maga előtt Cathyt.
A lány visszaroskadt a fotelba és bőszen jegyzetelt. Kreált néhány számadatot, majd érdeklődve még egyszer szemügyre vette a nappalit. A fekete, bőr ülőgarnitúra és a két fotel egy üvegasztalt fogott közre, a mennyezetben rejtett lámpák uralkodtak, és egy hatalmas bárpult terpeszkedett az egyik sarokban. A hálószoba felőli oldalon az egyik kép alatt volt a telefon és a tévé. Ennyi. Egyszerű, modern. És élettelen. Vagy inkább személytelen – vonta le a következtetést.
Liverpo olyan 170–175 cm magas lehetett, és nagyon érzékenyen érintette a lányt, ahogy a háta mögé állva a számokba tekintett. Viszolygott ettől a férfitől.
– Remek. Ez nem is lenne olyan sok. Ha leteszi a vizsgáját, keressen meg. Már látom, hogy nyélbe üthetjük az üzletet.
– Igazán köszönöm. Nem ööö… nem számítottam ilyen kedves fogadtatásra. Ha megengedi, feltennék egy személyes kérdést. Ha nem akar, ne válaszoljon rá.
– Ki vele bátran! Bármire hajlandó vagyok válaszolni.
– Tudom, hogy hülyén hangzik, de miért vásárolt ennyire izé.., ennyire ööö…, erotikus képeket? – adta a bizonytalant Cat nyomozó.
A férfi érdes hangon felnevetett.
– Sejtettem, hogy ez lesz a téma. Nos, miért is? Mert ez a vad erotika kellően kifejezi az én viszonyomat a szexhez.
– Mármint, hogy magáé a domináns szerep? Bocsánat, ezt nem gondoltam végig – úgy tett, mint aki meggondolatlanul reflektál, holott tudatos volt a kérdése.
– Ne szabadkozzon! Igen, így is felfoghatjuk.
– Minden képen ugyanaz a női modell látható. Direkt választotta ezeket? Ismeri a modellt?
– Miért? Hát nem megkapó, ahogy némelyiken kiskacsaként vergődik, a nyers férfierő alatt? Ne haragudjon, ha elragadtattam magam, de az én szemszögemből a nő még mindig csak egyszerű tárgy. Jó, ha van, megfőz, kimos, takarít és…, de ezt hagyjuk. Látom, megrémítettem. Nem vagyok ám mindig ilyen! Alapvetően jó kisfiú vagyok, de eredendően az előbb hallottak tökéletesen leképezik a lelkivilágomat. A nő használati tárgy és kész. Untatom?
– Óh, nem, egyáltalán nem untat. Csak azon csodálkozom, hogy vajon miért lett ilyen vadul nőellenes. Sosem találkoztam olyan férfival, aki a nőre használati tárgyként tekint.
– Ez nem is olyan ritka, mint hiszi. Így vagy úgy, de mégis csak egy eszköz. Ne értsen félre, nem vagyok híve a rabszolgatartó társadalomnak, ám a hierarchiában mindennek meg van a helye. Isten nem véletlenül teremtette előbb a férfit és csak azután a nőt. Vagy maga nem így látja?
– Én az egyenjogúság híve vagyok. Minden téren – feszengett látványosan, közben próbálta összehúzni magát a fotelban. Úgy gondolta ez meghozza a kívánt hatást.
Liverpo élvezte a helyzetet. Tetszett neki, hogy kedvére alázhatja az egyre rémültebbnek tűnú lányt.
– Hogyne! Maga még hisz benne. Abban azért kételkedem, hogy néha nem esik jól odabújni egy erős, védelmező férfihez, ha megdicsérik, hogy jó a főztje, és még sorolhatnám.
– Jól esik, természetesen, jól esik. De ezt megteheti a férfi is. Ha neki van szüksége gyengédségre, én ugyanúgy a rendelkezésére állok. Nem hiszem, hogy ebben vetélkedni kéne. Egy ideális partnerkapcsolat nem így működik.
– Teljesen eltér a véleményünk. Mindenesetre láthatja, hogy ezzel a felfogással mégis itt vagyok.
– Bocsásson meg, nem állt szándékomban az életfilozófiáját, stílusát kritizálni, csak nem értem, hogy hosszútávon ez mennyire célravezető. Valamint, mivel átlagos nőnek érzem magam, az sem világos, hogy bár nagyon szép a lakása, de mégsem való arra, hogy itt nő is éljen, hogy fér bele a maga életébe egy nő?
– Kicsit túl sok mindenre kíváncsi – méregette a férfi - Nem baj! – sietett megnyugtatni Cathyt.
A nyomozónak direkt az volt a célja, hogy kihozza a sodrából a férfit, és most úgy tűnt, kezdi elveszíteni a türelmét.
– Soha nem éltem együtt nőkkel! Soha! Így nem kellett semminemű nőnek, női igényeknek megfelelnem! Akinek nem vagyok így jó, annak sehogy sem! Ilyen egyszerű az egész!
– Ne haragudjon! Tényleg túlfeszítettem a húrt. Csak alapjában véve túl kíváncsi vagyok. Ráadásul az emberi lélekkel foglalkozom hobbi szinten.
– Nem haragszom. Sokat akar tudni, de öröm volt magával beszélgetni. Most, ha megbocsát, el kell mennem. De ha jól sejtem, maga koránt sem tekinti ezzel lezártnak a témát, szívesen találkoznék még magával – fejezte be a férfi a társalgást.
– Igaza van. A maga életfelfogása alapjaiban tér el az enyémtől. Örülök, hogy nem dobott ki és ezek után még kíváncsi rám. Mikor látogathatom meg? – csapott le a nyomozó.
– Esetleg valami semleges helyen, a héten?
– Bevallom, jobban szeretném itt magánál. Ne vegye tolakodásnak, de van valami varázsa a lakásának. Úgy érzem, ezt meg kell fejtenem – bölcsen elhallgatta, hogy a negatív kisugárzásról akar megbizonyosodni. Valami hiányzott innen, és nem csak a növények.
– A lakásom varázsát óhajtja megfejteni? Nálam?! Hát jó! – adta be némi habozás után a derekát – Mit szólna a holnapi naphoz?
– Ha mond egy időt is, örömmel jövök – nevetett rá Cathy.
– Kora délután itthon leszek. Ha ráér, ötkor várom.
– Köszönöm, nagyon kedves. Remélem sikerül rájönnöm a titkára! – dobott egy kacér mosolyt a lány.
Hazafelé a férfin gondolkozott. Veszélyes játéknak ígérkezett, és pont úgy viselkedett, ahogy Willy megmondta. Érdekesnek és merésznek ígérkezett, tudta Little Jot nem hagyhatja ki belőle. Jobb, ha a társának van fogalma róla, merre jár, mielőtt bármi visszafordíthatatlan történne.
IX.
Újra a férfi lakásán volt.
Cathy minden női praktikát bevetett, hogy megpróbálja felébreszteni a férfi vonzalmát. Nem ment könnyen. Látszott rajta, hogy értékeli a lány próbálkozásait, de nem a nőt látja benne, hanem csak embert, akivel jól lehet beszélgetni. Se többet, se kevesebbet.
– Egyszerűen nem tudom, hogy mi van a lakásában! De roppant kellemes!
– Lehet, hogy a nő hiányzik magának innen. Mármint olyan nő, akivel együtt él az ember, akinek a személyes dolgait megtalálja szerteszét, nem?
– Igaza van. Ez hiányzik, mégsem a női kéz nyomától mentes, letisztult környezet adja a pluszt – próbálta felvenni a fonalat a lány – Mondja, hogy lehet az, hogy semmi nyoma nincs nőnek? Nincs barátnője?
A férfi mosolygott, a nyomozó pedig kíváncsian várta a választ. Ő is visszamosolygott Liverpora, aki természetesen félreértette a lány kérdését. Eleinte feszülten figyelte a szándékait. Felengedett, amikor felfedezte, hogy ez a nő is ugyanazt akarja, mint az összes többi. Őt. Benne volt a mosolyában. Nem volt csúnya, sőt, a vörös haj egészen dögössé tette, de neki nem kellett. Sosem szerette az erőszakos nőket. Ez a lány pedig hol riadt kismadárként pihegett a fotelban, hol pedig dívát játszva csábította. Egészen megkönnyebbült, most, hogy felismerte a nő szándékát. Így már az sem volt kérdéses számára, meddig engedheti el, egy lépéssel sem tovább, mint a többit. Kíváncsian várta mennyire lesz tolakodó a bige.
– Érdekli? Nagyon rámenős maga, nem gondolja? – kérdezte Liverpo.
– Tudja, ez csak azért van, mert maga nagyon tetszik – rebegtette meg a pilláit.
Cathy remélte, hogy még mindig birtokában van színészi képességeinek, és el tudja hitetni ezt a képtelenséget a férfival. Mosolyt kapott válaszul, a férfi bevette a csalit.
– Mindig ilyen szókimondó? – érdeklődött meglepve.
– Mindig. De nem felelt a kérdésemre! Van barátnője?
– Nincs.
– Igazán jó kiindulópont – kacagott fel a nyomozónő.
– Csodálkozom magán – keresgélte a férfi a szavakat – Tegnap valahogy sokkal kislányosabbnak tűnt. Mi lelte? Melyik az igazi énje? És mi lesz a női egyenjogúsággal?
– Bocsásson meg, ha zavarba hoztam. Nem ez volt a célom. Magának kell eldöntenie, melyik vagyok én – búgta igéző hangon.
– Nem tudom – túrt sűrű hajába Liverpo színlelve, hogy elbizonytalanodott. Tudta ő jól, hogy a gyámoltalan kislány próbál dívának látszani. Kíváncsian várta mi sül ki ebből.
– Oké, oké, visszaveszek a lendületből. Lehet, hogy közvetlenebbül tudnánk beszélgetni, ha lazítana. Nem kell görcsösen arra koncentrálnia, hogy mit szeretnék magától. Ez majd menetközben kialakul. Különben a szókimondással teszteltem. Tegnap említettem, hogy szabadidőmben az emberi lélek rejtelmeivel foglalkozom, és most éppen azt tapasztalgatom, miként kezelik az emberek a keresetlen nyíltságot.
– Megnyugtatott – hazudta Liverpo. Azt hitte, hogy a lány egyszerű eset, de rá kellett ébrednie, nem árt, ha odafigyel rá. – És mire jutott?
– Sajnos az emberek nehezen viselik az őszinteséget. Ragaszkodnak a régi konvenciókhoz, és bűnös dolognak tartják a nyíltan kimondott gondolatokat, ha azok megszegnek néhány alapvető szabályt.
– Konkrétan mire gondol?
– Hát például a hagyományos udvarlásra. Itt a XXI. század küszöbén még mindig nem elfogadható a társadalom bizonyos rétegei számára, ha a nő kezdeményez.
– Igaza van. Végül is mindennek meg van a sorrendje, nem?
– Ezt pont maga mondja?
– Mi ebben a furcsa? Tegnap elmondtam a nézeteimet a férfi-nő kapcsolatról. Abból is láthatja, hogy konzervatív, hagyomány hű vagyok, abban a tekintetben, hogy hol a nő helye a férfi életében.
– Igen, de a képei egy teljesen más oldalát mutatják meg.
– Mi maga tulajdonképpen? Műkritikus?
– Nem, csak kíváncsi. Baj?
– Egyáltalán nem, csak tudja, nem vagyok intelligens nőkhöz szokva.
– Visszatérnék a képeihez. Nehéz magát elképzelnem ezzel a vadsággal. Magához az öltöny illik, az aktatáska és valami fontos beosztással járó munka. Mérnöki, menedzseri, vagy hasonló munkakörben tudnám elképzelni. A képek alapján – remélem, megbocsát a keresetlenségért –, egy agresszív, primitív férfi képe rajzolódik ki előttem. Én is megkérdezhetném, hogy melyik maga?
– Bravó! Tanult valaha pszichológiát? Vagy csak ennyire jól ismeri az embereket?
– Miért kérdezi?
– Tudja, tényleg mérnökként dolgozom, a képek pedig egyszerűen megfogtak. Minden hátsó gondolat nélkül. Azért kérdeztem, mert találóan jellemzett ezzel az öltönyös dologgal.
– Nem tanultam pszichológiát – válaszolta Cathy, szem előtt tartva, hogy biztosítási ügynököt alakít. – Bár, szerintem a munkámhoz elengedhetetlen némi emberismeret is – mosolygott szerényen. – Tényleg mérnök?
– Igen. Még a műszakin végeztem, anno hat éve.
– Van évkönyve abból az időből? Tudja, egyik kedves ismerősöm szintén ott végzett, talán négy éve, de nem találja a sajátját, pedig nagyon szerettem volna megnézni az akkori fotóját.
– Akad. Azonnal hozom.
Amíg a férfi a könyvet vadászta, Cathyn izgalom lett úrrá. Remélte, hogy rábukkan Mat Rick képére, és szóba hozhatja Liverponak. Örült, hogy a férfi figyelmét sikerült elaltatnia, odafigyelt minden részletre. Sejtette, hogy a férfivadász nőt látja benne, és ez így rendben volt. Közben jól tudta, hogy a férfi hazudik. Az ember nem vesz minden hátsószándék nélkül képet. Főleg nem ilyet. Meg tudja magyarázni mi az, ami megfogja egy–egy alkotásban. Ha mást nem, annyit bizonyosan el tud mondani, mire emlékezteti a hangulata. Szöget ütött a fejében, ha benne csak egy rámenős nőt lát, akkor mi értelme hazudni? Úgy érezte egyre nagyobb homály veszi körül az ügyet, de az ösztönei azt súgták, Liverpo a kapocs Mat Rickhez és a többi halotthoz.
– Na, sikerült előkotornom. Lapozgassa kedvére! Kér egy pohár pezsgőt?
– Maga azt iszik? Akkor elfogadok egy pohárral.
Cathy hamar megtalálta, amit keresett. Mat Rick képe mellett ott állt Berry Liverpoé is. Gyorsan kinézett magának egy átlagosnak tűnő fickót, jó távol a férfi évfolyamától, majd a pezsgőt kortyolgatva memorizálta a nevét.
– Ő lenne az? – hajolt a tegnapihoz hasonlóan a lány fölé Berry.
– Ismeri?
– Nem, nem rémlik.
– Megtaláltam ám magát is! – ütötte fel a megfelelő oldalon Cathy a könyvet.
– Na, és mennyit változtam azóta?
– Szemernyit sem! – biztosította nevetve a lány – Jó sokan jártak erre a szakra.
– Hát igen. A mi évfolyamunk volt a csúcs. Azóta sem járt oda ennyi ember egyszerre – vette volna ki a lány kezéből a könyvet.
– Egy pillanat! Nem azonos véletlenül itt a képen ez a Mat Rick azzal, akit a közelmúltban öltek meg?
– De igen – fordult el a férfi.
– Ne haragudjon! Látom, hogy érzékenyen érinti. A barátja volt?
– Több annál. De erről nem szeretnék beszélni.
– Tudja, hogy mi történt? Nagyon érdekelne. Olvastam az újságban, ráadásul Aga képeiről csináltam eddig a legtöbb felmérést. Számomra hihetetlen és felfoghatatlan, hogy ekkora nagyságnak így ért véget a pályafutása.
– Tudom, hogy mi történt. Bár én is csak a sajtóból szereztem az értesüléseimet. Ott nem sok mindent írtak le. Mat mindig forrófejű volt, utólag gondolkozott. Nem értem, miért nem sikerült időben leállítanom. Még mielőtt ekkora őrültségbe keveredett volna – Berry úgy érezte, muszáj valakinek elmondania, hogy könnyítsen a lelkén.
– Végül is mi történt? Az újság semmi konkrétat nem írt, csak annyit, hogy szerelmi dráma áll a háttérben. A mindenes, mint Aga jogi képviselője elzárkózik mindenféle információ kiadásától, tehát a nyomozás lezárásáig hírzárlatot rendeltek el. Lezárták már? – érdeklődött a nyomozó.
– Azt hiszem, a napokban fejezték be. Szóval Mat szerelmes volt Agába, de az őrületig féltékeny. Nem csoda, hisz a művésznőt rengetegen körül rajongták, idősebb is volt tőlünk. Aztán az a hülye liba megfojtotta Angelt, Mat pont akkor toppant be, és nem bírta elviselni a szeretett nő elvesztésé. Hirtelen felindultságból megölte Lorriet ahelyett, hogy az igazságszolgáltatásra bízta volna ezt az egészet. Miután felszállt a lila köd, rájött, hogy irtó nagy hülyeséget csinált, végzett magával is.
– Ennyi? Semmi búcsúlevél? Ez az egész egy időben zajlott?
– Úgy tudom igen. Búcsúlevélről nem tudok. Szerintem búcsúlevelet nem volt ideje írni. Nem készült ő erre...
Cathy örült, hogy a diktafont már az elején bekapcsolta, így Jo első kézből értesülhet majd a dolgokról.
– És régóta voltak együtt? Mármint a barátja és Aga?
– Igen, hosszú évek óta.
– Aham. Ez igen furcsa.
– Miért? – lett kissé ideges Berry.
– Csak azért, mert én elég régóta ismertem Angel Agát, de sosem említette a kettejük közti kapcsolatot, holott beszélgettünk a magánéletéről is. Matről csinált grafikát?
– Nem. Titkos viszonyt folytattak. Talán Angel szégyellte, hogy fiatalabb fiúval jár. Nem tudom.
– És magát kihallgatta a rendőrség?
– Nem. Ki kellett volna? – csodálkozott a férfi.
– Fogalmam sincs. Csak abból gondoltam, hogy maga elég közeli viszonyban volt a …
– Mondja nyugodtan, hogy gyilkossal, hiszen Mat végül azzá vált. Nem keresett meg a rendőrség. Szerintem fogalmuk sincs róla, hogy barátok voltunk.
– Maga jól ismerte Lorriet is, Agát is, nem? Volt valami személyes indíttatás a megvásárolt képekben?
– Dehogy! Már mondtam! Ezek tetszettek és kész! Egyáltalán nem ismertem Lorriet, sőt Agát sem! – legyintett ingerülten Liverpo.
– Nem ismerte őket?! Agát sem?! Pedig a legjobb barátjával járt!
– Ki mondta, hogy Mat a legjobb barátom volt? – csattant fel a férfi.
– Hát maga! Azt mondta, hogy több volt egy barátnál. Abból gondoltam, hogy….
– Csak ne gondolkozzon! Miért érdekli magát ez az egész?! Kérem, hagyjon békén, már unom ezt a témát! Menjen haza, és soha többet ne keressen! – dobta ki kíméletlenül Cathyt.
– Uram, ez nem megoldás! Maga biztosan többet tud annál, mint amit most elmondott! Elismerem, hogy túlzottan kíváncsi vagyok, de ezért még nem kellene kidobnia. Maga nagyon tetszik nekem és szeretném jobban megismerni! Kérem, adjon még egy lehetőséget! – rimánkodott a lány.
– Nem tudom mit kellene tennem. Csak abban vagyok biztos, hogy most távoznia kell.
– Egy utolsó esélyt kérek! Kérem!
Liverpo veszélyben érezte eddigi biztonságát, attól félt, hogy a lány ráuszítja a zsarukat. És akkor… abba inkább maga sem gondolt bele. Gyorsan járt az agya, muszáj lesz engednie a lánynak.
– Jó, rendben! Még egy alkalommal hajlandó vagyok magával találkozni. Beláthatja, nem sok értelme van, semmi közös nincs bennünk... Találkozzunk pénteken a Hotel Paradiso éttermében. Este kilenckor ott leszek. Rendben?
– Igen, igen! Nagyon köszönöm!
– És még valami! Kérem, ne szóljon a rendőröknek – hadarta idegesen – Tudja, semminő információval nem szolgálhatok nekik, és nem szeretném, ha háborgatnának. Éppen elég nekem maga is! – nevetett erőltetetten.
X.
Little Jo érdeklődve hallgatta a felvételt.
– Cathy, nem kételkedem abban, hogy szükséges volt elcsavarni a fickó fejét. De messze nem törvényesek a módszereid, ezzel ugye tisztában vagy!
– Persze tisztában. Te csak ne aggódj értem! Na, mi a véleményed?
– Nem rossz! Tiszta sor, hogy takargatni valója van. A randevútok előtt még meglátogatom. Nem keverlek bele, de megnézem magamnak a fiatalurat. Nagyon nem tetszik, hogy téged állandóan le akar rázni, és nincs nő az életében. Egy homokosunk van, az is elég!
– Miért, szerinted azért akar lerázni, mert a fiúkat szereti?
– Nem tudom, de az én hatodik érzékem ezt súgja.
– Jobbat tudok annál, hogy meglátogasd! Mivel téged nem ismer, megnézhetnéd nekem, hogy hova jár, és kikkel randevúzik. Mindezt péntekig.
– És ha következő két napban nem megy sehova?
– Ugorj fel hozzá csütörtökön! Pénteken, pedig eljöhetnél a Paradisoba. Hátha ideges lesz a jelenlétedtől. Az úgyis látszani fog rajta. A többi meg az én dolgom.
– Jó, ha meg addig megy valahova, hívlak. Na, meg avégett is, hogy mire jutottam vele csütörtökön.
– Rendben. Én meg felkeresem Getron Samivoice-ot, és megkérdezem tud–e valamit Liverporól!
– Nehogy igazam legyen! Jól fogunk kinézni, ha ez a srác is homokos, mert hideglelést kapok a buziktól!
XI.
Little Jo hiába szobrozott Liverpo lakása tájékán, a fickó nem ment sehova. Minél többet rágódott rajta, annál inkább úgy vélte, a mérnök úrral valami nem stimmel. Meghallgatta még egyszer Cathy hanganyagát. Igyekezett megtalálni azt a pontot, ahol a srác idegessé válik. Két sarkalatos esetet talált. Az egyik, amikor a nőkről faggatja Cathy, a másik Mat Rick. Most már biztos volt benne, hogy összefüggés van a kettő között.
Getron Samivoice nem volt elérhető, Cathy sehol sem találta. A mindenes címét nem merte lekérni a nyilvántartóból, mert hivatalosan szabadságon volt, az ügyet meg lezárták.
Willynek is megmutatta a felvételt. A pszichológus csak bólogatott, mert beigazolódni látszottak a feltevései. Feltűnt neki, hogy Berry Liverpo minden alkalommal felemeli a hangját, ha a szebbik nem szóba kerül. Cathy megpedzegette, hogy Jo szerint a fickó akár homokos is lehet, és nagy meglepetésére Willy sem tartotta elképzelhetetlennek.
XII.
Újabb megbeszélés következett, melyben Jo bejelentette, hogy aznap meglátogatja Berryt, és tippeket adott a másnapi randevúhoz a kolléganőjének.
Liverpo meglepődött, mikor Little Jo beállított hozzá. A férfi kihangsúlyozta rendőri mivoltát és Cathytól tanulva „élesre” állította a diktafont.
Szemmel láthatóan idegesnek tűnt. Jo régi motoros lévén meg csak húzta az időt.
– Gyönyörű lakása van – állapította meg végül.
– De maga nem ezért jött, ugye? – kérdezett vissza a tulajdonos.
– Nem. Tudja, magáról megfeledkeztünk, mikor lezártuk az ügyet. Nem is akarom én ezt nagyon bolygatni – nézett fel a jó két fejjel magasabb férfire Jo –, csak tudja a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni.
– És mit kíván tőlem?
– Semmi különöset, mindössze annyit, hogy maga is elmondhatná, mit tudott a barátja és a művésznő közti kapcsolatról – tanulmányozta Little Jo áthatóan az egyik képet.
– Hát…. Ő… Szóval Mat régóta járt Agával. De én személyesen sosem találkoztam a művésznővel. Évfolyamtársak voltunk az egyetemen Mattel, jó srác volt, és azóta is tartottuk a kapcsolatot – Liverpo agyában forogtak a gondolatok, fogalma sem volt róla hova akar kilyukadni ez a mini zsaru. Ráadásul egyre furcsábban nézett rá.
– Köszönöm, hogy szakított rám időt, csak ennyit szerettem volna – búcsúzott Little Jo.
– Ennyit?! – lepődött meg a mérnök – Semmi többet?
– Nem – mondta a nyomozó háttal a férfinak – Vagy lenne még valami hozzáfűznivalója? – pördült meg hirtelen, Berryre emelve tekintetét.
Elérte a kívánt hatást. Sikerült összezavarnia a fickót. Oly annyira, hogy Liverpo fülig vörösödött, és képtelen volt uralkodni az arcvonásain. Little Jo érezte, hogy jó nyomon jár.
– Óh, nem, semmi hozzáfűznivalóm nincs – kicsit megremegett a hangja.
– Tudja, én is csak a lelkiismeretem megnyugtatása végett jöttem. Ha valami netán eszébe jut, kérem, hívjon fel! – nyújtotta át a névjegyét.
– Rendben. De nem hiszem, hogy bármi is eszembe jut – felelte valamivel higgadtabban.
Jo a lépcsőházban már előre dörzsölte a tenyerét. Biztos volt benne, hogy a fickó titkol valamit, ahogy abban is, hogy nem fogja őt keresni.
Cathy teljesen kiakadt, mikor megtudta, hogy barátja ott hagyta a névjegykártyáját a mérnöknél.
– Jo, nekem mondod, hogy törvénytelen módszereket alkalmazok, akkor ez a névjegyesdi micsoda?
– Tudtommal azért még nem büntetnek, ha valakinek megadom a számomat, nem?
– Nem. Nem büntetnek, de mi van, ha Liverpo a kedves kollégákat tárcsázza fel helyetted, és közlik vele, hogy sosem foglalkoztál az üggyel?
– Semmi ilyen nem történik, hidd el, ő aztán sehova sem fog telefonálni. Legkevésbé a yardra! Amennyire zavarba jött, rá merem tenni a nyakam, hogy sáros, és ezért minimalizálni fogja a lebukás veszélyét. Van annyira intelligens, hogy ezt lássa Bízzál bennem Cathy!
XIII.
A megbeszéltek szerint zajlott minden. Cathy ódzkodott ugyan Jo ötletétől, de megnyugvást adott neki, hogy a férfi pontban háromnegyed tízkor megjelent a Paradiso étteremben. Liverpot direkt úgy ültette le, hogy a mérnök lássa a bejárati ajtót, így neki semmi más dolga nem maradt, mint figyelni az arcát a nyomozó felbukkanásakor.
– Jézusom! Jól van? Hirtelen olyan sápadt lett! – tette le Cathy a villát.
Liverpo meglepődött. Kezdett paranoiássá válni, azt hitte, a nyomozó mindjárt hozzájuk lép és letartóztatja. Már a vacsora sem esett jól.
– Jól, jól, csak olyan fojtó itt a levegő. Nem mennénk máshova? – kérdezte udvariasan.
A nyomozónő nagyon jól tudta mi a probléma forrása, de úgy tett, mint akit ez hidegen hagy.
– Én remekül érzem magam, maradjunk még egy kicsit. Szólok a pincérnek, hogy nyisson ablakot! Megbocsát? – állt fel a lány – Egy perc és visszajövök! Megigazítom a sminkemet.
Alig hagyta el a lány a helyiséget, Jo követte a mosdóba. Rajtuk kívül más nem tartózkodott az előtérben, így nyugodtan beszélgethettek.
– Kár, hogy nem láttad a fejét, mikor beléptél. Jól szórakoztam rajta. Most már nem kétséges, hogy köze van az esethez – nevetett Cathy.
– Te meg azt nem láttad, mit csinált, mikor eljöttél tőle. Azt sem tudta, hova tegye a kezét, hova nézzen. A végén csak rám nézett, biccentettem neki, aztán néztem egy kicsit. Mostanra biztosan szanaszét tépkedte idegességében a szalvétát. Megvárom, míg elmentek, ha jól sejtem, már tett rá indítványt, igaz? Illetve, addig várok, míg meg csókolod!
– Brr… Már a gondolatától is ráz a hideg.
– Ennyire tetszik? – incselkedett Little Jo.
– Sejtheted! Te csak figyelj! Scarlett O’Hara se csinálja jobban az Elfújta a szélben, mint ahogy én fogom! – mosolygott kajánul a lány.
– Hát azért Vivien Leight-et nehéz lesz lepipálnod, de próbáld meg! – hagyta magára kolléganőjét.
– Remélem nem időztem túl sokáig! – szabadkozott, miután helyet foglalt a mérnökkel szemben.
– Nem, nem. Ahhoz képest, hogy a nők meddig igazgatják a toalettjüket, kifejezetten hamar visszajött.
Néhány percig beszélgettek, ez alatt Cathy folyamatosan bűvölte a férfit, de arról lepergett minden női praktika.
– Látom, nem érzi túl jól magát, menjünk. Majd legközelebb jobban sikerül! – javasolta némi szomorkás árnyalattal a hangjában a lány.
– Köszönöm, hogy ilyen megértő. Nem tudom, mi van ma velem, nem vagyok jó beszélgetőpartner.
Amíg Berry a számlát rendezte, Cathy Jora kacsintott. Felálltak az asztaltól, s a nyomozónő látszólag hirtelen ötlettől vezérelve a férfi nyakába vetette magát. Még körömcipőben is ágaskodnia kellett, hogy elérje a száját. Amikor ajka a férfi vastag, húsos szájához ért, ellenállásba ütközött. Nagy nehezen áterőszakolta a nyelvét a férfi szájába, onnan minden gyorsan történt. Liverpo hatalmasat lökött rajta, majd öklendezve a férfimosdó felé futott. Nem csak a két nyomozó csodálkozott, de a jelenetre az étterem közönsége is felkapta a fejét. Cathy hallotta egy idős hölgy megjegyzését, miközben elhaladt az asztaluk mellett:
– Mondtam Pete, hogy nem ízlik a hús, biztosan a fiatalember is attól lett rosszul!
De a lány ebben egyáltalán nem volt biztos.
Berry sokára került elő a mosdóból.
– Tényleg ne haragudjon, csak a szép estét szerettem volna megköszönni! Remélem nem tőlem lett ennyire rosszul!
– Nem, nem! Maga ne haragudjon! Valamivel elronthattam a gyomromat.
Ennyiben maradtak. Amíg a lány bemondta a címét, közben Liverpot is elnyelte egy másik kocsi.
XIV.
Little Jo beszélt erről az estéről Willyvel, akinek a teóriája egyre jobban hasonlított arra, amit Cathyval kiokoskodtak. A lány csak összefutott Samivoiceszal, aki megerősítette feltevésüket.
A kis öreg még mindig úgy gondolta, a rendőrség rossz nyomon haladva zárta le az ügyet. Amikor a lány felvázolta saját elképzelését, rábólintott, hogy segít kiugrasztani a nyulat a bokorból.
Liverpo érezte, hogy szorul a nyaka körül a hurok. Minél többet gondolkozott rajta, annál inkább tudta, nagy a baj. Már a képek sem segítettek. Rettegve várta mikor jönnek el érte.
Jo és Cathy agytrösztöt alakítottak. Volt kiindulópontjuk, az öreg elmondásával együtt már működőképesnek tűnt. Sőt! Ha Cathy az elején eggyel több kérdést tesz fel, a fele melót megspórolhatták volna.
Felvirradt a nagy nap. A mindenes izgatottan készülődött Liverpohoz, tudta, hogy a két nyomozó pontot rak az ügy végére, és akkor nyugodtan meggyászolhatja Angel Agát.
Cathy hangját meghallva Liverpo kinyitotta az ajtót. Meglepetésként érte, hogy hárman állnak a küszöbön. Jo és Getron látványától pillanatok alatt kiverte a víz. Tisztában volt vele, ha a lánynak is köze van a másik kettőhöz, akkor rosszul áll a szénája. Ahogy ez végig futott az agyán elájult.
Sikerült fellocsolni, de sokára tért magához. Cathy magára vállalta az inkvizítor szerepét. Jonak meg volt a véleménye Liverporól, és attól félt, ha ő kezdi el faggatni, nem tud semleges maradni.
– Látom, meglepődött hármasunkon – kezdte a nyomozónő – Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Catharina Cat nyomozó vagyok. A kollégámmal már találkozott és azt hiszem Samivoice úr sem ismeretlen ön előtt.
A mérnöktől csak egy röpke biccentés tellett, s egyre kisebb lett a fotelban. A diktafon finoman berregve beindult. Jo jól látható helyre tette az asztalon. Az a mód, ahogyan helyet foglaltak, kihallgatás jelleget kölcsönzött a beszélgetésnek. Mindenki jól láthatta Liverpot, egyedül neki okozott gondot mindhárom látogatóját szemmel tartani.
– Kezdem az elején. Ön azt állította, hogy Mat Rick Angel Agával járt. Fenntartja ezt a kijelentését vagy kíván rajta módosítani?
– Szeretnék... – rebegte alig hallhatóan a férfi.
– Getron Samivoice urat azért hoztuk magunkkal, mert ő nyíltan vállalja homoszexualitását. Vegye ezt szembesítésnek, hiszen Samivoice úr szintén állít valamit, amely állítás semmiképpen nem egyezik a maga teóriájával. Hallhatnánk? – fordult az öregúr felé Cathy.
– Képtelenségnek tartottam, hogy a művésznő az itt jelenlévő férfi barátjával járt volna, vagy bárminemű szexuális kapcsolatot tartottak volna fent. Ezt az állításomat arra alapozom, hogy Mat Rick és Berry Liverpo közismert páros a Blue Banana Clubban. Lehet, hogy ez a külvilág felé nem volt felvállalt. Ha jól tudom, mindketten felelős beosztásban dolgoztak különböző cégeknél, ahol a heteroszexualitás ki nem mondott felvételi követelmény volt. Úgy gondolom, ezért tartották titokban a viszonyukat.
– Igaz ez, Liverpo? – kérdezett közbe Little Jo.
– Igen, igaz – jött tőmondatban a válasz.
– Szeretnénk hallani a valós történetet! – csapott le Cathy.
– Miről? Én nem öltem meg senkit! – üvöltött magából kikelve Liverpo.
– Ezt senki nem állította. Üljön le szépen, vegyen mély levegőt, nyugodjon meg! Gondolkozzon csak, mi ráérünk – nyomta vissza a fotelba Jo az egyre inkább magába roskadó mérnököt.
– Ne akarja, hogy mi meséljük el! Bár van ötletünk arra is, hogy miket csinált maga! Ami nem világos, az az indíték – blöffölt Cathy.
Nem tudhatták miért tette a férfi, csak abban voltak biztosak, hogy ő a gyilkos. A történetet tőle szerették volna hallani. Berry Liverpo megmakacsolta magát és kijelentette, hogy semmire sem emlékszik és kizárólag az ügyvédje jelenlétében hajlandó nyilatkozni.
– Maga tudja. Bár hoztunk memóriafrissítőt is! – lökte elé a helyszínen készült véres képeket Jo – Vagy inkább házi mozizni szeretne? Készültünk! – indult el a lejátszó felé.
– Nem akarom! – üvöltött artikulátlanul a férfi – Vigye innen a francos képeit is, meg az öreget is, nem bírok rájuk nézni se!
– Minden marad. Ha nem húzza sokáig az időt, akkor hamar végzünk! Ha magának megy a képek nélkül is, halljuk! Úgy mondja el, hogy később jegyzőkönyvbe is el kell ismételnie.
Egy jó darabig senki sem szólt. Liverpo nem bírta sokáig a csendjátékot, szinte elégett a rá szegeződő szempárokból sütő megvetésben.
– Jobban jár, ha nekünk mondja el. A kollégák nem szeretik a homokosokat, a kihallgatások előtt tuti összeraknák néhány igen jó fiúval. Szóval? – próbált a lelkére hatni a lány.
– Matet nagyon szerettem. A kapcsolatunkat a viharos jelzővel illetném – kezdett bele bizonytalanul –, a középiskolában kezdődött. Én már egészen korán tudtam magamról, hogy nemileg hova tartozom, ő meg nem. Nem jött ki jól a lányokkal. Sőt, sehogy se jöttek ki! Udvarias volt, de emellett igen érdes modorral áldotta meg őt a teremtő. Tetszett. Már ott a középiskolában is nagyon tetszett. Nem akartam őt megrontani, próbáltam a lányok felé terelgetni, de nem ment. Félt tőlük. Sokáig bizonytalan volt. Aztán a negyedikes osztálykiránduláson elcsábítottam – állt meg egy pillanatra az emlékezésben.
Little Jo és Cathy hátán a hideg futkosott. Hallottak ők már ettől cifrábbakat is, de nem tudtak azonosulni a saját nemükhöz vonzódókkal.
– Nem volt olyan nehéz, mint ahogy azt gondoltam. Nem mondom, az első együttlétet nem élvezte annyira, de az érettségi után mind jobban összemelegedtünk. Ez a kötelék az egyetemen csak még erősebb lett. Legalábbis az első évben. Aztán neki meg–megtetszettek lányok, de ritkán lett belőle a kapcsolat. Nem volt kifejezetten homoszexuális, inkább biszex. Elértem, hogy ragaszkodjon hozzám. Eleinte én futottam utána, aztán átbillent a mérleg. Egyre jobban ragaszkodott hozzám. Többször kért, hogy vállaljuk nyíltan a kapcsolatot, megfenyegetett, hogy elhagy, vagy végez magával, ha én másra is ránézek. Már pedig ez előfordult. Amikor megkaptuk a diplomát, akkor is nyúzott, hogy költözzünk össze, de ez elől én mindig kitértem. Állást vállaltunk, természetesen két különböző cégnél, hogy ne lássanak mindig együtt. A kapcsolatunk innentől kezdve elég hektikus volt. Néha én kötődtem erősebben, máskor ő. A lángolásaink nem mindig estek egybe. Legutóbb, talán fél éve betévedt a Tükör Galériába. Az ízléses művészet mindig lekötötte, és meglátott valamit abban a modell lányban.
– Lorrie Cabusban? – kérdezett közbe Little Jo.
– Igen. Naphosszat áradozott róla. Aztán úgy két hónapja megkért, szüneteltessük a viszonyunkat. Rendes útra akart térni, normális életről ábrándozott. Természetesen a lánynak nem szólt róla, csak messziről csodálta. Én nem akartam megölni őt! Értik?! Egyáltalán nem akartam! – temette kezébe arcát a férfi.
– Kit nem akart megölni? – szúrta közbe Cathy.
– Hát Lorrie-t! Elindultam a galériába, mert Mat elmondásából tudtam, hogy ott találom. Említette, hogy sokszor zárás után is besegít. Angel keddenként ment vászonért és aznap Samivoice is kimenőt kapott. Biztos voltam benne, hogy egyedül találom. Úgy terveztem, elmondom neki, hogy Mat alapjában véve a fiúkat szereti, és hozzám tartozik. Gondoltam, ha a lány ezt meghallja, akkor nem kell neki az én szerelmem, és minden megy a maga útján tovább. Mire a galériába értem, sötét volt odakint. Láttam, hogy a lány az emeleten dolgozik…
– Megenged egy kérdést? Ha nem akarta megölni a lányt, minek vitte magával Mat Rick pisztolyát? – kukacoskodott a nyomozónő.
– Minek? Nem tudom. Nálam volt és kész. Tényleg fogalmam sincs. Nem terveztem gyilkosságot! – kiabált Berry.
– Jó, hihető. Senkit nem akart bántani, de ott volt magánál a fegyver – ironizált Jo – Folytassa! Hoppá! Hogy jutott be?
– Nem volt nehéz! Valaki nyitva felejtette az ajtót. Magam után gondosan bezártam. De csak azért, mert nem szerettem volna, ha valaki kihallgatja, hogy mit tárgyalok Lorrie-val. Már elindultam volna fel a lépcsőn, amikor észrevettem, egy árnyékot. Az egyik nagy teremből a művésznő jött ki. Nem akartam a beszélgetésünkhöz tanút, így a háta mögé kerülve fejbe vágtam, aztán lefektettem a galéria padlójára. Nem voltam elég ügyes, mert felkelt. Ekkor megszorítottam a torkát a sállal, de esküszöm, csak azt akartam, hogy elájuljon. A lány valami sárga festékkel matatott. Felmentem, próbáltam vele beszélni, de ő meglátta Angelt a padlón, és azt hitte, meghalt, nekiállt sikoltozni. Fent volt valami hígító, vagy valami ammónia, amivel sikerült elhallgattatnom, majd lementem, hogy megnézzem él-e még a festőnő. Alig emelkedett a mellkasa. Bepánikoltam, hogy túl sokat húztam a sálon, és közben láttam, hogy Lorrie megmozdul az emeleten. Felrohantam és a félig kómás lányt levonszoltam a lépcsőn, majd a kezét a művésznő torkára szorítottam. Azt sem tudtam, mit teszek, csak el akartam tüntetni onnan mindenkit és nyugodtan gondolkozni. Lorrie kezét addig húzgáltam Aga nyakán, míg jó nagy területen festékes nem lett. Aztán lefektettem a lányt is Aga mellé, és azon gondolkoztam, most mi a fenét csináljak. Kimentem megnézni, hogy bezártam-e az ajtót. Mire visszaértem, Aga nem lélegzett, Lorrie pedig eltűnt mellőle. Bepánikoltam, nem tudtam, mit csinál fent a csaj, és amikor megjelent a korlátnál, gondolkodás nélkül lőttem. Mat Rick a mészárlás után ért oda. Valami hátsó ajtón jött, amit csak a bennfentesek ismertek. Ott álltam, a pisztolyt eldobtam, ő nem tudta mi történt. Azt mondtam neki, hogy Lorrie megfojtotta Agát, engem is meg akart ölni, de lelőttem. Mat kétségbeesett, vette a pisztolyát és hol rám, hol magára fogta, teljesen zavarodott lett. Aztán a halántékára szorította, hogy lelövi magát. Megpróbáltam megakadályozni, a lelkére beszélni, de eszét vesztette. Ki akartam szedni a kezéből a fegyvert, dulakodtunk, akkor sült el. Én nem akartam senkit megölni! Higgyék el!
– És hogyan kerültek magához a képek? – kérdezte Cathy.
– Akartam valamit, ami emlékeztet arra, hogy mit tettem, ahol nem én szenvedek, hanem a nő. Hát ezek pont olyan képek! – tört ki belőle egy hisztérikus kacaj.
– És mi lett a búvárruhával, amit viselt?
– Lemostam – jött az egyszerű válasz.
– Maga három ember haláláért fog felelni – folytatta Jo, aki maga is szenvedélyes búvár volt – Ad egy: készült a gyilkosságra.
– Honnan tudja a búvárruhát?
– Nem emlékszik? Amikor feljöttem, alaposan körülnéztem, és éppen levegőzni volt kitéve. Ráadásul láttam magáról fényképet, amin búvárcuccban feszít. Kitervelte a gyilkosságot, bár maga csak Lorrieval akart végezni. Hiba csúszott a számításába, amikor megjelent Aga is. Hibát hibára halmozott. Mat Ricket is maga ölte meg. Hogy ne legyen tanú arra, amit tett. A búcsúlevélről még nem is szóltam. Maga sem említette, vajon miért?
– Igen, én tettem a zsebébe. Az a saját levele volt. Vagy két éve írta – vált egyre agresszívabbá Berry.
– Ez az, elárulta magát! Annyi ideje nem volt, hogy hazaugorjon érte. Készült. Odacsalta a barátját is. Szándékosan tette.
– Igen! Azt akartam, hogy bűnhődjön mind a kettő! A hülye művésznő meg csak véletlenül került a képbe, de ekkor már olyan mindegy volt! – őrjöngött hisztérikusan a férfi – Vigyenek be, ha tudnak!
Két másodperc alatt zajlott az egész jelenet, felfogni sem volt idejük, mert Berry Liverpo felpattant a fotelból és kiugrott az ablakon.
Csörömpölve hullottak alá az üvegdarabok, s a férfi egyre kisebb pont lett a csillogó folyó felett.
– Lezárva – sóhajtotta Little Jo, majd kikapcsolta a diktafont. – Hívja valaki a kollégákat!
Szerző további művei:
-
Regény novella
Berill Shero Nyíló rózsa -
Regény novella
Berill Shero A kutya -
Regény kisregény
Berill Shero A net csodái, avagy mese habbal -
Regény novella
Berill Shero Krizantém