(F)éltél

– Mit követtem el? – kérdezi a lélek a köztes létben.
– Túlságosan féltél – válaszol egy fénylő entitás.
– A pokolra kerülök?
– Meg kell, hogy büntesselek érte!
– Lehet alkudni belőle?
– Ezúttal nem. Menj, de most nem lehetsz szerelmes!
– Hallottam már ilyenről, de még sosem találkoztam vele. Nincs előttem példa. Így ezt is el fogom rontani.
– Nem. Ezt nem tudod.

– Miért jött? – kérdezi negyven év múlva a pszichológus a Föld nevű bolygón.
– Azért jöttem, mert nem tudok kérdezni – válaszolja a lélek.
– Szóval soha nem kíváncsi?
– Nem tudom, mi az.
– Nem hiszem én azt! Gyerünk, gyakoroljunk egy rövid kérdő mondatot! Ismételje utánam! Kérdezze! Miért?
– …
– Na, gyerünk! Kérdezze meg! MIÉRT?
– Miért.
– Ez nem jó! Úgy mondta, mint aki azt mondja, csak. Kérdezze újra!
– Miért.
– Ugyanaz. Kicsit énekelje, miközben kimondja!
– Miért!
– Ez meg úgy hangzott, mint aki azt kiáltja, vigyázz!
– Nem megy. Nem hallom a dallamot. Nem tudok táncolni. Nincs semmilyen ritmusérzékem.
– Na, ne vicceljen!
– Nem szoktam.
– Mit csinál, amikor zenét hallgat?
– Semmit. Ülök. Rendszerint nem értem a szöveget.
– Tessék?
– Nem értem a dalok, filmek, könyvek kilencven százalékát. Nem logikusak.
– Mi nem logikus bennük?
– Ott van például az a Rómeó gyerek azzal a Júliával. Abból semmi sem az!
– Rendben van, hogy nem érti, de mit érez közben?
– Azt érzem, hogy nem értem.
– Az nem egy érzés! Érzés lenne, ha dühös lenne, ami miatt nem érti! Vagy ha félne ilyen együgyű kritikát mondani egy klasszikusról! De az, hogy maga szimplán csak nem érti, az nem érzés!
– Ha maga mondja!
– Nem idegesítő?
– Nem értem.
– Akkor beszéljünk arról, mit reggelizett ma!
– Tojást sonkával.
– Milyen volt?
– Mint a tojás sonkával.
– És az íze? Na, az milyen volt?
– Mint az előbb.
– Jó étvággyal ette?
– Nem tudom, mi az az étvágytalanság és degeszre sem tudom enni magam.
– Mikor szokott enni?
– Amikor korog a gyomrom.
– Olyankor gyenge?
– Csak eszem.
– Ajj! Azt mondja meg, miért ezt a barna pulóvert vette meg, amit most visel! Azért, mert megy a szeme színéhez?
– Azért vettem meg, mert pulóver.
– De miért nem vett inkább kéket?
– Ez volt az első a polcon.
– Önnek mik a céljai az életében?
– Szaladgálnak itt az emberek mindenféle célokra hivatkozva, hogy pénzt gyűjtsenek, azt elköltsék, majd újabbakat gyűjtsenek.
– De nem érzi, hogy nem mindegy, mire költi a pénzét?
– Megveszem, amit kell.
– Amit kíván?
– Csak ami kell.
– Barátai vannak?
– Válaszolok azoknak, akik kérdeznek.
– Hát az emberekről mi a véleménye?
– Sokat kérdeznek.
– Ön miben hisz?
– Az szerintem mindegy. Ha hiszem, ha nem, meglesz a hitem nélkül is.
– Volt közeli hozzátartozója, akit elveszített?
– Volt.
– Mit érzett?
– Hogy meglett.
– De mi lett meg? Az Isten áldja meg! Talán elveszett valami?
– A józan eszem biztosan, amikor ide jöttem!
– Most azt sem tudom megmondani, hogy maga a mindenség-e, vagy az abszolút semmi. De hogy isteni csoda, az biztos! Olyan unalmas, hogy már érdekel!
– Nem értem miket beszél! De most megyek!
– Miért megy? Rossz érzései vannak? Kínos önnek a szituáció? Mérges? Vagy netán máris utál?
– Azért megyek, mert az abszolút semmi és a minden ugyanaz. Maga pedig nem tud nekem segíteni…
– Szóval elbizonytalanodott a szakértelmemet illetően?
– Nem gondolom, hogy van magának olyan!
– Ez jó! Tudja miért jó? Mert ön nem tud választani a legalapvetőbb dolgok között, nem motiválható a boldogság által, nem élvez szinte semmit, ön, úgy ahogyan van, életképtelen és rólam most mégis véleményt alkot! Ez már a szakértelmem hatása!
– Maga dilis!
– Ismét egy vélemény!
– Engedjen menni!
– Különben? Dühös lesz?
– Csak megőrülök!