A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Ismerd meg a csillagok keletkezésének mítikus történetét!

Schlakker Anna
szerző

Csillagok

Teljes mű / Kész

– Tudod, miért vannak csillagok az égen?
– Ja, valami olyasmi, hogy a csillagközi gázfelhőkben, a gravitáció összehúzó hatására…
– Jó, ezt én is tudom. De a keletkezésük történetét ismered?

Mikor Isten még nem teremtette meg az éjszakát, egész nap világos volt, sütött a Nap, és sohasem volt sötétség. Ekkor az emberek még boldogan, gondtalanul éltek, a félelem ismeretlen volt számukra. A gyerekek kint játszottak, a szerelmesek egymás karjaiban pihentek. Egész álló nap így ment, mígnem valami dolguk akadt, vagy esetleg nyugovóra tértek.
Ám eljött az ideje, hogy Isten megalkossa az éjt. A hirtelen sötétségtől az emberek nagyon megijedtek. Amilyen gyorsan csak tudtak, bevonultak a házaikba és megtiltották, hogy bárki is kimenjen. Ezzel barátokat, szerelmeket szakítottak el egymástól. Ám Ozirint és Roent ez nem tántorította vissza, szerelmük erősebb volt a félelemnél. Mikor senki sem figyelt, kilopóztak, és a közeli erdőben találkoztak, hogy újra egymáséi legyenek. Ilyenkor mindig meggyújtottak egy aprócska lampiont, csak hogy épp lássák egymás arcát, majd hajnalhasadta előtt felengedték az égbe, s fénye alatt, kézen fogva, óvatosan hazatértek.
Ez így ment hetekig, míg az emberek össze nem szedték bátorságukat, és elindultak felfedezni a sötétséget. Íjakkal és lámpásokkal felszerelkezve egy csapat f&

Elolvasom

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1