Egy szál rózsa

Egy buszmegállóban lévő padra valaki egy rózsát tett. Arra várt, hogy valaki leüljön, felvegye majd elvigye. Többen is várták a megállóban a korai buszt, de senki sem ült le, nem vette fel, hogy magával vigye. Gyönyörű rózsaszínű volt, a levelei szépen íveltek, a szirmai sehol sem voltak megtörve - ritkán látni ilyen szép virágot. Az emberek csak jöttek, mentek a busszal, de a rózsa a padon hevert mindvégig: nem érintette meg, nem vette fel és nem vitte magával senki. Már késő reggel volt, mikor egy kislány az anyjával a megállóba érkezett. Az anya, ahogy a megállóhoz értek, hátat fordított a padnak és magához húzta a kislányt. A lány anyja kezét szorosan fogva próbált forgolódni és mindenkit szemrevételezni, aki a megállóban állt. Pont olyan színű ruhát viselt, mint amilyen a rózsa volt, gyönyörű rózsaszínűt. Egyszer csak, ahogy ott állt és forgolódott, megpillantotta a rózsát. Először a szín tűnt fel neki és tetszett, hogy ugyanolyan, mint amilyen a ruhája színe. Nézte, nézte és a tekintetét nem vette le róla.

• - Anya, nézd, ott egy virág, egy rózsa a padon. Kié lehet?

• - Nem tudom, ne foglalkozz vele, nem a tiéd.

• - De nincs vázában, el fog hervadni.

• - Nem baj, ne foglalkozz vele.

• - Szerintem vigyük haza, adjunk neki vizet.

• - Ne nyúlj hozzá! Elviszi majd az, akié. Lehet, odatették valakinek.

• - Lehet, hogy akinek odatették nem vette észre, hogy ott várja.

• - Mondtam már, ne foglalkozz vele, mindjárt jön a busz.

• - Nagyon szép virág, kár, hogy el fog hervadni. Hervadtan már az sem fogja elvinni, akinek odatették...

• - Lehet, de nem a miénk.

• - Miért nem vihetjük el? Vizet adunk neki és napokig olyan szép lesz, mint most. Írhatnánk egy cetlit a buszmegállóba, hogy nálunk van és úgy biztosan megkaphatja az, akinek odatették.

• - Most nem tudjuk magunkkal vinni, de ha még délután is itt lesz, mikor hazaérünk, akkor rendben, elvisszük és adunk neki vizet.

• - Délután már nem lesz ilyen szép. - szomorodott el a kislány, miközben a virágot nézte.

Egy nő lépett a padhoz a megállóba érve. Arrébb tolta a virágot és leült. A kislány morcosan nézett rá, nem szerette volna, hogy a virágot elvigye.

• - Tied? - kérdezte a nő a kislánytól.

• - Az. Délután. - válaszolta hirtelen.

Ebben a pillanatban megérkezett a busz, az anya felszállt a kislánnyal és a rózsa ott maradt a padon fekve. Elindult a busz, de a kislány tekintetét addig nem vette le a rózsáról, míg látni vélte azt.

Az idő telt csak telt, de a virághoz nem nyúlt senki. Tűzött a nap és a rózsa már nagyon szomjas volt, levelei már nem voltak merevek; azok lekonyultak, a virág összeesett és elernyedt. Egy bácsi ért a megállóba és a napsütés elől beállt a megálló fedett részébe, olvasni kezdte a megállóban lévő plakát szövegét. Miután befejezte az olvasást, leült a padra, a félretolt virágra nézett, egy határozott mozdulattal a szemetesbe dobta, majd visszaült a padra és várta a buszt, hogy az jöjjön.

A rózsát a nap égette, egyre jobban elernyedt, már csúszott a szemetes aljába, de még mindig várta, hogy valaki felemelje és magával vigye. Egyszer csak egy kislány szaladt a megállóba, keresett valamit, de láthatóan nem találta.

• - Azt hiszem elvitték. Biztos nem hervadt el, egy néni vagy egy bácsi adott neki vizet.

• - Minden bizonnyal Kicsim. Megnéztük, nincs itt, most már menjünk. - kérlelte a kislányt az anyja.

A kislány szomorúan elindult, de ahogy fogta az anyja kezét még visszafordult egyszer. Ahogy megfordult, egy egészen kicsi rózsaszínű valamin akadt meg a szeme, ami éppen csak túlért a szemetes tetején.

• - Anya, nézd, nem vitte el senki. Milyen szép volt és most milyen csúnya. Még nem száraz, vizet kell adni neki.

• - Kicsim, a szemetesben van, ezt már ne vigyük haza.

• - Szeretném. Meglátod szép lesz, mint reggel. Nézzük meg! Adjunk neki vizet!

• - Ne nyúlj hozzá! Megszúr a tüskéje! Majd én! - sóhajtott az anyja, aki egy papírzsebkendőt vett elő a táskájából és azzal fogta meg óvatosan a rózsát, majd a kislány kezébe adta.

A kislány boldogan ölelte át kezével a papírzsebkendőbe csomagolt szárat és óvatosan szorította míg haza nem ért édesanyjával. Otthon vízbe tették, nézegették és másnap reggelre a virág ismét pompásan érezte magát; ismét a régi fényében ragyogott, pont úgy, ahogy azt a kislány remélte.