A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

APEVA 365

Változó Világ Kiadó

2017. július 18.

Kerülj fel a naptárba!

APEVA 365

A Változó Világ szerkesztősége

Apeva 365

címmel irodalmi pályázatot hirdet.

A pályázat eszmei célja az apeva műfaj népszerűsítése, apevaíráshoz való kedv felébresztése minél szélesebb körben.
A pályázat konkrét célja egy apeva-antológia összeállítása és megjelentetése naptár formájában, amelyben minden napra esik egy vers.

A pályázat eszmei célja szempontjából legjobb az lenne, ha a naptárban szereplő 365 vers mind különböző szerzőtől van, de megfelelő jelentkezők híján a naptárban egy szerző több verssel is szerepelhet.

A naptár megvalósítása érdekében a pályázatnak lesz egy jelentkezési szaka, amikor azok, akik részt kívánnak venni a pályázatban, nyilatkoznak részvételi szándékukról, különösen pedig arról, hogy ha erre lehetőség lenne, hány verssel tudnának részt venni. Ebben a körben kell nyilatkozni arról is, hogy tartanak-e igényt egy vagy több konkrét dátumra. E nyilatkozat tételéhez a kiíró formanyomtatványt biztosít. A jelentkezés feltétele még az Apeva 2017 című antológia PDF változatának megvásárlása (ára 400 Ft). Ez alól a feltétel alól az Apeva 2017 szerzői mentesülnek. A jelentkezési szak addig tart, ameddig indokolt. Azt a kiíró bármikor lezárhatja, ha már van 365 jelentkező, de legkésőbb 2017. november 10-én.

A pályázat szorgalmi szaka az az időszak, amikor a már jelentkezett résztvevők beküldhetik verseiket. Ennek határideje 2017. november 10. Ez idő alatt a kiíró folyamatosan értékeli a beküldött műveket, indokolt esetben javításokat javasol.

A pályázat végső része a szerkesztési szak, amikor a kiíró és a résztvevők megállapodnak a dátumok kiosztásáról, ezen belül arról, hogy egy-egy részvevő hány verssel szerepel a naptárban. A megállapodás feltétele minden elfogadott vers után egy naptár megrendelése (a naptár előre rögzített ára 900 forint) és egy egységes pályázati alapdíj (1500 forint, amely tartalmazza a naptárak postázási költségeit).

A naptár postázási határideje 2017. december 10.

A 2018 naptára – 365 apeva című kiadvány falra akasztható heti beosztású naptár, spirálozva (a lapokat nem kell tépni). Ez – különösen decemberben – kiváló karácsonyi, újévi ajándék is, és tetszőleges példányszámban rendelhető.
A pályázat további részletes szabályait (szerzői jogok, imprimálás, fizetési feltételek) a jelentkezők közvetlenül kapják meg.

Budapest, 2017. július 3.

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1