A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Ezüstgerely 2018

Magyar Olimpiai és Sportmúzeum

2017. december 06.

Sport a magyar kortárs művészetben pályázat

Ezüstgerely 2018

 
Az Ezüstgerely örökös vándordíj elnyerésére kiírt pályázat több mint fél évszázada ösztönzi mindazokat a tehetséges művészeket, akiknek szemléletmódjától, alkotó fantáziájától nem idegen a sport világa.
Márpedig a tapasztalat - majd két emberöltő távlatában - azt mutatja, hogy mind több tehetséges művész érez késztetést a megmérettetésre ebben a kétszeresen is nemes vetélkedésben.
 
Az okok között meg kell említeni, hogy az Ezüstgerely pályázatnak - a hagyományosan magas színvonalat is figyelembe véve - egyrészt: a mai napig nincs vetélytársa, másrészt: eddig még nem volt igazi vesztese. Nyertese annál több: az alkotók és mi, akik a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum kiállításai alkalmával időről időre gyönyörködhetünk művészetükben.


 
A pályázatot 1961-ben írták ki először, 2005-óta a Mező Ferenc Közalapítvány Ezüstgerely Alkuratóriuma felügyeli, a Közalapítvány 2011-ben a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottságává alakult át, melynek Abizottságaként működik tovább az eddigi alkuratórium.  Az albizottság tagjai: (Elnök: Dr. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója, alelnök: prof. Dr. Takács Ferenc a TF professzor emeritusza, Habik Csaba Balogh Rudolf-díjas fotóriporter, Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész és Dr. Gombocz János a TF professzor emeritusza.
 
A pályázat kiírója a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum
Lebonyolító: a Nemzeti Sportközpontok - Magyar Olimpiai és Sportmúzeum
Támogató: az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága


 
A pályázat célja
 
Az Ezüstgerely Albizottság - hagyományainak megfelelően - hangsúlyozottan művészi igénnyel készült, a sport, az olimpia, a testnevelés és a természetjárás, azaz a testkultúra egész területének témavilágát felölelő alkotásokat vár. Számít a különféle művészeti alkotóműhelyek: szövetségek, társaságok és a téma iránt érdeklődő független pályázók jelentkezésére, valamint a művészeti közép- és főiskolák hallgatóinak munkáira határon innen és túlról egyaránt.
 
Pályázati kategóriák
 
K é p z ő m ű v é s z e t
Pályázni lehet olyan autonóm alkotással (szobor, festmény, grafika, kisplasztika, stb.), amely a sport, a testnevelés és a természetjárás gondolatköréből meríti témáját, illetve az emberi mozgásra, ritmusra utal.
Összdíjazás: 1.000.000 Ft.
 
A l k a l m a z o t t m ű v é s z e t
Beküldhető minden olyan művészeti alkotás, amely kapcsolatba hozható a testneveléssel és sporttal. Például: alkalmazott grafika (plakát, bélyegterv, könyvillusztráció, embléma, stb.) formatervezés (sporteszköz, felszerelés, jelvény, textil, díjérem, plakett, serleg) ötvösművészeti tárgy stb. (technikai és anyaghasználati megkötés nélkül).
Összdíjazás: 700.000 Ft.
 
 S p o r t f o t ó  
Minden hivatásos és amatőr fotós nevezhet művészi színvonalú alkotással a versenysport, utánpótlás-nevelés, iskolai sportélet, szabadidősport, fitnesz vagy kötetlen, játékos testedzés témaköréből.
Pályázni lehet fekete-fehér vagy színes, nyomdai minőségű digitális felvételekkel. Különleges művészi indok esetén papírképet is elfogadunk, legkisebb mérete: 30 x 40 cm. Egy alkotó legfeljebb 6 képpel nevezhet.
3-6 képből álló sorozat egy képnek számít. Sorozat esetén a kép legkisebb mérete: 24 x 30 cm.
A digitális képek mérete legalább 8 megapixel, rövidebbik oldala 2100 pixel, a hosszabbik oldal nem haladja meg a 6000 pixelt, jpg formátumban, a kép hátulján, ill. a fájl nevében minden esetben fel kell tüntetni a pályázó nevét és a kép címét. Képeket, dvd-ket nem küldünk vissza. A fotók a múzeum archívumába kerülnek.
Összdíjazás: 1.000.000 Ft.
 
I r o d a l o m
Pályázni lehet minden 2013 után nyomtatásban megjelent könyvvel (epikai vagy lírai alkotással), vagy bemutatott színdarabbal, amelyben hangsúlyos szerepet kap a sport, a sporttörténet, a testkultúra.
Műfaji, illetve terjedelmi megkötés nincs.
A pályázat nyelve: magyar. Színdarab esetén a szövegkönyv mellett kérjük az előadás felvételét is beküldeni, dvd hordozón.
Összdíjazás: 800.000 Ft.
 
F i l m – v i d e ó
Pályázni lehet olyan, művészi színvonalú, a magyar sport népszerűsítését szolgáló filmekkel, film klipekkel, melyek az elektronikus és digitális média világában jól szolgálhatják a magyar sport és testkultúra ügyét és 2012 után készültek. A pályaműveket dvd hordozón kérjük beadni.
Összdíjazás: 1.000.000 Ft.


 
A pályázat díjazása
 
 A pályázat összdíjazása: bruttó 4.500.000 Ft.
A zsűri - kategóriánként - első, második, harmadik díjat, esetleg különdíjat ad ki.
A díjak összege: 30.000 Ft - 250.000 Ft.
Az albizottság fenntartja magának a jogot, hogy a zsűri javaslatai alapján a pályadíjakat felemelje, megoszthassa, átcsoportosíthassa, vagy egyáltalán ne adja ki.
 
Egyéb tudnivalók
 
Nevezési díj nincs.
Egy alkotó több kategóriában is indulhat.
Az Ezüstgerely pályázaton korábban már nevezett műveket beküldeni nem lehet.
A pályaműveket kiállításra alkalmas, sérülésmentes állapotban kell beadni.
A nevezett alkotások száma kategóriánként nem korlátozott (kivéve a sportfotó kategóriát).
Részvétel: minden 2001. január 1. előtt született alkotó pályázhat.

 
A pályaművek beadása
 
2018. január 2-tól január 4-ig 10 órától 17 óráig, illetve január 5-én (pénteken) 10 órától 13 óráig személyesen, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum honlapján (sportmuzeum.hu) a beadást megelőző két héttel megjelölt helyen, a honlapról letölthető nevezési űrlappal lehet.
 
Eredményhirdetés, kiállítás:
 
Az eredményhirdetés, egyben a kuratórium által felkért szakmai zsűri döntése alapján elfogadott alkotások kiállításának megnyitója 2018. március 13-án, lesz a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum Kiállító épületében, a Budapest Sportaréna melletti SportAgorán. 1147 Budapest, Ifjúság útja 2.
 
A kiállítás anyagáról színes katalógus készül, annak egy példányát minden kiállításra kerülő, ill. díjazott alkotó megkap.
 
További információ: +361 471 4350 és az info@sportmuzeum.hu

 

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1