Kandallóra várva

Sötét volt az erdőben, ahogy a kaput átléptük. Csak mentünk tovább az ösvényen, szinte ötlettelenül, csak hogy végre találjunk valami biztonságot nyújtó fedelet a fejünk fölé. A kapuból ítélve valami nagy épület felé tarthattunk, de miután maga a kapu is eléggé rozsdás és hiányos volt, azért sok jót nem vártunk. A hideg már érezhetően csattogtatta a fogát, ennek hatására már össze-összekoccantak a fogaid. Levettem a kabátomat és Rád adtam, hogy ezzel is csökkentsem a fázásodat. A bozót jobbról és balról is benyúlt az ösvényre olyan szinten, hogy néha már nem is láttuk az utat. Sajnos a Hold és a csillagok sem voltak barátaink ezen az éjszakán, amióta otthagytuk a lerobbant autót a főút mellett, azóta még jobban beborult és az erdő hangjaiból ítélve hamarosan esni is fog. Mentünk tovább, illetve mentünk volna tovább, ha nem botlok el egy kilógó gyökérben, amit nem sikerült észrevenni a sötétben. Természetesen a bokám bánta, de szerencsére nem volt annyira vészes, csak annyira zúzódott, hogy ne tudjak egyenesen lépni. A bozótos lassan megszűnt és a kitágult tér közepén ott állt a régi kúria. Az üvegek betörve, néhány cserepet a föld őrzött már, de összességében jónak tűnt így külsőre. Beléptünk és próbáltuk kitalálni, hogy merre lehet egy kandalló, ahova be lehet gyújtani és ahol mi is össze tudunk bújni egy kicsit. Nem sokat kellett keresgélni. Vélhetően a korábbi nappaliban találtunk egy alkalmasnak tűnő régi kandallót. Felszedtem néhány parkettát és azzal gyújtottam be. Hamarosan a vidám fa ropogó hangja töltötte be a csendet. Találtunk egy régebbi, de még tisztábbnak tűnő szőnyeget, amit szintén odahúztam az addigra már meleg kandallóhoz. Te találtál valami takaró szerűséget. Levetkőzni már könnyű volt, dobáltuk le magunkról a göncöket, majd egy kicsit dideregve bújtunk be a takaró alá és amilyen gyorsan csak lehetett össze is bújtunk, hogy egymást melegítsük fel. A ház szépen lassan ismerőssé vált és gyorsan elaludtunk. Másnap folytattuk tovább utunkat...