Az Utazás
Egy gyönyörű erdei tisztáson találkozott újra a két jó barát, Flóra Boróka és Kánya Zsombor. Összeölelkeztek, s a szeretet ragyogó ereje járta át lényüket. Körülöttük minden fűszál és virág, csilingelő kacagásba kezdett. Ilyen nyugalmat továbbítottak magukból.
Hiszen ha valamiféle borzadályos teremtmény tévedne a rétre, a virágok menten összecsuknák szirmaikat. Boróka elmés beszélgetést kezdeményezett. Megjelenítette Zsombinak, mit kívánna tenni a közeli jövőben. - Képzeld el cukorfalatom! Szeretném szemügyre venni Csupatalány csudáját. Tudod manócskám, ott lakik szívbéli barátnőm. Aki nem más, mint a Fényesek főtudorra. Évek óta nem láttam, rettentően szeretnék találkozni vele. – Ó, kedveském! Ez biz remek ötlet. Segítek kiválasztani a megfelelő napot az utazásra. - ajánlotta lovagiasan a picurka figura. – Elfogadom segítségedet kis törpém. – felelt a lány gyorsan. –Jó! Akkor még a mai napon elkezdjük megfejteni, melyik nap kelj útra. Javaslom, Tündér mamival kalandozzál. Fiatal kis boszi vagy, elkél a támogatás. – fejezte be nyúlfarknyi mondandóját Kánya úrfi. A lányka jókora lélegzetet véve folytatta tovább a tereferét. – Felidézem emlékeimben keresztanyám meséjét. Miszerint a legenda azt tartja, ha számmisztikát hívunk patronálni, végtelen szerencsében lesz részünk. Mivel a tündérek szintén ismerik a boszorkányos jó dolgokat, ezért a pöttöm jószág szorgosan bólogatott. – Drága kópém! Ha az év, hónap valamint a nap számait összeadjuk, míg egy jegyű számot kapunk, akkor kijön a megfejtés. Végeredményünk lesz a megfelelő dátum az utazásra. – zárta rövidre szóforgalmát a cserfes kisasszony. – Nahát Borókám! Előadom javaslatom, ami miatt még különlegesebb volna a számítás. Most haza megyünk, és eltesszük magunkat holnapra. Pihentető alvás közben biztosan álmodunk valami érdekeset. Ábrándunkban majd, angyalok segítenek. – Kérjük a támogatásukat! - csattant fel izgatott hangulatban a leány. – Rendben van, siessünk! - hangoskodott a töpörtyű. Így aztán felkerekedtek, meg sem álltak hazáig. Útjukon, csodálatos fénygömbök adtak védelmet. Otthonukba érve elcsendesedtek, vettek valamennyi megnyugtató lélegzetet és elszundítottak. Néhány perc elteltével mennyei lények léptek be a takaros szobába. Az egyik Zsombor felé tárta ki szépséges szárnyait, a másik Boróka fölé. Szívükből áradó szeretetükkel átmosták a puszipajtások testét, lelkét, elméjét. Majd angyali ajándékokkal lepték meg őket. Az első jótét lélek, finom energiákkal a mélyen alvó kislány fülébe súgta titkos nevét. Ki ne szeretné a titkokat? ! Éppen ezért, a második angyal, szárnyaival lefelé mitöbb felfelé simogatta a már nem is olyan kicsiny gyermeket. Éjjeliszekrényére Égi iránytűt helyezett, ami folyamatosan mutatja a következő helyes lépést. Hirtelen, angyaltársával együtt, rózsaszín fényvillanással eltűnt. A furfangosok lehunyt szeme, egyforma módon kezdett kinyílni. – Jó reggelt derék legény! –köszönt a még álmos fruska.
– Szép reggelt tenéked is aranyos szentem! – szólalt meg Zsomboló. – Képzeld el manók gyöngye! Kívánságunkra eljöttek este az angyalok. Éreztél valamit? – Igen! - jött a válasz sebesen. – A bűbájos védangyal megengedte, hogy eláruljam a nevét. Mit gondolsz, miként szólíthatjuk? – locsogott tovább éberen Boróka. - Ha jól fifikázom, akkor valamelyik csillaglány lehet - találgatott a csepp. – Pszt. Így van! Csillag Lili. – csitította a boszorkány a manót.
Közölte velem, hogy az augusztus 18. napja a legjobb dátum a látogatásra. Reggelizzünk meg gyorsan, és menjünk el Tündér mamihoz! Őt kérdezzük, mit szól mindhez. – javasolta a fiatal boszilány. Egy-két finom falat elfogyasztása után felkerekedtek. Mama tárt karokkal várta őket, mivel pompás a gondolatolvasó képessége. Kiment eléjük az útra, mit frissen nyírt sövény szegélyezett. Körben lila színű trombitavirágok sorakoztak. – Szia anyókám! Szaladt előre kíváncsian a boszorkányság tanonca. A fokhagyma illatú ficsúr, morogva szaporázott mögötte. – Hácskászász szácskászmász! – dünnyögött hóbortosan. - Szervusztok! – köszönt szívélyesen mami.
– Pihenjetek kicsit! Káprázatos ez az időpont. Minden számot latba vetve, a nyolcast kapjuk. Mágikus végkifejlet, különleges összeadás. Bizony gyerekek! – folytatta szófolyamát mamácska. Ha más nézőpontból tekintitek, a végtelen misztikus jelét fedezhetitek fel. Természetes, ekkor utazunk! – Siessetek haza készülődni, s mielőbb értesítsétek a jóságos főboszit! Áldásom kísérje utatokat! – köszönt el a tündéri nagymami. – Puszillak! - szólt vissza menet közben Boróka. – Csókolom! - szöszmötölt még tucatnyi kaviccsal a tökmag. Újra szaporázni kezdte pöttömnyi lépteit, így hamar haza értek. A lány nyomban leült levelet írni a fehér boszorkának. Mikor elkészült, csöndes dúdolással ezüst tollú tubicát hívott. - Gyere gerlicém! Szeretnék szívességet kérni. Vidd el ezt a levelet Csupatalány városba! Meg se állj! Keresd meg azt a házat, aminek az ablakában a legszebbek a muskátlik! Kopogj be kérlek, s add át Erikának e cifra betűket! – fejezte be a találékony kishölgy. A madár szélsebesen repült. Alig, hogy odaért, finoman bekopogott az öreg ház ablakán. Nem tévesztette el, pedig itt rendkívül sok ablakszem pislogott ki a nagyvárosi forgatagra. Az aranyszívű barátnő, rögvest kitárta piros virágaitól pompázó ablakát. – Jaj édes madárkám! Jer, pihenj meg kicsit! Szeretném válaszom papírra vetni. Várd meg kérlek! A szorgos kismadár mindent megértett. A főboszi nem csak gondolatolvasó, hanem kiválóan ért a növények, tetejébe az állatok nyelvén. – Elkészültem. - szólt Erika kedvesen a galambhoz. Maroknyi morzsolt kukoricával kínálta, nehogy éhes maradjon.
– Most már indulhatsz! Szerencsés utat! – búcsúzott el.
A szárnyas hírnök gyorsan haza ért. Szempillantás alatt berepült a kislány szélesre nyitott ablakán. – Nézd Zsombikám! Itt a posta. Közben óvatosan letekerte a papirost, a madárka vékonyka lábáról. Olvasni kezdett. Úgy örülök! Erikámnak ugyancsak tetszik a kiválasztott nap. Szeretettel meghív bennünket az otthonába. – Te! Falatnyi jószág, most itthon maradsz! Nem bánod? – érdeklődött a leányzó. – Ah! – sóhajtott az arasznyi teremtés.
– Persze, nem bánom. Menjetek csak! – úgyis kitalálok valami huncutságot.– gondolta magában. A hetek gyorsan teltek, hétköznapi teendőkkel zsúfoltan. Bár azért, mindegyikőjüknek sikerült valamennyi ünnepi percet elcsenni a több napi várakozásból. A három nőszemély gondolata egymás körül forgott. Utánozhatatlan meglepetéseket készítettek egymásnak. Időközben Liliel, másik jeles napot is megjelölt számukra. Ám ők, maradtak az első furmányos lehetőségnél. Summa summarum, elérkezett a várva várt hajnali óra. Nagyon korán ébredtek. Boróka útravalót készített, majd izgatottan ébresztette fel mamucit. Kivételesen telefonon tette, biztos ami biztos. Kurta készülődés után, megszólalt az ici-pici házikó csengője.
A leányka sebesen perdült lefelé a lépcsőn. Odakint várta a lágyszívű nagyanya. Üdvözölték egymást, majd elbúcsúztak a liliputitól. Kánya gavallér illedelmesen kísérte ki őket. Sőt! Ő volt az első, aki köszöntötte a kalandorokat híres nevük napján. Ez nem titok, mint az angyaloknál, ezért itt és most elárulom a másik nevüket. Tündér mami és a jósorsú leányzó egyaránt: Ilona. Tudjátok, a különleges lelkeknek több megszólításuk van. A nagyika ráadásul Katalin is! Gondoltátok volna? Mindent összevetve, izgatottan indultak el a csavarogni vágyók. Fürkészve tekintettek kisvárosi pályaudvaruk felé. – Nem szükséges iparkodni anyóka! Tegnap beszereztem a menetjegyeket. – szólt tömören a kisasszony. – Ó milyen ügyes vagy! – dicsérte meg Lonkát, idősebb Ilonka. Mégis a fény sebességével versenyezve értek ki a vasútállomásra. Tüstént lódultak a hármas vágányhoz. Erről a szintén mágikus számmal ellátott sínpárról indult a vonatuk Csupatalány irányába. Hamarosan megjelent a pöfögő, duruzsoló csodamasina. Talpra esetten felszálltak rá és elfoglalták kényelmes helyüket. Némi várakozás után rajtolt a gyorsvonat. Igen pazar látványosság tárult elébük, a vonat ablakain keresztül. Éppen ekkor kelt fel a Nap. Hatalmas korongja narancs fényben illegette magát. Körülötte az ég, a szivárvány összes színében csillogott. Beterítve azt a földet, amiről elindultak. Kellemes volt az idő. Földanya már kezdett kibújni a paplan alól, ami az éjjel melegen tartotta. Puha párafelhők úsztak el fölötte. Ahogy a csihuhu dölyfösen döcögött, a Föld úgy annál inkább megmutatta magából a szépséget. A fák bóbiskoló csendjét, a madarak cikázó röptét. A learatott mező furcsa rejtekét, a fürge nyulak topogó léptét. Sok csoda pergett le szemük előtt, az ablakokon keresztül. Pillanatok alatt csodálkoztak eleget, emellett kedves beszélgetésbe kezdtek. Három órán keresztül élvezték egymás társaságát. – Nézd! Ott egy őzike. – szakította félbe Tündér mami az idilli csevejt. – Igen látom. – eszmélt fel a boszilány. – Nemsokára oda érünk. Együnk pár falatot! – mondta szünet nélkül. Jóízűen csipegetve nézték a suhanó táj vibráló varázsát. Derűsen zötykölődtek tovább.
Olykor megállt velük a szélnél sebesebb vasúti szerelvény, egy-egy magával ragadó állomáson. A böhöm monstrum ilyenkor jókorát pukkant, amellett durrogott tovább. Kerekei ütemesen csikorogtak, mintha valami óriási terhet cipeltek volna. S ritkán még, fütyült is ez a vaslovacska. Még reggelnek mondható időpontban futott be a jármű a talányok városába.