Hálaadás napján

Hálaadás napján

 

 

Kitartok a jó mellett és elhiszem

de verset miből irjak

hogyha elcsösztem az életem ?

 

Azt mondjátok én lennék a sorsom kovácsa,

én az agyagedény ki a nagyvilágot csinálta ....

Küzdöttem már foggal körömmel,

százszor vesztettem

és ujra kezdtem örömmel;

rovar lettem ki a zöld pokolból ki se látszik

kivel sorsa, kénye- kedve szerint játszik.

 

Néha nagyon messze vágyok

felejteni akarom hogy belesegitettek mások

- de mégis maradok-

a macskáknak melegitem a kaját - én hidegen eszem-

valakit csak kell szeretni - nincsen gyermekem.

 

Még mindig gyűjtök, reménységgel fűtök -

hős szerettem volna lenni,

majd ki csattantam az egészségtől -

most szégyenlem magam a betegségtől

meg attól hogy a bűnt is vágyom,

hiába kerülöm, hiába utálom.

 

Azt mondjátok álmodom az életet ?

Nem kell nekem mondjátok -

hallom én hogy rab vagyok;

csörögnek a láncaim

ugyanazt az imát mondom

nem cserélem álmaim -

reggel se volt szerencsém

de ha meg is jönne késődélutánra -

elzavarnám akaszkodjon másra

-pedig rámférne –

de csak kérdezgetném - ki és mi okból küldte.

 

Azt mondjátok más iskolába kell járni ?

Igen, de ott önmagadat kell a sikerért cserébe elárulni ...

És ha ujra kezdhetném tán oda járnék ?

Akkor is az igaz szerelemre vágynék;

inkább loser-ként dicsérek vesztes igazságot

minthogy eggyé legyek avval amit látok.

 

Hogyha Istenhez fordulnék válaszolna ,

de Ő haragszik a lázadókra

és én az vagyok ,

minden porcikámmal lázadok...

 

Benne hittem, Tölle kértem

mindenemet Rá tettem

úgy gondoltam győztes leszek

és most vágyaimmal kereszten -

ahogy vagyok húsban vérben

minden vágyban testre mérten-

testre szabott ideálban

és a földi igazságban -

alig - alig értem

hogy amit kértem

szakadékká lett közöttünk -

bűnbeesés óta kűlön világ áll mögöttünk.

 

És olvasom a Szentirást

de számonkérem Istent

- éppen mikor keresem -

Hozzá szeretnék eljútni

de zajjal hordom keresztem.

 

Azt kérem ami a bűn és halál magvát hordja -

mig az én Istenem önmagát és örökségét adja-

örök időben és térben -

de először húsban vérben,

földre szállott isteni igében

kinjaival testre mérten -

háromszor is megkisértett ideálban

és a keresztre feszitett igazságban .

 

Aztán jön egy végtelen nagy nyugalom és boldogság-

letöröli minden könnyemet

és az elcsöszött kis életemből

- Hálaadás Napján -

csendben megirom a versemet.