TÜNDÉR MESE

TÜNDÉR MESE

 

Túl az Óperencián,

Élt egy gonosz varázsló.

Föld mélyén, barlangjában,

Sok kis üres cella volt.

 

Ferkó, nevet viselte,

S unta magát egyedül.

Erdei manók közül,

Szolgálókat keresett.

 

A hozzá hasonlókat,

Maga köré gyűjtötte.

Ment is sok civakodás,

Apró kis gonoszkodás.

 

Haragosak, békétlenek,

Szeretetet, nem ismertek.

Káröröm és irigykedés,

Mindennapos veszekedés.

 

Manó szemek szikráztak,

S ördögien ujjongtak.

Olyanná lett a barlang,

Mint forró, tüzes katlan.

 

Ám, megunta ezt Ferkó,

Gondolta, nem lesz így jó.

Itt ez a sok kis cella,

Tündéreket elfogja.

 

Őket, csapdába csalja,

A cellába bezárja.

Kitervelték manókkal,

Mikéntjét a csapdának.

 

Gyönyörű, kristály fényű,

Szeretettől csillogó,

Örömteli, ragyogó,

Boldogságtól nevető,

 

Tündérek, mit sem sejtve,

Légiesen szökdeltek.

Virágokat neveltek,

Forrás vizén lépkedtek.

 

Manók jöttek felszínre,

Szétszéledtek az erdőben,

Kit, hogy tudtak, becsaptak,

Föld mélyére vonszoltak.

 

Ült is nagy szomorúság,

A tündérek arcára,

És még így is felfénylett,

A sötétség barlangja.

 

Örömködtek a manók,

És velük együtt Ferkó.

De nem tartott sokáig,

Lepleződött, hamisságuk.

 

Tündéreket becsapták,

Álmesével áltatták.

Megtudta ezt Főangyal,

S megfújta a trombitát.

 

Minden felől angyalok,

Összegyűltek rohamra.

Alászálltak barlangba,

A lakatok csattantak.

 

Cellákból, kiszabadultak,

Legyőzték a manókat.

Ők kerültek fogságba,

A föld mélyén elzárva.

 

Az angyalok serege,

Már táncot jár réteken.

Szárnyaikkal susognak,

Mindig utat mutatnak.

 

Ott vannak ők, forrásban,

Mezőnek, virágában,

Fáknak, sűrű lombjában,

Őket, erdő szelleme vigyázza.