A reggeli napfény beszivárgott a krémszínű függönyön keresztül. Sára számára több ízben a megszokottól eltérően indult a reggel. Iszonyatos hőség uralta az idegen szobát, melyben ébredt. Anyaszült meztelenül feküdt az ágyban, testét csupán egy vékony selyemlepedő borította. Szemébe a napsugarak célirányosan üvöltöttek jó reggelt. Oldalra nézve, elszórt ruhadarabok hevertek a padlón. Feje egy férfi vállán pihent. Felemelte arcát, és a békésen szundító férfira tekintett. Hisz, ismeri ezt az embert! Méghozzá nagyon régről. Az elméjében cikázó mozaikszerű képek egységessé szerveződtek. Norbi, a gyermek –és kamaszkori szerelme szunyókált mellette, akivel váratlanul találkoztak tegnap este. Miközben Sári az immár érett férfit fürkészte, régi emlékek törtek fel benne.
Egy szőke kislányt és kisfiút látott lelki szemei előtt, akik békákat és csigákat gyűjtögettek. A gyerekek egy faluban nőttek fel. Amikor a kislányt valaki bántotta, Norbi hős lovagként kelt védelmébe.
- Miért sírsz Sárika? – kérdezte egyszer izgatottan a kisfiú.
- Andris elvette az új babámat, és nem adja vissza. Pedig a fiúk nem is játszanak babákkal – pityergett a lány.
- Meg kell mondani az óvó néninek.
Azonban a kislány szomorúan csak annyit válaszolt:
- Már szóltam Ili néninek, de azt mondta, ne legyek irigy.
Norbit – aki egyébként jó magaviseletű gyermek volt – nem érdekelte Ili néni figyelmeztetése, hisz hercegnője nem látott könnyeitől. Felpattant, és kikapta a babát Andris kezéből. Amikor a másik fiú vissza akarta azt rántani, Norbi gondolkodás nélkül belerúgott a kisfiúba.
Sári és Norbi évekig elválaszthatatlan szövetséget alkottak. Amikor Norbi befejezte az ovit, és iskolába ment, a kislány rendkívül szomorú volt.
- Olyan rossz, hogy elmész iskolába és nem fogunk együtt játszani – sopánkodott Sárika.
- Majd átmegyünk egymáshoz játszani –vigasztalta őt a kisfiú.
Az elkövetkező két évben a gyerekek főként nyáron találkoztak. Akárhányszor meglátták egymást, a két gyermek szemében őszinte öröm táncolt. A kislány ilyenkor szégyenlősen sétált a fiúhoz, de boldogságát nem tudta leplezni. A fiú azonban, amint meglátta Sárikát, kézen fogta és vitte játszani.
Sári kisiskolásként kapta első szerelmes levelét Norbitól.
„Sárika, olyan jó, hogy már te is iskolás vagy. Megint sokat tudunk egymással játszani. Szerelmes vagyok beléd.” Sári húsz év távlatából is emlékezett és elérzékenyült a sorokra.
A nő emlékeinek tengerén hullámzott, amikor egy pillanatra partot ért, hisz a mellette fekvő férfi megmoccant. Sári feszülten figyelte, de Norbi nem ébredt fel, csupán közelebb bújt a nőhöz. Sára behunyta szemét, és visszaúszott a múltba.
Ajkain immár az első csók felejthetetlen ízét érezte. Tizenhat éves volt, amikor mindkettejükben fellobbant a tűz. Szüreti bált tartottak a faluban, ahová Norbi Sárival kívánt menni. A bál előtti napon becsengetett a lányos házba és elkérte a szülőktől Sárit.
- Rendben, elengedem Sárit, de három órára legkésőbb érjen haza, és kísérd is el!- szabta meg a feltételeket a lány édesapja.
A fiatalok cinkostársként mosolyogtak, mint akik ezt a csatát megnyerték.
Sára előtt megelevenedett a félhomály borította bálterem. A két fiatal bátortalanul ölelkezett össze, és csak pár perc elteltével mertek egymásra tekinteni. Az első szerelem összetéveszthetetlen őszintesége tükröződött arcukon.
Ahogy Norbi megígérte, hazakísérte a lányt. A kapu előtt toporogtak, Sári szíve gyors ütemben lüktetett.
- Köszönöm, hogy elkértél a szüleimtől,és elvittél a bálba.
Norbi átkarolta a lányt, majd gyengéden megcsókolta, melyet Sári félénken viszonzott.
A fiatalok őrülten szerelmesek voltak egymásba, ennek ellenére – mindketten lobbanékony természet lévén - rengeteget civakodtak. Egyik percben kéz a kézben andalogtak, a másik pillanatban azonban már üvöltöttek egymással. A veszekedéseket általában szenvedélyes csókok, sűrű „bocsánatkérések”, vagy pár hét mosolyszünet követték.
Az egyik ilyen civakodás után, a pünkösdi bálra külön érkeztek. Sári biztos volt abban, hogy majd az este folyamán kibékülnek. Azonban Norbinak elege lett a lány hisztériázásaiból. Megunta, hogy állandóan könyörögni kellett a bocsánatáért. A fiú nem üdvözölte és nem is kérte fel táncolni. Ehelyett egy másik lánnyal mulatta végig az éjszakát. Sári nem bírta magát türtőztetni, Norbihoz lépett és hozzávágta:
- A veszekedésünk után el sem mertél hozzánk jönni, inkább kerültél engem. Gyáva vagy!
Néhány hét elteltével ismét egymásra talált a két fiatal. Pár felhőtlen hónapot tudtak maguk mögött, amikor is váratlanul minden megszakadt…
Sára nem szívesen mélyedt el ezekben az emlékekben. Nem akart elcsüggedni, inkább visszalépdelt a jelenbe. A múlt éjszakára gondolt, amely beteljesítette a szerelmet. „Az egyetlen igaz szerelmet, melyet átéltem. Bárcsak mindez tíz évvel ezelőtt történt volna! Akkor minden egyszerűbb lenne” – sopánkodott magában a nő.
A fiatalok az elmúlt években csupán párszor futottak össze a faluban, hisz Sári már régóta a fővárosba költözött. Minden ilyen röpke, véletlen találkozást az arcokra kiülő zavar és lesütött pillantások kísértek. Tegnap este azonban minden más volt. Először találkoztak a szülőfalujukon kívül. A budapesti bárban, távol a közös ismerősöktől, nyoma sem volt a zavartságnak, annál inkább a meglepettségnek és a viszontlátás örömének. Norbi egy régi focista társának a születésnapja alkalmából érkezett a fővárosba. A vacsora után az ünneplés abban a bárban folytatódott, ahol Sára is szórakozott. Amikor észrevették egymást, ugyanaz a gyermeki derű tükröződött szemükben, mint húsz évvel ezelőtt. Sári szendén állt egy helyben, Norbi pedig bátran csörtetett hozzá.
A bárban latinos zenék biztosítottak táptalajt egy szenvedélyes éjszakához. A dallamok felébresztették az érzékiséget, és táncra csábították a lábakat. Sári és Norbi hamar a táncparketten találták magukat. Testük ugyanabban a ritmusban hullámzott, együtt vesztek el a zenében.
Közel egy órahosszat táncoltak megállás nélkül, amikor Norbi a lányhoz hajolt:
- Sári, elfáradtam. Tudod, így harminc évesen már nehéz ennyit táncolni. Van kedved sétálni?
- Szegény öregember! Lásd, kivel van dolgod, menjünk egyet!
A rövidnek indult sétából hosszú ideig tartó andalgás lett. Mosolyogva lépdeltek egymás mellett a hangos éjszakában, felidézve pár emléket gyermekkorukból. Mindkettőjüknek szörnyen melege volt, hisz hőségtől fulladozott a város, még a hajnali órákban is. Mivel Sára kötetlennek érezte a beszélgetést, és feloldódott egykori szerelme közelében, megkérdezte a férfit:
- Mi újság Szandrával? Mikor nősülsz meg?
Norbi felnevetett, nem érezte a kérdés komolyságát. Érződött rajta, hogy hidegen hagyja a kérdés. Megerőltette magát, és közömbösen válaszolt.
- Szandra megvan. Eszem ágában sincs megnősülni. Majd, ha előbb férjhez mész.
A nő maga sem érette, miért, de borzasztóan kíváncsi volt.
- Azért van különbség. Nekem nincs párom, te meg kb. tíz éve együtt vagy Szandrával.
- Aztán? Attól még nem kell feleségül vennem – ezzel Norbi lezárta a barátnőjével kapcsolatos témát.
Tovább bandukoltak az utcákon, amikor a férfi hirtelen megragadta a nő kezét, és megkérdezte tőle:
- Mit éreztél irántam?
A nő kivonta kezét Norbiéból és szaporázta lépteit. Láthatóan zavarta a kérdés.
- Minek ilyen régi dolgokkal foglalkozni?
Norbi válaszul egy fehérre vakolt társasház falának lökte, és kezével közrefogta arcát, majd mélyen a nő zöld szemébe nézett. Sári megrendült, de tagadhatatlanul élvezte a helyzetet. Gyengének érezte magát, mégis biztonságban. Tudta, hogy a férfi nem bántja.
Norbi határozottan megismételte a kérdést.
- Mert érdekel. Mit éreztél irántam?
Sári meglepetten és őszintén felelt.
- Szerettelek. Igazán.
Ekkor Norbi a lány kezeit felemelte, és a ház oldalához szorította őket, majd szenvedélyesen, szinte türelmetlenül megcsókolta a nőt. Sári engedett a férfinak, féktelenül csókoztak.
- Gyere velem a panzióba, ahol éjszakára szobát béreltem! – zihálta Norbi.
Sári egy pillanatig sem tétovázott.
- Menjünk!
Egymásba karolva siettek immár a csendesebb, szűk utcákon át. A szobába lépve, arcon vágta őket a hőség, de igazán akkor vált katlanná a helyiség, amikor a fiatalok megtöltötték azt vágyaikkal. Nem vártak, rögtön tépték le egymásról a ruhákat. Akarták egymást ott, azonnal. Évek hosszú sora szükségeltetett, de végre beteljesült a szerelmük....
