Ez a történet ebben a formában egy emberi agy szüleménye, a valóságban minden másképpen történt, de az is lehet, hogy pontosan így.
Csak egy apró zökkenést lehetett érezni, és a következő pillanatban az Eagle lábai stabilan támasztották meg a holdkomp fémtestét. Zöld kontroll-lámpa gyulladt fel a kabinban.
– Houston! A sas a fészekben.
– Megkezdjük a visszatérés azonnali előkészítését.
A rádióból másodpercekig nem hallatszott semmi, csak egy monoton, sistergő hang.
– Gratulálunk a sikeres landoláshoz! Kezdjék meg az előkészületeket a protokoll szerint!
A két amerikai űrhajós feladata az volt, hogy landolás után azonnal tegyék alkalmassá a holdkompot a felszállásra, ez által minimálisra csökkentve a lehetséges vészhelyzetek kockázatát. A műveleteket 180 percre tervezték. A két asztronauta rutinszerűen végezte feladatát. Látszott minden mozdulatukon, hogy azokat kiképzésük során már ezerszer begyakorolták. Nem is beszéltek egymáshoz. Neil és Edwin csendben tette a dolgát.
– Én mindennel elkészültem – szólt a kapitány.
– Én is készen vagyok – válaszolta Buzz.
– Houston! 23:10. A felszállási műveletek végrehajtása megtörtént. Felkészülünk a holdsétára.
– Rendben. Vettük. – jött a válasz az irányítóközpontból.
Neil Armstrong odament az űrruháját tartó állványhoz. Edwin Buzz Aldrin követte parancsnokát, és a saját szkafanderéhez lépett. Éppen széthúzni készül ruhája gyorszárját, mikor sisakjának óriási üvegében meglátta saját arcképét.
A fenébe is, igaza van annak a szemét lengyelnek, Neil tényleg jobban fest a kamerák előtt – gondolta, miközben a szkafandere üvegében magát bámulta. A rohadt életbe, hiszen én űrhajós vagyok, és nem egy istenverte fotómodell.
Jerzy Slomczynski 1929-ben született a lengyelországi Priewoban az Odera partján, közel a német határhoz. Amikor 1934 márciusában az NSDAP győzelme a hatalomba emelte Adolf Hitlert a szomszédos Németországban, édesapja, Tanek* Slomczynski – a helyi iskola tanítója – így szólt családjához az egyik vacsoránál:
– Ez az osztrák disznó nem elégszik meg Németországgal. Ennek az egész világ kell. Mi pedig túl közel lakunk a disznóóljához. Ideje messzebbre költöznünk!
Ősszel hajóra rakta családját Gdanskban, és Amerikába emigráltak. Jerzy okos gyerek volt, szorgalmas és engedelmes. A középiskola elvégzése után a Columbia Egyetemen tanult, újságíróként dolgozott, mikor 1965–ben felvették a NASA-hoz. Az Apollo program sajtósa, később sajtófőnöke lett. Egy megbeszélésen szenvedélyesen érvelt amellett, hogy Neil Armstrong lépjen elsőként a holdra. Egyetlen érve volt csupán, mégpedig a következő:
Az esemény után évekig tartó sajtószereplés következik majd. Erre a feladatra Neil Armstrong sokkal alkalmasabb, hiszen őt szeretik a kamerák – hangzott a szinte már cinikusnak hangzó összegzés. Nyomós érv volt. Annyira, hogy sikerült meggyőzni vele főnökeit.
A szkafanderek felvétele után a két űrhajós az előírások szerint leellenőrizte egymás űrruháját, az életmentő felszereléseket, a rádiós összeköttetést egymással, a hold körül keringő parancsnoki hajóval és a földdel. Mindent rendben találtak.
– Megkezdem a kabin nyomásának csökkentését – hallatszottak a rádióból Neil szavai.
– Rendben – válaszolt Aldrin, odalépett, és leült az egyik ülésbe.
A művelet félórát vett igénybe. A két asztronauta az ülésükbe csatolva várta az idő múlását. Buzz kicsit előre dőlve maga elé nézett, mintha a csizmája orrát bámulná.
– A feladatomra kell koncentrálnom. Nem szabad, hogy az érzelmeim elragadjanak – gondolta az űrhajós, de nehezen tudott parancsolni csapongó gondolatainak, melyek minduntalan lelkébe martak.
Emlékezett, a New York Times-ban olvasta 61 tavaszán Jurij Gagarin űrrepülését, akkor döntötte el, hogy űrhajós lesz. Repülő tiszt volt, éppen szabadságát töltötte otthon New Jersey-ben. Űrhajós vagyok, méghozzá remek űrhajós, és csak azért nem fog rám soha senki emlékezni, mert egy hülye lengyelnek nem tetszik a képem. A világot csak az elsők érdeklik, csakis a nyertesek. Senki sem tudja, ki hódította meg másodszorra a Mount Everest-et. Valami svájci** hegymászó. Nyúlfarnyi cikk volt a Times hátsó lapjainak egyikén. Az újság Hruscsov kongresszusi beszédével és a szovjet politikai fordulattal volt tele 1956 júniusában. Rohadtul senki sem tudja, ki az a Robert Peary csak azért, mert 40 nappal később ért az Északi–sarkra, mit Cook. Ebben a világban aki második, az valójában vesztes. A nyugalom tengere (így nevezték el a helyet a holdon, ahol az űrhajóval landoltak).
– Micsoda egy kibaszott idióta név ez is? – gondolta. Armstrong szavai riasztották fel gondolataiból.
– Buzz! Jól vagy? Hallod, amit mondok?
– Igen. Jól vagyok, csak elgondolkodtam.
– Rendben, akkor kezdem. Kinyitom a kabin ajtaját – szólt a kapitány, és egy mozdulattal lehúzta a reteszt működtető kart.
Mikor Buzz Aldrin másodikként lelépett a holdkomp létrájáról a hold felszínére, a következő szavakat mondta a rádiója mikrofonjába:
– Varázslatos sivárság – akkor már tudta, hogy ezek a szavak még lábjegyzetként sem fognak szerepelni egyetlen egy történelemkönyvben sem, és az ő nevét senki sem fogja ismerni.
Igaza lett.
*Tanek név jelentése halhatatlan
**Albert Egller 1956 májusában.
