Egy napsütéses májusi reggelen mókus Bori éppen a habos kakaóját szürcsölgette és vajaskiflijéből nagyokat harapdált hozzá, mikor nagy elhatározásra jutott:
- Elköltözöm a Mamától meg a Papától és egyedül élek majd az erdőben!
Gyorsan a szájába tömte még a vajaskifli megmaradt csücskét, sárga pöttyös bögréjéből kiitta az utolsó korty kakaót, nyelvét a bögrébe dugva gondosan kinyalogatta a falán megtelepedett habját, aztán a szobájába sietett.
Ágya elé térdelt és a fodros, fehér paplan alól előhúzta a játékbabát, a hátizsákjába gyömöszölte, és úgy ahogy volt, pizsamában meg papucsban kiosont az ajtón. Annyit sem makogott: Viszontlátásra!
Ahogy ment, mendegélt egyre beljebb a sűrű erdőben, így gondolkodott:
- Beköltözöm egy odvas fába, ahol azt teszem végre, amit akarok! Ott nem kell majd szót fogadnom a Papának meg a Mamának. Ezentúl akkor mosom meg a fülem, amikor kedvem támad, annyi vizet iszom ebéd közben amennyi a pocakomba fér, és sosem mosok fogat!
Ahogy ezt végig gondolta, meglátott egy odvas fát. Gyorsan felfutott a törzsén és már bent is volt az odú mélyén, ahol otthonosan berendezkedett: A játékbabáját az odú egyik oldalába ültette, a hátizsákot meg áthajította a túloldalra.
- Most keresek egy játszótársat – gondolta vidáman és lefutott a fa törzsén.
Nem messze az odútól meglátta sün Döncit, akivel addig labdáztak gesztenyével, míg az erdőn túlról meghallották a déli harangszót.
- A mamám finom ebéddel vár odahaza – mondta Dönci és már indult volna hazafelé, mikor a mókus büszkén kijelentette:
- Én akkor ebédelek amikor akarok, mert egyedül élek az erdőben.
A sün hallotta is meg nem is amit Bori mondott, mivel már csak a gőzölgő, ízletes ebédre tudott gondolni. Gyorsan elköszönt és már ott sem volt.
Bori is alaposan megéhezett addigra, ezért elindult valami eleséget keresni. Az erdő közepén talált egy tisztást és egy mogyoróbokron néhány mogyorót. Gyorsan be is falta, de az olyan kevés volt, hogy nem múlt el az éhsége.
- Otthon az én mamám is finom ebédet főzött – gondolta, mikor megpillantotta pocok Bercit. Ahogy fogócskázni indult vele, rögtön meg is feledkezett arról, hogy éhes. Egészen addig játszottak, míg Bori megbotlott egy nagy kőben és elesett.
- Kiszakadt a pizsamám és felhorzsoltam a térdem! – nyafogta, aztán leült a fűbe egy kicsit sírdogálni.
Mire abbahagyta a pityergést, pocok Berci már messze járt, más játszótárssal fogócskázott tovább.
Szipogva maszatolta szét könnyeit, miközben arra gondolt:
- Otthon a Mama bekötözné a térdem, a pizsamám kimosná és megvarrná.
Nem sokáig bánkódott, mert hirtelen ott termett előtte béka Betti.
- Kutya bajod sincs! Kiszakadt pizsamában meg éppen olyan jót lehet játszani, mint abban, amelyik nem lyukas – vigasztalta.
Valóban alig fájt Bori lába, a pizsamájával meg egy cseppet sem törődött már.
- Ugráljuk át az árkot! – hívta Betti jókedvűen.
Ugráltak az árok egyik oldaláról a másikra, és Bori hamarosan meg is feledkezett arról, hogy felsebezte a térdét, amikor az egyik papucs leesett a lábáról az árok mélyére és ott nyoma veszett, mintha a föld nyelte volna el. Hiába másztak le az árok aljára és keresgélték a sűrűn burjánzó növények alatt, nem került meg sötétedésig sem, mikor Betti hirtelen megszólalt:
- Vár a mamám meg a papám!
- Én egyedül élek az erdőben – válaszolta gyorsan Bori, de addigra Betti már nagyokat ugrálva igyekezett haza. Még köszönni is elfelejtett.
Egyre sötétebb lett, ezért a mókus is elindult az odvas fa felé. Mikor odaért, fél pár papucsában felkapaszkodott a törzsén, majd az odú mélyén feje alá tette párna helyett a hátizsákot és a játékbabájához bújt. Várta az álmot, de nem jött a szemére, mert egyre jobban fázott a fodros, fehér paplankája nélkül. Így didergett fél éjszaka, mikor a játékbaba fülébe suttogta:
- Nincs mivel betakaródznom.
A játékbaba mereven nézett maga elé a sötét éjszakába, amit csak a hold fénye világított meg.
Aztán a mamájára gondolt, aki esténként mindig betakarta, mielőtt elaludt.
Szomorúan nézte a játékbaba egykedvű arcát mikor újra megszólalt:
- Nincs ajtaja az odúnak.
Akkor meg a papája jutott eszébe, aki a házacskájuk bejáratára erős fából vastag ajtót készített, hogy soha ne legyen odabent hideg.
Addig gondolt a papájára meg a mamájára, míg elpityeregte magát, majd pityeregve, dideregve álomba merült.
Reggel egy madár énekére, meg az annál is hangosabban korgó gyomrára ébredt.
- Hazamegyek! – kiáltotta a játékbabának.
Gyorsan fel is ugrott, de a papucstalan lába beleakadt a papucsos lábán elszakadt pizsama hasadékába, amitől orra esett. A pizsama végig hasadt a lába szárán, és két oldalról úgy lógott, mint függöny az ablakon.
Nem törődött már vele, csak azzal, hogy minél hamarabb otthon legyen. A játékbabát gyorsan belegyömöszölte a hátizsákba, lemászott a fa törzsén és elindult hazafelé. Azzal a lábával, amelyiken a kettéhasadt pizsama szárát a reggeli szellő lengette, olyan hangosan csoszogott, hogy visszhangozta az erdő. A másik lábával amelyiken meg nem volt papucs, hangtalanul lépkedett, mintha lopakodna. Így ért a házikójukhoz, melynek kertjéből már érezte a frissen főtt kakaó finom illatát.
- Mama! Papa! Hazajöttem! – kiáltotta Bori, ahogy belépett a házacska erős ajtaján, és boldogan futott hozzájuk.
Mókus mama gyorsan kádba dugta és tisztára csutakolta. Miután a térdét is bekötözte, asztalhoz ültette és elé tette a habos, meleg kakaót a vajaskiflivel. Bori még csak a kifli csücskét harapta le és az illatozó kakaó mind a pöttyös bögrében maradt, mikor a fáradságtól elaludt. Arra sem ébredt fel, hogy mókus papa a karjába vette majd puha ágyába fektette, aztán mókus mama a fodros paplannal betakarta és a játékbabát az ágy sarkába ültette.
