Homokóra

Teljes mű / Kész

Fogy az idő…

talán el is fogyott -

Petra, úgy fázom s rettegek,

mint hóban fekvő hajléktalan szokott.

 

A gondolat, hogy elválnak útjaink,

lavinaként a hegylábhoz temet,

és ver koporsóm fájába

egy rozsdás, félbetört vasszeget.

 

Legyünk inkább ott, andalogva ketten,

ahol megérint a fák susogása,

s ártatlan gyermekként

elringat a kavicsos folyópart csobogása.

 

Látjuk most őket, az emberek javát -

hív engem az élet, bár még elhunyt vagyok,

de minél több jut szűz lényedből,

én annál előbb feltámadok.

 

Sajnos e fáradt lelket magamban

egyedül kell tartanom,

viszont, ha szeretsz és szeretnek,

az valódi hatalom.

 

Amint gonosz a gyengét,

Isten Lucifert győzi le,

a szeretet kőszikla-ereje tudja

az ördög karmait szőni be.

 

Ha lecsorgott arcunkról minden könny,

az üres gödrön kívül mi marad a szemben,

nélküled a nád menti, gyönyörű kókuszgém

szárnya helyett csupán aszott nyilfű rebben.

 

Megfordul-e döntésed oszlopán a homokóra,

fejlődik-e tovább a frissen rakott gerletojás,

vajon sikerünk után válhat-e a miénkből

egy áldott, hálateli, sorsszépítő találkozás…