Csak béke van

A faház, mint valami kis pislákoló mécses, állt az erdő közepén. A havas táj körülölelte a gerendákat, mint valami hófehér sál. A keményből vékony füstcsík kanyargott felfelé, jelezve, hogy a ház nem üres. Ketten voltunk, elvonulva ismét a világ elől, elbújva a munka, a számlák, a pénzköltés és minden más hétköznapi probléma elől, hogy ott, kettesben, minden kütyü nélkül élvezzük egymás társaságát. Már túl voltunk a vacsorán és rend volt a házban, nem volt semmi olyan tényező, ami arra sarkallt volna bármelyikőnket, hogy ne egymással foglalkozzunk. A projektor már ott állt a szoba közepén és a vászon is üresen várta azt, hogy minden szemünk rászegeződjön. Valami régi, romantikus filmet választottál. Most nem volt kedved sem akcióhoz, sem feszültséghez, csak valami egyszerű, limonádé jellegű romantikus alkotáshoz, hogy tényleg csak összebújjunk a földre leterített pokrócon és akár kicsit bóbiskolva, egy pohár vörös bort kortyolgatva, de együtt legyünk. A film nem kötött le, te annál inkább. Emlékszem még, milyen volt az első olyan mozis élményem, amelyet az első szerelmemmel sikerült megélni gyerekként. Még alsós voltam, amikor Katival és anyukáinkkal közösen mentünk a Nincs kettő négy nélkül című filmet megnézni. A film nem maradt meg, az annál inkább, hogyan próbáltam megküzdeni Kati kezéért minden létező módszerrel. Most csak mosolyogtam az emléken, aztán megindult a kezem a takaró alatt és megtalálta a Tiédet. Tényleg sikerült magam mögött hagyni a problémákat. Egy mély sóhajjal elnyújtóztam és élveztem a pillanatot, hogy Veled vagyok, hogy együtt vagyunk és nincs ott és akkor semmilyen probléma. Csak béke van.