Az örökké szomorú kerti törpe

Teljes mű / Kész

Fönt, magasan a hegy tetején,
egy gyönyörű kis kert közepén,
élt-éldegélt egy öreg kerti törpe.
Szája örökké lefele görbe.

Távolabb a háztól egy apró hegyi patak
vájt magának régen utat.
Odahallatszott csobogása,
s e csilingelő hangnak nem volt sehol mása.

De sajnos az öreg kerti törpe
oda volt a kerthez nőve.
Megmozdulni nem tudott,
így csak hallgatta, de soha nem látta a patakot!

A körülötte élő apró állatok
mindegyike azon gondolkodott,
hogy mutathatná meg neki mennyei hang forrását,
kicsiny hegyi patak csobogó futását.

Egy kora nyári hajnalon,
a csúszós harmaton
megjelent egy egész bolynyi hangya,
akik a szomszéd hangyavárban laktak nyaranta.

Élőálltak több mint százan,
a törpét hátára fektették bátran.
Majd lecsúsztatták a hegyen,
hogy végre egyszer boldog legyen!

A friss harmaton egészen a patakig csúszott,
maga után lehajló fűszálból utat húzott.
Amikor a patakpartra megérkezett,
alig hitt a szemének, csak lassan éledezett.

A több száz hangya a döbbent törpét talpra állította,
s a látvány őt teljesen elámította.
És láss csodát! Az örökké szomorú kerti törpe szája
úgy néz ki, mintha nem lefelé, hanem fölfelé állna!

Amint ott ácsorgott az imádott patak partján hitetlenkedve,
észre sem vette, hogy nagyszerű lett a kedve!
Csak a hangyák néztek egymásra büszkén és boldogan,
nem véletlenül dolgoztak az ügy érdekében oly sokan!