A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

AKÍK Pályázat 2017.

AKÍK

2017. január 27.

A jubileum alkalmából az AKÍK és az Isaszegi Önkormányzat nyílt művészeti pályázatot hirdet, melynek témája: „Sok mindent lehet, de csak a jót szabad”

AKÍK Pályázat 2017.

2017. AKÍK Művészeti Pályázat
Öt éve alakult meg az Alkotók, Költők, Írók Klubja Isaszegen.
A jubileum alkalmából az AKÍK és az Isaszegi Önkormányzat nyílt művészeti pályázatot hirdet, melynek témája: „Sok mindent lehet, de csak a jót szabad”

A pályázatra olyan alkotásokat várunk, amelyek alapja a pályázat témájához kapcsolódik. A világ rengeteg lehetőséget kínál fel az egyén számára. De amit ma cselekszünk, az eldönti, hogy milyen lesz holnap a világ. Sok mindenhez megvan a technikai fejlődés, a társadalmi, munkahelyi, családi hierarchiában betöltött pozíció, hogy megtehessünk valamit, és akaratunk szerint alakítsuk a dolgokat, körülményeket, akár mások kárára – akár mások javára. Sajnos, az élet sok területén jelenlévő visszaélésekről szóló hírek tömegei szinte elfeledtetik, hogy mik a helyes, igazságos, jó dolgok. A pillanatnyi egyéni, vagy közösségi érdek mentén teszik sokan ami „a legjobb nekik”, de nem számolnak a másokra gyakorolt negatív hatásaival.
Minden - 18 éven felüli - alkotó legfeljebb három alkotással pályázhat. Szerzőséget nem vizsgálunk, a szerzői jogokért a pályázó tartozik felelősséggel.

Pályázni szépirodalmi művel, fotóval, képzőművészeti alkotással (grafikákkal, festményekkel, kisplasztikákkal, fotókkal, textilekkel, érmekkel, faragásokkal), illetve az alkotásról készült fotóval lehet.
Az irodalmi pályázat word A4-es formátumban, Times New Roman 11 –es betűnagyságban max. 3 oldalon, a fotók jpg 300 dpi kiterjesztésben küldhetők be a akikisaszeg@freemail.hu online címre, csatolt dokumentumként.
Várunk új, és máshol már megjelent írásokat, alkotásokat is.

Beküldési határidő: 2017. március 31.

A Díjkiosztó 2017. május 13.-án, műsoros irodalmi találkozóval, kézműves vásárral, a résztvevők könyveinek vásárával, és a pályázati fotók, és pályázati képzőművészeti alkotások kiállításával valósul meg. A díjkiosztóra az eredeti képzőművészeti alkotást kell elhozni! Helyszíne az Isaszegi Dózsa György Művelődési Otthon.
Az ünnepségre a pályázók külön értesítést kapnak, a helyszínen minden meghívott alkotónak regisztrálnia kell. A Díjátadón a pályázóktól személyes megjelenést kérünk, a díjakat csak személyesen lehet átvenni.

Díjak: irodalmi, fotós és képzőművészeti kategóriában értékes díjak és Különdíjak

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1