adi
szerző

Süllyedek

Teljes mű / Kész

Ott állok a karzaton,

A vérem ritmust lüktet a zenével,

Mozdul a lábam, karom

Emelem a magasba, érzem

A zene már nem a fülemben dobol,

Bentről hallom

Lassan lépek lefelé a lépcsőn

Egy lépés, együtt a dallal,

Ahogy megyek lejjebb,

Úgy süllyedek, és lépek beljebb

Valami megfoghatatlan érzésbe,

Ami már nem a jelen létezésem,

Valami testen kívüli, lebegő

Soha véget nem érő

Lüktetés. Dobbanás. Szívverés.

Ott állsz a tömeg közepén. Átölel a zene. Látom, ahogy megszólal a tested a dallamra és egy-egy mozdulatod újabb és újabb kottajelet dob ki magából, mint valami láthatatlan jelet, amit csak én látok. Hív engem, csak engem. Mindenki más körülötted el van foglalva a tested látványától, de csak a külsőség, a bőröd, a melled, a lábad vonzza őket, nem az, ami bentről fakad. Meglátsz engem és a szemed felismer egyből. Ismeretlen ismerős a tömegben. Engem vártál. Odalépek hozzád. Nem tudok táncolni, de a zene és a látványod megőrjít és már nem kell a tudat, csak az öntudatlan mozdulat, együtt lüktetni veled. Egybe forr a testünk, együtt izzadunk, együtt izzunk. Féltékeny pillantások tengerében élvezünk együtt el, pusztán csak az ölelésben, csókban, érintésben. A zene pedig dobol tovább és adja az ütemet, újabb és újabb orgazmusba tovább.

Otthagylak, táncolni, tovább.