Düh

Teljes mű / Kész

Düh

 

Dühöt érzek szüntelen, de hiába terelem

bennem mélyre bújva, 

újra meg újra előhúzva 

ostort csattogtat,

míg vért nem buggyaszt lelkemen.

 

Térdig gázol, ha engedem

nyomja, húzza

a gondok súlya

papír pajzsom átszakítja, 

éppen csak megfékezem.

 

Véletlenek nincsenek,

már magammal lenni sem merek,

régi ismerős, kit hiába feledek,

leghátul, jól eldugva

egy marék neuron ontja, fújja,

vajon mikor fordul ellenem?