Születés

Modern kórteremnek berendezett, belvárosi lakás foteljében ült Péter a lélek doktoránál, legjobb barátja halála után egy évvel, a heti segítő terápián.

Zord tavaszi idő sűrű esője kopogott az ablakoknál, a város hangjai kint rekedtek, csak a csönd és a doktor éles szava hallatszott a kb. 4 méter belmagasságú, hófehér falak között.

„Minden születés halállal végződik, a halhatatlanság nem a miénk. Az örök életet csak olvastuk Péter!” Az elmúlt egy év minden hetének szerdáján így kezdte mondandóját a doki, hogy rögzüljön a páciensben a véges emberi lét. Aztán következett a pszichiátriai szakszavakkal tűzdelt része a felvezetésének, a szakaszokról. Ezt is mindig elmondta. Felismerés, feldolgozás, elfogadás és a tényekkel való továbblétezés. Persze mindezt jó részletesen kifejtve, hogy gyorsabban teljen a másfélórás kezelés.

Péter nehéz eset volt. Szoborként meredt a szoba falán lévő, egyik hatalmas festményre, s azon belül is az egyik rajta szereplő alak tekintetére. Ez rendkívül idegesítette a szakembert, de egy év alatt már megszokta, hogy nem figyel rá és hogy nem sok eredménnyel jártak a bevetett módszerei.

A festmény öt emberi alakot ábrázolt egy asztalnál, hárman az egyikre figyeltek, aki mutatott valamit. Az ötödik egyén viszont hátat fordított a többinek és nézett az ablak felé. Az ő arcát kémlelte Péter a nagy hallgatásban.