A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Milyen végig menni egy négy szobából álló pincében?

adi
szerző

A változás szobái

Teljes mű / Kész

Van a házban egy pince, aminek két kijárata van és négy szobája. Ez az a pince, ahova vagy magától sétál le az ember, vagy lelökik a lépcsőn. Az első esetben én döntök arról, hogy le akarok menni oda és végig akarok menni a négy különböző szobán, míg a másik esetben más döntött arról, hogy az irányt a pince első szobájában fogom tölteni a következő időszakban. Belépve az első szobába, rám zárul az ajtó és nem mehetek visszafelé. Egyből elkap egy érzés, hogy milyen jó volt eddig a házban fent és vissza akarok menni, de az ajtó zárva és nem mehetek. Az egyetlen út a szobából csak előre megy, tovább egy ajtón, a következő szobába. Még egy kicsit rángatom az ajtót, még egy picit próbálok visszamenni, még egy kicsit siratom azt, hogy milyen jó volt nem ebben a pincében lenni és milyen jó volt fent a házban, majd veszek egy nagy levegőt és kinyitom az ajtót. Átlépek a következő szobába. Az ajtó becsukódik mögöttem és hallom az ismerős zár hangot, ez az ajtó is bezárul mögöttem. Most már az indulatok kapnak el. Ki volt az a beteg állat, aki ezt kitalálta. Biztos, hogy ez valami csapda és én rohadjak meg, de nem akarom ezt az egészet. Ki akarok innen jutni és fent lenni a házban ismét, elmenni a megszokott mosdóba, inni egy kávét a konyhában, vagy hunyni egyet a kék kanapén. Rángatom az ajtót, csapk

Elolvasom

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1