Nélküled elveszek

Teljes mű / Kész

Az esőcseppek egy-egy újabb csíkot húznak a szélvédőn. Az autók fényei visszatükröződnek a szememben, piros, fehér, mindegy. A visszapillantóban elvakít a mögöttem jövő furgon. Előzni akar, de nem tud, nincs helye. A rádióból az aktuális sláger mászik a fülembe és valahol csak lassan alakul át a zaj dallammá. Már értem, mit mond, most már figyelek. „... ha még egy percet is nélküled töltök, már elveszek...”. Talán régen ezt a számot máshogy értettem volna. Talán régen egy könnycsepp is kicsordult volna. Talán ráztam volna a fejemet, hogy miért, miért, nem ezt érdemlem. Talán Rád gondoltam volna és talán fájt volna. Talán... Biztosan. És most, ott ülök az autóban, szól a zene és hallgatom, tetszik a szám, mentem a kedvencek közé félig automatikusan. Az eső, mintha megszokásból tenné, tovább csíkoz az ablakon. Én meg üres vagyok. Már nem gondolok senkire, nem gondolok Rád, már nincs miért és már nem fáj, csak a zene tetszik. Mint régen egy másik szám, ami fájó érzéseket indított el bennem és rojtosra hallgattam direkt, hogy még jobban fájjon. Aztán az is a kedvencek közé került és most már az sem fáj, csak szívből éneklem. Jön a piros lámpa, egy bal kanyar és megyek tovább. Talán már nem a megszokott úton, talán már valami új felé, egy &uacu